Régi váradi lapok üzenete
Megilletődve forgatok egy régi napilapot. Már a fejléctől is borzongást érzek, hisz egy 1900 október 14-én megjelent Nagyváradot tartok a kezemben. 114 éve múlt októberben, hogy új, kőszínháza van a városnak. Október 15-én volt a megnyitó. E jeles napra készülve jelent meg a napilapban a sok méltatás, csodálatos írás, melyek híven tükrözik azt, hogy mekkora élmény volt az akkor élőknek az átadás, a több évtizedes harc gyümölcse, a Színház. A színház, aminek már régen meg kellett volna épülnie, de valami mindig hiányzott. Hiszen száz évvel azelőtt hangzott el a városban az első magyar szó a színpadról. Kelemen László színtársulata volt az aki elhozta azt a városba.
És azóta is, minden társulatnak termett babér, jutott kenyér, mert a váradi közönség mindig szerette a színházat és a színészt. Mecénások is mindig akadtak. Itt élt Rhédey Lajos, Sándorffy József, Faliczkay Jánosné, akik nem sajnálták pénzüket és befolyásukat a váradi színházi élet oltárán áldozni. Bárhol is állt a színpad, fogadóban, faépítményben, nyári kertben, nagy nevű művészek taposták Váradon a világot jelentő deszkákat. Tapsolt a város közönsége a nemzet nagyjainak, kik ide is elhozták művészetüket. Kántorné, Prielle Kornélia, Füredi, Egressy, Jókainé és újabban Blaha Lujza, Jászai Mari, Ujházi Ede fogadják a közönség hódolatát. Ezután a régi fabódé már csak emlék lesz számukra is és a váradiak számára is.
Amilyen régi a színészet Váradon, olyan régi a harc is, amely egykoron, két fronton zajlott. Kell e színházépület, vagy nem és ha kell, akkor hol álljon. Mert akik ellenezték, azok voltak a hangosabbak, de akik mellette voltak, azok a legjobb helyre akarták építeni a magyar nyelv, a művészet templomát. Akik a múltban ellenfelek voltak, most együtt ünneplik a haladásvágyat és az áldozatkészséget, aminek eredménye a felépült színház. Régi emberek, régi nevek merülnek fel a múltból az újság lapjain. Gyalókay Lajosra, Mezey Mihályra, Berkovits Ferencre, Várady Zsigmondra, Hoványi Gézára emlékeztet a cikkíró, akik mindig élén álltak azoknak, akik akarták Thália templomát. Rimanóczy Kálmán és Landler Ferenc volt az, aki segített eldönteni a vitát az épület végleges helyéről, a fiatal Rimanóczy Kálmán és vállalkozó társai pedig a kivitelezésben alkottak maradandót, amit Istennek hála az utókor is szinte teljes pompájában csodálhat.
„Legyen e ház Szigligeti háza ! /Támadjon itt igaz magyar világ. / A költészet bűbájos virulása /Magyar földünkből fakadó virág. / Legyen sasfészek, amelyből az eszmék, / Magasra törve a napot keressék; /Fehér legyen szárnyuk – de szabad ! / Fehér sas legyen itt a gondolat!”
E sorokat írta Sas Ede az ünnepi megnyitóra, 1900 október 15-re.
Sokan leírták már a váradi színház építésének viszontagságos történetét, de azért egy korabeli újság, egyik cikkírójának, szinte már tanulmány számba menő írásában szemezgetni nem utolsó dolog. Remélem nem untatom a kedves olvasót, néhány adattal, érdekességgel, hiszen a váradi színház építésének kálváriája, maga egy kis regény. Nem sok város büszkélkedhet avval, hogy Pest után először hallott magyar színészetet falai között, de azzal sem, hogy kőszínháza csak ezen esemény után százhárom évvel lett ! 1827 volt az év, amikor a város akkori vezetői állandó színházra gondoltak, de még csak szűk keretben.
Az Apolló épületet akarták átalakíttatni, úgy, hogy a földszinten színházterem, az emeleten vendéglő legyen. A tervet Povolny mérnök elkészítette, de öt esztendős harc után, amit a terv ellenzőjével Lajcsák püspökkel vívtak, a helytartó tanács végleg elutasította a tervet. Az akták hosszú ideig lomtárba kerültek, csak 1857. január 19-én polgári javaslatra jelölték ki a Kispiac egy részét az építésre. A terveket jóváhagyta a tanács, megkapták az építési engedélyt is, de a részvénytársaság nem alakult meg. Újra kútba esett egy terv, de eközben megépítették a nyári színkört ami eleinte csak 600 személy befogadására volt alkalmas.
Később átalakították és a kőszínház felépítéséig ez a fabódé szolgálta a váradi közönséget. Az évek alatt sok előadáson az ország legjelesebb művészei léptek fel a nyári színkör színpadán. Talán a nyári színkör megléte késleltette újfent a színházépítést, de jó ideig csend lett a dolog körül. 1865 -ben, Id. Gyalókay Lajos, a törvényszék volt elnöke mozgalmat indított a Debrecen városi színkör megvételére, amit a Széchenyi téren a Rádl és Tisza házak előtt szándékoztak felállítani. Ez a terv sem sikerült. 1870-ben Gyalókay Antal ügyvéd sikertelen gyűjtést rendezett az állandó színház javára, de ez is kudarcba fulladt. 1884. március 13. volt az újabb közgyűlés dátuma, amikor ismét szóba került a színházépítés. Ez volt az első alkalom, hogy a Nagyvásártér, mint helyszín felhozódott. Ismét kudarc.1891 márciusában Berkovits Ferenc újra a Szent László teret javasolta, mint helyszín, de el kellett jönnie a harmadik terv benyújtásának is. Ez volt a Bémer téri helyszín.
Ezt a tervet Knapp Ferenc javasolta. 1891. szeptember 2-án a szépészeti, színügyi és közlekedési bizottságok együttes ülésén elfogadták, a tervet, a ugyanakkor döntöttek a Sáfárd-ház megvásárlásáról és a Bazár-szoros bővítéséről is. De a végleges döntésig bizony még várni kellett, ugyanis a terv ellenzői újra a Nagyvásár téri helyszín mellett kardoskodtak. A harc újra fellángolt, de már csak két csapat maradt a képzeletbeli küzdőtéren. A Szent László téri helyszín tervezete végleg lekerült a napirendről.
(az írás második része hamarosan)
Farkas László, Nagyvárad 2014.
