Máté Imre Érmihályfalván, született 1936. február 14-én és ugyancsak Érmihályfalván hunyt el 1989. december 8-án. Máté Mihály és Papp Piroska, jómódú gazdálkodó szülők fiaként, tetszhalottként jött a világra. A későn értesített szülészorvos, dr. Andrássy Ernő, halottnak vélve a gyermeket, az anya életét próbálta megmenteni és fogója szorításával maradandó idegrendszeri károsodást okozott az újszülöttben, mely a beszéd- és mozgáskészség gátoltságában nyilvánult meg érzékelhető módon.
Édesanyja, mivel fia az elemit kitűnően végezte el, 1946-ban beíratta a nagykárolyi Piarista Gimnáziumba. A gimnázium két év után megszűnt, ezért szülőfalujában végezte el a hetediket. Verset tőle először a Bihar megyei Fáklya (ma Bihari Napló) közölt 1956-ban, a Paraszt vagyok -ot. Többen is felfigyeltek a fiatal tehetségre. Tanulmányait 1956-1960 között Székelyhídon folytatta, ahol 1961-ben sikeresen leérettségizett. Közben egyre írt, felnőttekhez és gyermekekhez egyaránt. 1962-től dolgozni kezdett, az Érmihályfalvi Általános Iskola könyvtárosa lett. Ettől fogva nem csak a nagyváradi Fáklya, hanem az Utunk, a Korunk, az Ifjúmunkás és Napsugár lapok is közölték verseit. 1965-ben megnősült, elvette Tóth Ilona magyar nyelv és irodalom szakos tanárnőt, a Fáklya akkori korrektorát, és letelepedett Nagyváradon. A nagyváradi kulturális élet jótékonyan hatott rá, csak házasságának megromlása hagyott keserűséget a költő lelkében, s mely 1977-ben válással ért véget.
Önálló kötete majd csak 1969-ben, a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában jelent meg Látta ezt a fürge mókus címmel. Később írásait a Bányavidéki Fáklya, a Szatmári Hírlap, az Előre, az Ifjúmunkás, és a pozsonyi Új szó hasábjain is viszontláthattuk. Jó barátság fűzte több erdélyi és magyarországi költőhöz, íróhoz, művészhez, mint volt például Kiss Tamás és a szentendrei Pirk János, Kossuth-díjas festő. Egy ízben, 1974 októberében, meglátogatta szülőfaluja messzire került fiát, Zelk Zoltán költőt, budapesti lakásán. 1984-ben a Kriterion Könyvkiadónál jelent meg verseskötete, Segíts meg emberségem ! címmel. Ebben az időszakban rendszeresen ki volt téve a kommunista rendszer zaklatásának. Nem publikálható verseit Magyarországra csempészte ki, az Erdélyi Szövetség álta kiadott Erdély gyermekeiért című kislemezen az ő verse is szerepelt.
Édesapja halála, a folyamatos elutasítás és mellőzés, de legfőképp édesanyja halála végzetesen megviselte és 1989. december 8-án agyvérzésben hirtelen elhunyt. Barátai döbbenten fogadták a hírt és fejfájára saját versét vésették:
„ne temessék el a költőt,
szeme még védő tekintet,
koponyája győzelem-bástya.”
(Részlet Neruda–sirató című verséből)
Napjainkban emlékét szülővárosa Széchenyi téren mellszobra, szülőháza falán emléktábla őrzi. A helyi könyvtár is az ő nevét viseli.
B. B.
