Kis időutazás régi könyvtárakban
Nem volt könnyű a kisebbségi lét az új határok között, de tény, hogy a magyarság nem használta ki a művelődési lehetőségek „tárházát”, még azt a szűk lehetőségek és keretek közé szorítottakat sem. A színház, bár rengeteg bemutatót tartott (ki tudja milyen minőségű előadások lehettek ezek), szinte állandóan üres házzal játszott, a mozik ugyan teljes kapacitással működtek, de ne feledjük, hogy a némafilmek korát éljük és…
Maradt a könyv! A könyv, aminek viszontagságos útját követjük most a húszas évek elejének újságcikkei nyomán. A magyar könyv útja pedig Bukarest minisztériumainak irodáiban kezdődik, és az erdélyi városok könyvesboltjainak polcain végződik. Nem, nem az olvasók könyvespolcán! Váradon legalábbis nem. Ugyanis a váradi magyar nem szeret már olvasni.
De ne menjünk ennyire a dolgok elébe, hanem kezdjük onnan, vagyis 1924. július 20-tól, amikor a Nagyvárad hasábjain megjelenik a hír miszerint „Bukarest megkezdte a magyar könyvek beengedését”.
A miniszteri rendelet első alkalommal tizenöt, Budapesten megjelenő könyvet enged be az országba. Ezek a könyvek jórészt angol, francia és olasz regények fordításai, de a trianoni szerződést aláíró Drasche Lázár Alfréd két munkája is szerepel közöttük. A cikkíró azon méltatlankodik, hogy egy ország, amennyiben gazdasági érdekei megkívánják,megtilthatja a cipőfűző, a nadrágszíj, vagy a fogvájó behozatalát, de megtiltható e a szellemi táplálék forgalmazása? Az első alkalommal „beengedett” könyvek között van Ady, Vér és arany, A halottak élén és az Új versek című kötetei, Mereskovszky, Istenek halála, Jack London, A beszélő kutya, A tengeri farkas.
Bukarest a következő hetekben-hónapokban pedig tovább folytatja a magyar könyvek beengedését, bár néha történnek furcsa esetek. A behozott könyvek közé becsempészett irredenta kiadványok lefoglalása egy ilyen incidens és ez néhány hetes szünetet okoz a könyvimportba, de aztán megy minden a rendes kerékvágásban. A lap november 29-én megjelent cikk címe: Akik Romániában ma a legtöbb magyar könyvet olvassák.
A cikkben olvashatjuk a szomorú tényeket, miszerint a mindennapi élet küzdelmei sem kedveznek az olvasásnak, de az importált könyvek magas ára is befolyással van a végre folyamatosan beérkező magyarországi könyvek eladására, így aztán a könyvkereskedés nem számít azokban az időkben valami nagy üzletnek.
Szóval, kik is azok akik a kor Romániájában a legtöbb magyar könyvet olvassák? Hát, a belügyminisztérium sajtóosztálya kérem, élén, persze csak képletesen, Tatarescu kisebbségi miniszterrel. A tényleges vezető azonban Rîulet Constantin belügyi osztályfőnök, aki a belügyminisztérium épületének földszintjén elhelyezkedő sajtóiroda ura. „Constantin úr nyugati műveltségű, európai látókörű ember, aki páratlan tudással és körültekintéssel vezeti a sajtóosztályt” írja a cikkíró . Az iroda szobáinak asztalai tele a külföldön, így Magyarországon is megjelenő sajtóval és egyéb kiadványokkal, amiket naponta áttanulmányoznak és amennyiben Romániára vonatkozó, vagy az országot érintő hírt találnak, azonnal jelentik az illetékes minisztériumnak. Itt találjuk azoknak a magyarul perfektül olvasó és értő uraknak az irodáit is, akik az országba behozandó magyar könyvek egy egy példányát elolvassák, majd aláírásukkal szignálják azokat. A könyvek címei ezután egy katalógusba majd egy listára kerülnek és ez a lista azután eljut a határállomásokon működő cenzúra osztályokra és az ország könyvkereskedői szervezeteihez. A néhány művelt, egyetemi végzettségű, a magyar nyelvet és a magyar irodalmat tökéletesen ismerő ember, jelesül Suciu Ioan, Radu Dumitru, Dionisie Nobilescu, Valeriu Tecontiu, Ludovic Leist, és Vintila Rusu-Sirianu már több száz könyvet átolvasott, lehetővé téve a magyar könyvek akadálytalan behozatalát. Lássuk, kik is azok a magyar szerzők, akiknek köteteit Erdély-szerte olvashatnak a magyarok! Nos, a listán ott van Ady, Ambrus Zoltán, Bíró Lajos, Bródy Sándor, Krúdy Gyula, Molnár Ferenc, a klasszikusok szinte mind, aztán Zilahy Lajos Tormay Cecil, Erdős Renée.
Ugorjunk kicsit az időben és nézzük meg mit is ír a jeles újságíró, Perédy György két egymást követő héten, október 12-én és 19-én. Már a cikk címe is sokatmondó, legalábbis az elsőé, amely így hangzik: Bukarestben több magyar könyvet olvasnak, mint Nagyváradon.
A nagyobb erdélyi városok mindegyikében is több magyar könyvet adnak el mint városunkban.
A legdrágább könyveket Kolozsváron adják el, mely város vezet a komolyság és áldozat tekintetében. Utána Temesvár és Marosvásárhely következik, de nem Nagyvárad követi őket, hanem Bukarest, ahol több magyar könyvet adnak el mint városunkban. De lássunk néhány statisztikai adatot is. H. G. Wells világtörténelméből az Erdélyben elfogyott 500 példányból csak ötöt adtak el Váradon, míg a temesvári három könyvkereskedő 25 darabot. A legkisebb Ady kultusz ezekben az időkben épp városunkban volt, mutatja ezt az is, hogy alig vesznek évente egy két kötet Adyt, míg Erdély könyvkereskedői állandóan újabb szállítmányokat kérnek. Az Atheneum kiadó épp akkori friss, tíz kötetes Ady kiadásából Váradon egy se fogyott el a cikk írásának idejéig, míg Bukarest már kétszer kért új adagot, két hónap alatt.
A statisztikák szerint Nagyvárad könyvkereskedői egy esztendő alatt nem vásárolnak annyi magyar könyvet, mint a Marosvásárhelyiek egy hónap alatt. Jelzik ezt az 1924-es esztendő márciusi számadatai, miszerint ott 166 ezer lej értékű könyvet vettek a kereskedők, míg városunkban 4 ezer lej értékűt. Kolozsvár és Brassó még ennél is jobban áll, pedig mindkét városban van könyvkiadás, az előbbi városban a Minerva, utóbbiban pedig a Brassói Lapoké.
A nagyváradi könyvkereskedések gazdáit nem dicséri, bár mentegetni próbálja Perédy György, mégpedig azzal, hogy a váradi gazdagok nem vásárolnak könyveket, a szegények nem tudnak vásárolni, míg az entelektüelek áldoznak keveset jövedelmükből a vásárlásra.
Maradjunk egy mondat erejéig a számoknál, hiszen sokatmondó adat a, hogy a könyvimport kezdete óta, vagyis júliustól a cikk írásáig kilencszáz magyar nyelvű művet cenzúrázott és engedett be az országba a sajtófőnökség Magyarországról. Ezzel szemben az anyaországban csak három erdélyi magyar író munkája jelent meg. Reményik Sándor és Áprily Lajos egy-egy verseskötete, Berde Mária egy regénye. A budapesti Atheneum kiadó pedig tervezi kiadni Tabéry Géza új regényét, melynek címe „A szarvasbika”.
Ezen kívül a magyar könyvkiadók igyekeznek tőlük telhetően meghálálni, hogy könyveiket beengedik Romániába, és sorra adják ki román írók magyarra fordított munkáit.
A váradi statisztikák a kölcsönkönyvtár esetében sem túl jók, ugyanis az üzleti könyvekből kiolvasható, hogy a kitűnően felszerelt Hegedüs Hírlapiroda könyvtárának alig van ötszáz olvasója.
Ennek a közönynek utána járva kérdezte meg Perédy György Markus Wohlt, a román kormány könyvbehozatali titkárát, aki nagyon jól ismeri az erdélyi és a nagyváradi életet. Wohl úr válasza pedig némileg mentegeti a város lakóit, ugyanis szerinte a ” közönség közönye a város lelkében van. Váradon külső, utcai életet élnek az emberek, teljesen elütően minden más várostól. Itt nincs idejük olvasni még azoknak sem, akik egyébként az intelligenciához tartoznak. Déli séta, esti séta, mozi, kávéház. Úgyszólván az utcán élnek. Egyes gazdagoknak nincs meg az iskola és nevelés adta alapjuk ahhoz, hogy olvassanak. A gazdag emberek zömének könyvtárában néhány darab cifra kötésű könyv reprezentálja a könyvtárt. Azt se olvasta el a gazdája, minek vegyen hát új könyvet?”.
Mit mondjunk? Ismerős helyzet.
Zárjuk ezt a mai visszatekintést Réti Bélának, a Franklin Társulat igazgatójának mondataival, akit városunkban járva Perédy György megkérdezett a magyarországi könyvkiadó terveiről, és aki méltató szavakkal illette a romániai hatóságokat azért, mert nem gördít fölösleges akadályokat a kivitel és behozatal elé. Réti szerint az erdélyi könyvkereskedők elszoktak a szakmájuktól, hiszen a krónikus könyvhiány miatt mindennel kereskedtek, csak könyvvel nem. Ebbe kell most újra beletanulniuk, mert most már könyv van, csak az olvasókat kell néhány városban visszaszoktatni az olvasásra.
Farkas László, Nagyvárad
