A Maros mosta ki a vértanúk csontjait
Az 1932-es árvíz mosta ki az aradi vértanúk földi maradványait – legalábbis azokét, akiknek a holttestét a bakó lefizetésével nem sikerült a családjuknak hazavinni.
„Ugyan az emberek nagy többsége azt gondolja, hogy ez az emlékmű az 1849. október 6-i kivégzések pontos helyén áll, ez tévedés: az egykori vesztőhely, azaz inkább vesztőhelyek, hiszen másutt hajtották végre a golyó általi, illetve az akasztásos ítéleteket, körülbelül ötszáz méternyire, a várárokban található” – mondta el a műemlékem.hu-nak Arad város alpolgármestere, Bognár Levente. Hozzátette: bár a kivégzett főtiszteket már 1849-ben is vértanúknak tartották, hiszen október 6-án sokan zarándokoltak el a várhoz imádkozni, a városban lévő boltokat pedig bezárták, a hivatalos (bár kezdetben inkább csak eltűrt) tiszteletükre csupán a kiegyezés után kerülhetett sor. Mivel a várárkot a város lakossága nem közelíthette meg, az ahhoz legközelebbi helyen először fát ültettek és egy keresztet helyeztek el még 1849-ben, majd 1871-ben az Aradi Honvédegylet emlékkövet állított a mai emlékmű helyén. A ma is látható, csonka gúla alakú dombot és a tetején az obeliszket 1881-ben emelték.
Az egykor csupán emlékműnek épült csonka gúla azonban időközben sírbolttá vált. „Már 1912-ben rábukkantak véletlenül a várárokban két tábornok földi maradványaira. 1932-ben aztán kiöntött a Maros, a vize betört a várárokba és kimosta az egykori bitófák alapjait és a mellettük lévő sírokat” – mondta Bognár Levente. – „A kivégzések után ugyanis a főtiszteket a vesztőhely mellett temették el. Ugyan néhány vértanú családja lefizette a bakót, hogy a holttesteket el tudják vinni és otthonuk közelében temethessék el, s volt, akinek a holttestét a tisztiszolgája hantolta ki, a többiek földi maradványai a helyszínen nyugodtak. Ekkor azonban tizenkét évvel Trianon után voltunk, vagyis Arad már nem magyar, hanem román város volt. Így a maradványok különböző helyekre, például köztemetői kriptákba kerültek évtizedekre.”
1974. október 6-án végre sor kerülhetett a vértanúk újratemetésére a gúla alapjánál kialakított sírboltban. Kiss Ernő és Dessewffy Arisztid kivételével – akik a szerbiai Eleméren, illetve a szlovákiai Margonyán nyugszanak – ide temették el a többi tábornok maradványait, így a tizenháromból tizenegy vértanú végső nyughelye jelenleg az emlékmű sírkamrája. A sírbolt lejáratát feliratos kőlap fedi az emlékmű oldalában.
“Középiskolai diákként szemtanúja lehettem az újratemetésnek” – tette hozzá az alpolgármester. “Sajnos azonban a későbbiekben a Ceausescu-diktatúra fokozódó nyomásában balszerencsésen alakult az emlékmű sorsa. Mivel a diktátor igyekezett elfojtani az aradi vértanúk tiszteletét és így a magyar identitás megőrzését, megesett, hogy “véletlenül” éppen az október 6-i megemlékezés ideje alatt tartottak autókrossz versenyt az emlékmű mellett, hogy ne lehessen hallgatni a beszédeket. A környező földeket elkerítették, két oldalról is futball-pályákat alakítottak ki. 1989-re végképp elzárták az emlékművet: ekkor már nem tudtuk megközelíteni sem a megemlékezés napján a köré emelt kerítések miatt.”
A romániai forradalmat követő szélsőséges fellángolások közepette többször is meggyalázták az emlékművet (volt, hogy ürülékkel kenték be), azonban az elmúlt két évtizedben folyamatosan javult a helyzete. Ugyan a focipályák maradtak, azonban 1990-ben parkolót alakítottak ki a látogatóknak.
“Itt állnak meg rendszeresen a kamionok, azonban mivel nem tudjuk őriztetni a parkolót, elküldeni sem tudjuk őket” – mondta Bognár Levente. “Korábban a közeli kemping miatt parkoltak itt le, most nyilván a nagy hely vonzza őket. Ám a parkolóra szükség van, hiszen gyakran érkeznek a látogatók buszokkal.”
Az emlékmű azonban csak az egyik színhelye az október 6-i aradi megemlékezéseknek. Idén is – szokás szerint – 11-kor gyászmisét celebrálnak a belvárosi templomban, fél egykor gyászszertartás lesz a sírnál, majd újabb megemlékezésre kerül sor 16 órakor a Szabadság szobornál. Ez utóbbinak szintén hányatott sors adatott meg: Zala György alkotását 1890-ben avatták fel az Attila téren (az eseményen jelen volt Damjanich Jánosné, Schweidel tábornok lánya, Leiningen tábornok fia és az idős Klapka György), 1923-ban bedeszkázták, majd 1925-ben lebontották. Tárolták az aradi vár árkában is, a felújítása az összmagyar összefogásnak köszönhetően 1999. után kezdődött el. 2004. április 25-én állították fel ismét ünnepélyes külsőségek között a Megbékélés Parkjában. (Fotó, szöveg: Kovács Olivér – muemlék.hu)
(Címoldali fotó: szatmar.ro)
