Ki vízen járni tanul, a fény felé halad…
Csütörtök délután került bemutatásra Érmihályfalván Pataki István legújabb kötete Mintha vízen járnék címmel. Az érmelléki kisvárosba szinte „hazajáró” bihari költő (Máté Imre egykori barátja) nemcsak a frissen kiadott verseiről vagy az éppen a készülő kötetéről beszélt, de megosztotta a hallgatósággal gondolatait a kortárs irodalomról, a világ dolgainak állásáról, értékes és elértéktelenedett dolgokról, emberi méltóságról, tartásról és minden egyéb embernek valóról, amelyek a mai szétzilált, szétesett világban kapaszkodónak számítanak.
Az eseménynek a néhai Máté Imre helybéli költőről elnevezett városi könyvtár adott helyet.
A kötet Nagyváradon debütált, s mivel a megyei sajtó valamilyen oknál fogva mellőzte az eseményt, Dénes László, a Reggeli Újság alapító-főszerkesztője, jelenleg Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtótanácsosa eképpen ír a Facebook közösségi oldalon az eseményről:
„Pataki Istvánnak a születésnapjára időzítve jelent meg a 12. kötete, a Mintha vízen járnék című, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gondozásában, Nagyváradon. A versgyűjteményt tegnap este (február 23-án – szerk. megj.) mutatta be és méltatta a kiadó nevében Wágner Erik református lelkész, püspöki titkár. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban csekély érdeklődés (még a helyi sajtó sem volt jelen, holott Pataki évekig dolgozott nekik, sokat publikált a váradi lapokban) mellett lezajlott könyvbemutatón Török Sándor, a házigazda olvasott fel a kötetből, majd maga a költő is, aki baráti beszélgetést is folytatott a jelenlévőkkel, pár kérdésre is válaszolva.
A kötet címlapján mintegy mottóként szerepel a „Nem szeretem, ha sarokba szorítanak” a sor, az Előszó helyett című kezdővers pedig így szól: „Ki vízen járni tanul, / a fény felé halad. / Nem csetlik-botlik, / nem botorkál, nem téblábol bizonytalanul. / És nem torpan meg gyáván. Az igaz költő vízen jár. / És magával hív: / vízen járni. Az örök fény felé.”
A kötetben 90 vers gyarapítja a kortárslírát, amelyben többnyire fanyar humorral elegyítve kiáltja világgá mindazt, amit szeret, megvet, értékel, lesajnál, felemel, vagy alábecsül. Kései, de annál mélyebb férfiérzéseket fojt tragikomédiába, szórakoztatóan, olykor kesernyésen térve napirendre a mulandóságok és a lélek örökérvényű vagy inkább örökké élő dolgai felett.
Wágner Erik méltató szavaival élve (Gheri Judit könyvtáros olvasta fel) „a szatíra, a humor és a tragikum mellett Pataki István verseiben erőteljesen jelen van a nemzeti érzés is. Magyarságát teljes hévvel vállalja fel. A nemzetárulóknak még az emberi mivoltát is megkérdőjelezve: „ki magyarnak hitvány / embernek is, silány / nemzetnek nem áldoz /, léte mammon-mákony / nem fordul Istenhez / gyarlóknak felel meg / mert embernek hitvány / magyarnak is silány” (a hitvány). Végrendelet című versében ezt írja: „kik ellenem /.fordultatok / nemzetkufárok ármánykodó / álnok lidércek / lopakodó latrok / kihányt epémet rátok hagyom”. Patakinak ugyanis szilárd elvei vannak, ezért az árulás, a klikkesedés, a nemzet vesztét okozó intrikák szigorúan megítéltetnek, mert „bőrömet nem adtam el soha” írja a nem menekítem című versben. Mások viszont „szabadságvágyról papolnak, kik önként öltenek rabruhát, magukra kattintják a bilincset, mint márkás ajándék karórát” (álmegemlékezők).
A délután másik színfoltja Molnár Zoltán helyi festő tárlata volt, melynek szintén a városi könyvtár előcsarnoka biztosított helyet. Molnár Zoltán a mihályfalvi Marcsó József Képzőművészeti Kör tagja, mely csoport a helyi alkotókat tömöríti. Van köztük festő, fafaragó, plakett készítő, üveg- és kerámiafestő, de akad szobrászattal kacérkodó is. Néha összejönnek, megbeszélnek, kiállítanak, táboroznak, határon innen és túl, kicserélik tapasztalataikat és ötvözik a tudást és a tehetséget az ambícióval, egyesek nem is kevés sikerrel. Megtalálják a közös hangot a helyi fotósokkal, tollforgatókkal, színjátszókkal, de még a zeneművészekkel is.
A Marcsó-körös Molnár Zoltán alkotói pályafutása alig egy évtizede kezdődött. Egy beszélgetésünk alkalmával megkérdeztem tőle, hisz-e az elrendelt dolgokban, van-e, amit másképpen tenne, ha lehetne, hisz művészberkekben ismert tény, hogy tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Karon kezdte, de a Kolozsvári Agrártudományi Egyetemen végezte. Mint mondta előbbinél valahogy „kihullt a rostán”. „Isten azért adja az embernek a tehetséget, hogy éljen vele. Ha későn tettem is, de kamatoztatom azt a bizonyos „tálentumot”. Azt nem szabad elkótyavetyélni. Hiszem azt, hogy minden elszalasztott lehetőséggel és adottsággal el kell számolni egyszer. Isten teremtett világának szépségeit azok szerint a képességek szerint népszerűsítettem, amelyekkel felruházott engem. Amúgy pedig minden bizonnyal elrendelt dolog volt, hisz a legkritikusabb időszakban jött ez a kis „színfolt” az életembe. Meggyőződésem szerint, nem véletlenül…”
Molnár Zoltán kiállított képei az Érmelléknek adóznak, amelyekkel szerény kis életterünk szépségeit önti színekbe. A táj sajátosságaitól a kérges kezű földet művelők nehéz életén át, a nádfedeles házakig és a szelíd szemű Riska tehénig minden, minden a mi kis szeretett szerény Érmellékünkről szól.
A tartalmas délutánon a Móka színjátszó csoport két tagja is közreműködött – Szabó János és Boros József -, akik a hangulathoz illő versekkel tarkították a közvetlen, inkább barátira sikeredett találkozót.
A kiállítás két hétig látogatható. Mellette Kovács Éva csodálatos festett kerámiáit és Kiss György fafaragásait is megtekinthetik a látogatók.
Sütő Éva
