Székely rablás hollywoodi módra
Bár nem robbant akkorát, mint a Kincsem – pedig jobban megérdemelte volna –, a legújabb magyar filmet is nagyjából kétszázezren látták. A Viszkis több mint egy klasszikus rablóüldözési akció, a mozik pedig most vetítik Erdély-szerte.
Csíkszentléleken született 1967-ben egy fiú, aki felnőve kiszökött a kommunista Romániából Magyarországra. Itt igyekezett egy ideig jégkorongozóként tisztességesen megélni, de az igyekezet nem sokáig tartott. Néhány postahivatal és bank kirablása után Viszkis rabló név alatt a magyar rendőrség történetének legismertebb alakjává vált, aki összesen harminc rablást hajtott végre. A nagy nekilendülések előtt pedig erősítésként mindig whiskyt ivott. Ambrus Attila azonban nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől, 2002-ben került börtönbe, ahonnan tizenkét év után szabadult, de fogsága ideje alatt lediplomázott, szabadulása óta kerámiakészítéssel foglalkozik.
Története tökéletes filmalap, így már csak idő kérdése volt, mikor kerül a vászonra. Antal Nimród filmrendező leginkább az Egyesült Államokban vált sikeressé olyan filmekkel, mint az Elhagyott szoba, a Ragadozók vagy a magyar készítésű Kontroll című akció. Többek közt Kate Beckinsale-lel, Jean Renóval, Arnold Schwarzeneggerrel dolgozott együtt.
A Viszkisen természetesen jól meglátszik a hollywoodi akciók kocsizúzós, fegyverropogós hangulata, de korántsem lopja el az egész játékidőt. Sőt, a film távolról sem csak rablóüldözésről és korrupt, elnyomó hatalommal szembeni lázadásról szól: Antal Nimród Viszkise sem nem hős, sem nem mártír. S bár az elején a magyar állampolgárság megvásárlásáért lopni kényszerülő székely menekült a román kommunisták megsanyargatott, elüldözött mártírjának tűnik, a további rablásokat már azért követte el, mert könnyű beleszokni a drága éttermekbe, cigányzenébe, terepjáróba és nehéz felhagyni a dorbézoló életmóddal. A vad, iszákos apával és anyátlan gyermekkorral megvert fiatal évek közhelyét éppen az ezen felháborodó, őt kihallgató rendőr tapasztalata akadályozza. A telefonkönyvvel ütlegelő és az elcsúszott magánéletért az idegen rablót hibáztató rendőrök magaviseletének köszönhetően azonban végig Ambrus figurájának szurkol a közönség.
Pedig ő tényleg nem a magyar Robin Hood vagy egy modernkori Rózsa Sándor: csak a barátnője tehetősebb szüleinek bizonyítani akaró és a drága vacsorákat csámcsogni vágyó bűnözőről van szó, akit könnyen népszerű, közkedvelt figurává avanzsált a tény, hogy huszonhétszer volt ügyesebb, gyorsabb a magyar rendőröknél. Bár a kocsizúzós jelenetek tipikusságán nem lehet vitatkozni, akad néhány olyan pillanat – mint a vonatsínek felett kapaszkodó szemszögéből vett, gyorsan sikló percek –, amihez kevés magyar akció látványa ér fel. A vágás mégsem olyan kapkodó, mintha egy Halálos iramban utánzatot néznénk. A film feszültségét pedig éppen a történet valódisága adja: az egyre több sikeres rablás után egyre nehezebben meglógó Attila meddig menekülhet a törvény szolgái elől, a szorítást pedig a főszereplő is alaposan megsínyli fizikailag.
Végre pedig nem egy folyton felelősségre vonó vagy az akciókban maga is résztvevő barátnői figurát kapott a főhős, hanem olyan aranyláncokra bukó egyetemista lányt, aki inkább nem kérdezősködik a szilánkokkal teletűzdelt hátizomról. S bár mára az igazi Ambrus Attila nyelvjárásából is kikopott a székely akcentus, a fiatal, éppen csak a határon túlra szökött figura csíki ízes beszédének enyhe mímelésével legalább megpróbálkozhatott volna Szalay Bence, aki nem mellesleg igyekezett a mimikára is hangsúlyt fektetni, de közel sem eléggé. A nyomozó bőrébe bújt Schneider Zoltán viszont ezúttal is természetesen és erőteljesen alakít. Ugyanakkor azt, hogy miért ébredt ilyen nehezen a magyar filmipar, rögtön A Viszkis körüli kritikus hangokra figyelve könnyebb megérteni. Ugyanis sokan azért hőbörögtek, hogy miért kell egy anno szinte piedesztálra emelt bűnözőből a karaktert ugyancsak pozitív hangnemben feltüntető mozifilmet készíteni.
Antal Nimród főhősét azonban kicsit megértjük a szükség kényszerítette első rablásáért, és titokban örülünk, hogy mindig hangsúlyosan elkerülte a fizikai bántalmazás, öldöklés lehetőségét. A későbbiekben viszont csak egy leleményes bűnözőt látunk, akit nem csoda, ha végre nyakon csíptek. Ennél aranyközépút-szerű megközelítésre törekvőbb perspektívát nehezebben kaphatott volna a Viszkis története. Viszont egy közkedvelt bűnözőről készült magyar filmen azért sincs miért csodálkozni, mert az éremnek két oldala van, és a törvényen kívüliek főszereplésével készült, tömegével gyártott hollywoodi akcióknak mi is nagy rajongói vagyunk. Sokszor az lehet a filmkedvelő érzése, hogy a magyar kritikusok legjobban a magyar filmeket utálják. A
Viszkis mozikba kerülése előtt az volt a többség félelme, hogy gyenge Trabantos, közép-európai akciójelenetekkel fogják kifizetni a nézőt, amelyek távolról sem ütik meg majd az amerikai mércét. Most pedig az a probléma, hogy az összetörő Opel Astrák túlságosan emlékeztetnek a hollywoodi akciófilmekre. Antal Nimród legújabb filmje azonban több mint egy klasszikus rendőr-rablóüldözés, és ha haloványan is, de a közép-kelet-európai hangulat sem marad el. A magyar filmipar felébredt, és most igyekszik a közönségfilmek terén is megtalálni a minőségi mércét. Amit – ha tetszik, ha nem – egyelőre s még jó sokáig Hollywood diktál.
Kádár Hanga / Erdélyi Napló
(Címlapfotó: Szabó Adrienn)
