Száz éve ért véget a Nagy Háború
A 20. század a háborúké volt. Ebben a században nem élt olyan nemzedék, mely ne tapasztalta volna meg a véres lövészárkokat, bombázásokat, a támadásoktól való félelmet, a nagyapák, apák, férjek, fiak halálát. A Nagy Háború lángba borította az egész világot, újrarajzolta Európa térképét. Nagyhatalmak, ősi dinasztiák szűntek meg, miközben új államok váltak a világ meghatározó uraivá. Az első világháború harcterein magyar katonák ezrei küzdöttek az Osztrák-Magyar Monarchia fennmaradásáért és a történelmi Magyarország létéért. Sajnos kevés sikerrel.
De mi is volt az első világháború az emberek szemén keresztül?
Frontra induló katonák ezrei, lövészárkok sártengere, a véres harcok és a bajtársiasság pillanatai, a hazatérő rokkantak, illetve gyászoló özvegyek és anyák sokasága.
A hadviselés következményei az otthon maradottak életében is jelen volt, ugyanúgy a hétköznapok részévé vált, mint a fronton lévőknek. Gyermekek, asszonyok élték mindennapjaikat a nélkülözések és a gyász árnyékában.
A Nagy Háború végleg lezárt egy korszakot a világtörténelemben. Évszázadok óta uralkodó nagy dinasztiák – Romanovok, Habsburgok, Hohenzollernek – omlottak össze, tűntek el. A földkerekség és az öreg kontinens térképe átalakult. Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullott, vele együtt felbomlott a történelmi Magyarország is, amelyet a győztes Antant-hatalmak által rákényszerített trianoni békediktátummal szabdaltak fel.
A Duna-menti birodalom többi nemzetének fiai mellett, valamennyi hadszíntéren harcoltak magyar katonák is, azonban mindmáig nem tudni pontosan, hogy a frontokon hányan estek el közülük. Azonban Isonzó és Doberdó marad a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb emlékhelye és egyúttal a magyar katonai helytállás és hősiesség jelképe is.
Az 1918. november 11-ei fegyverletétel vetett véget hivatalosan a Nagy Háborúnak.
Emlékezzünk ma azokra, akik soha nem tértek vissza szeretteikhez.
Sütő Éva
