Ne félj a szótól, ó, magyar,
figyeld a szíved, jót akar!
Az álmaid ne rejtegesd,
siess, mert elveszejt az est!
Vitába szállni már szabad,
ne szégyelld hát a vágyadat!
Amíg csodálod más jogát,
mosod, mit sorsod rád okád?
Igaz, hogy fúj a szembe-szél,
de mért, hogy szád ma sem beszél,
s tekinteted se mondja el,
hogy halni kész a szív, ha kell?
Nevelj fel három gyermeket,
majd visszatér, mi elveszett!
Feledve népünk bánatát
harc nélkül így nyerünk csatát.
Hiába voltunk férfiak,
de kár az elfolyt vér miatt,
ha szétzilált a nemzetünk,
ha semmit érte nem teszünk.
Most vetni kell, jól tudva azt,
hogy új vetés hoz új tavaszt.
Te hű barát, te jó rokon,
ne tespedj ó babérokon!
E földet bízta rád apád,
a kapzsi könnyen vált hazát.
Mit ér a kincs, a dús vagyon,
ha ősök átka sújt agyon?
Lehet, hogy most még nem zavar,
s akad talán, ki elkapar,
de majd ha csürhe-áradat
jön birtokolni váradat,
parancsot oszt, tetézve bajt
igét tagad, s igába hajt.
S hiába kérdi egy gyerek,
kik éltek itt, mily emberek?
Ne félj a szótól, nemzetem,
gyümölcs, jog ingyen nem terem.
Ne késlekedj, nincs új vonat,
hogy visszahozza jussodat!
