Kirakodtunk, berakodtunk…
A múlt héten tele voltak a postaládák ezekkel a reklámcetlikkel, hogy lomtalanítanak szombaton Érmihályfalván. Akinek 150 kg felett van a felesleges kacatja, jelezze telefonon és házhoz mennek érte. Nosza, kiraktunk régi bojlereket, porszívót, több 20-30 kg-os régi monitort, két, egyenként 40 kg-os ipari nyomtatót, több bicikli fémvázát, egyszóval minden olyat, ami a cetlin szerepelt, hogy átvesznek. („Akik 150 kg feletti súlyban adnak le hulladékot, azok helyben ajándékot, egy kávéfőzőt kapnak” – írták a polgármesteri hivatal honlapján, június 27-én, ugyanis az akciót közösen szervezték a Bene International céggel. Akik kevesebbet adnak le, azok szombat este sorhúzással kapnak valami használható új dolgot.) Nosza, be is jelentkeztünk már pénteken a megadott telefonszámon, majd szombaton egész nap otthon várta a család felváltva egymást, hogy hátha…
Közben többször is hívtuk a céget, ők pedig ígérték, hogy jönnek, jönnek. Majd este 9-kor az aznapi negyedik hívásra már nagyon sajnálták, hogy nem érkeztek el a Hajnal utcára is, de majd kedden aztán visznek mindent, ígérték! Felettébb furcsálltuk már akkor, hogy 18 óra után (addig tartott az akció), kutyába sem vették azokat akik lemaradtak. Hát jöttek is kedden (én voltam a szolgálatos strázsa), „megbecsülték” a rakományt, majd ugyan kérem, ez még nyolcvan kg sincs megállapítással (egyébként mintegy 170 kg volt) már rakták volna is a járgányra, miközben tudomásomra hozták, hogy ma már sem tombola, sem jutalom nem jár, mert az csak szombaton volt érvényben. Na, akkor mondok, sem elektromos hulladék, sem vasvázak nem járnak, alászolgája. Na, erre a fuvaros elővett egy dobozkát, hogy hát mégis „lenne itt valami”, ha már annyira ragaszkodom hozzá. Egy pohárméretű nyeles „üvegtermosz”. Nem, nem ragaszkodtam hozzá. Csak a balkáni szervezés és bánásmód hozott ki a sodromból, ahogyan kezelték az ügyet meg az embert.
Mert miért van az, hogy mifelénk a legbanálisabb dolog is mindig kudarccal és az ember lealázásával végződik? Na ez volt a bajom. És még az elúszott szombatról nem is szóltam.
Így hát nem adtam át a Bene Internationalnak a „gyűjteményemet”. Én is pofátlan akartam lenni. Mert úgy éreztem, ha nekik igen, hát nekem is kijár ez a luxus. Inkább visszaraktuk a tárolóba. Talán majd lesz egy kevésbé pofátlan cég és elviszi mindenféle balkáni hintáztatás és huncut fogás nélkül is.
Ha valóban kell neki, akár ingyen.
Sütő Éva
