Tőkés László: Nyilatkozat a romániai önkormányzati és parlamenti választások tárgyában
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szervezett online konferencián Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár ezenképpen értékelte a szeptember 27-én lezajlott helyhatósági választások eredményét: „Nagy győzelmet arattunk mi, magyarok közösen Erdélyben, amely a decemberi parlamenti megmérettetéshez is biztos alapot ad az RMDSZ-nek.” „Külön köszönet jár azoknak, akik az RMDSZ-t támogatták” – tette hozzá, kiemelve a történelmi marosvásárhelyi győzelmet.
Értelemszerűen a „mi magyarok” közös győzelmében nem csupán az RMDSZ, hanem a maga 43 ezer szavazatával és 10+6 polgármesterével, valamint 310 helyi és megyei képviselőjével az EMNP, az MPP, illetve az EMSZ választói és választottjai is benne foglaltatnak, sőt Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester és csapata is részese az erdélyi magyarok által elért eredménynek.
A választási kampány során Potápi Árpád az Országgyűlés plénuma előtt arra ragadtatta magát, hogy „nemzetárulóknak” (sic!) titulálja azokat, akik a Kövér László házelnök tiszteletbeli elnöksége alatt működő MPP és a szerény személyem védnöksége alatt álló EMNP színeiben önálló jelölteket merészeltek „ráindítani az RMDSZ-re”. Mi is magyarok vagyunk, és nem „nemzetárulók”! Az Államtitkár úr téved.
„Visszavettük a várost!” – jelentette be jogos büszkeséggel és örömmel Soós Zoltán a választás éjszakáján. Örömteli elégtételünk közös, hiszen Marosvásárhely függetlenként megméretkező polgármesterjelöltje a magyar összefogásnak köszönhetően az RMDSZ, az EMNP és az MPP együttes támogatásával nyerte meg a választást, és lépett az áldott emlékű Fodor Imre volt polgármester örökébe. Szívből kívánjuk, hogy Soós Zoltán polgármester méltó folytatója legyen nagy elődje munkásságának, és valóban a város egész magyarságának, de román polgárainak is pártatlan és kiváló vezetője váljon belőle.
Az elmondottak szellemében az is elvárható lett volna az idézett konferenciától, hogy – az etnikai szempontokat félretéve – a székelyudvarhelyiek választási eredményét, Gálfi Árpád sikerét is a helyén értékelje. A székely anyaváros ugyanis példás módon beigazolta, hogy az igazi székely ember az elsöprő túlerővel szemben sem alkuszik, amikor igazáról meg van győződve. Székelyudvarhelyt nem elhallgattatni, hanem példaként kell állítani annak láttán, hogy nem engedett az alantas pártérdekeknek és semmiféle tisztátalan politikai befolyásnak. Magyar–román viszonylatban pedig külön elismerés illesse a Szabad Emberek Pártját (POL), mely politikai támogatásával sietett segítségére az öntudatos udvarhelyi választópolgároknak.
Engedtessék meg továbbá, hogy kellő kritikával szemléljük az önkormányzati választásokon elért – valóban értékes – eredményeket, és határt szabjunk az uralkodó RMDSZ-párt visszatetszést keltő sikerpropagandájának.
Először is Marosvásárhely kapcsán nem csupán a mostani „történelmi sikerről”, hanem – a teljesség kedvéért – az ezt megelőző két évtizedes kudarcsorozatról is beszélni kell. Enélkül nem teljes a kép. Az éremnek két oldala van.
Amint egy jeles közéleti emberünk írja: „az RMDSZ csúcsvezetése többségében vásárhelyi identitású – volt –, de Bukarestben élő tagjainak súlyos árnyékában két évtizeden át fű sem nőhetett Marosvásárhelyen”. Most „visszavettük” ugyan, de húsz évvel ezelőtt és azóta folyamatosan elveszítettük, elvesztegettük a székely fővárost. Már Fodor Imre kérdéses vereségét is komoly kétségek övezték 2000-ben. A kétes paktumpolitizálás ezt követő időszakában csúfos választási vereségek fűződtek az RMDSZ „nagyágyúinak” számító Kelemen Attila, Borbély László és Frunda György nevéhez. Joggal vetődik fel a kérdés: Marosvásárhely „elestéért” ki vállal felelősséget?
Ami történt, megtörtént. Ne legyünk ünneprontók. Örüljünk hát Soós Zoltán és mindnyájunk közös sikerének! De ezzel együtt ne essünk ismét a múltban elkövetett hibáinkba és tévedéseinkbe. Hagyjunk fel a sikerpropagandával, és ne hárítsuk el magunkról a felelősséget.
Tekintsünk – példának okáért – Nagyváradra és Bihar megyére. Miközben a helybéli magyar ellenzéket mélységesen lesajnálja, Cseke Attila ismételten levitézlett váradi polgármesterjelölt kijelenti: „mi a magyar térfélen arattunk kiütéses győzelmet” (sic!). Pedig még a vak is látja, hogy Váradon és Biharban nemcsak az EMNP és az MPP, hanem – velük együtt – a hivalkodó RMDSZ is szégyenletes vereséget szenvedett. Cseke a megye „második politikai erejének” hiszi az RMDSZ-t, miközben egészen nyilvánvaló, hogy a maga 12–14 százaléknyi eredményével, négy, illetve hat városi, illetve megyei képviselőjével a bihari szervezet az erdélyi szórványvilág mélységébe süllyedt. Találóan állapítja meg egyik közírónk: ezek az emberek „nem vállalják a felelősséget (…) pár hét múlva újra kiállnak kampányolni, és arról próbálják meggyőzni önöket, hogy nincs náluk alkalmasabb képviselni a várost, a megyét Bukarestben”. Miközben az államtitkár úrral együtt a kisebb magyar pártokat kárhoztatják, éppen arról feledkeznek meg, hogy miattuk jutott esendő helyzetébe a váradi és a bihari magyarság. Pedig a vélt sikerhez éppen elég pénz, paripa és fegyver állott a rendelkezésükre…
És akkor még nem is esett szó az RMDSZ-nek az elszórványosodott megyékben – Temesben, Máramarosban, Fehér és Brassó megyében – elszenvedett vereségeiről, hogy a kincses Kolozsvárról ne is beszéljünk. A román átlag alatt mért magyar részvételről, a távolmaradókról és az átszavazókról. Arról, hogy a mostani 4,5 százalékával az RMDSZ a parlamenti bejutási küszöb alatt áll. Tehát egyáltalán nincs okunk a büszkélkedésre…
Ezenközben gőzerővel folynak az országos választásokra néző jelölések. Potápi Árpád azt a feladatot tűzte ki, hogy „az RMDSZ parlamenti párt legyen, és adott esetben kormányzati pozícióba is tudjon kerülni”. Ehhez azonban teljes körű összefogásra van szükség, és egy hiteles RMDSZ-re, mely nem csupán a román pártokkal hajlandó a párbeszédre és az együttműködésre, hanem a magyarokkal is szót tud érteni.
A magyar egység nem tévesztendő össze az RMDSZ pártegységével. Bihar példájával élve: akik az RMDSZ önkormányzati választási kudarcáért felelősek, a parlamenti jelöltségre sem érdemesek. Korrupt pártemberekből soha nem lesz jó képviselő vagy szenátor, és megválasztatásuk is bizonytalan. Nemzetpolitikai támogatásra is méltatlanok.
A december 6-i parlamenti választások sikeréhez, az 5%-os küszöb meghaladásához valamennyi magyar párt megegyezésére és összefogására van szükség. Ennek megvalósítása egyedül az RMDSZ-en múlik. Ehhez kérjük magyarországi szövetségeseink közvetítését és támogatását.
