Hiteltelenség a csúcson
Ha valakinek voltak még illúziói a bukaresti hatalommal kapcsolatosan, az elmúlt napokban a legutolsókkal is leszámolhatott. Olyan ellentmondásoktól terhes összevisszaságot sikerült teremteniük elodázott döntéseikkel, egymásnak feszülő vagy éppen a pár órával korábbinak ellentmondó nyilatkozataikkal, hogy azt hihetnénk, most szakadt nyakukba a koronavírus-járvány.
Ugyanúgy meglepődtek, hogy Romániát is elérte a harmadik hullám, mint egy esztendővel ezelőtt, amikor tájainkon is megjelentek az első fertőzöttek, egymásra mutogatnak, senkinek nem akaródzik nehéz, kellemetlen intézkedéseket hozni. Ismét háttérbe szorultak a szakemberek, senki nem hallgat a betelő kórházak miatt aggódó orvosokra, a döntéshozó politikusok pedig lassan, de biztosan maradék kis hitelüket is elveszítik.
Pedig a járványkezelésben az egyik legmeghatározóbb tényező a bizalom. Az emberek akkor hajlandóak betartani a rájuk kényszerített szigorú, sokszor kellemetlen, életüket felforgató szabályokat, ha elhiszik, hogy azok, akik döntöttek, tudják, mit tesznek, muszáj alkalmazkodniuk, mert ez az egyetlen módja, hogy túléljék, átvészeljék ezt az időszakot. Ám ha azt látják, hogy a fővárosra más vonatkozik, mint a kisebb településekre, ha ott élhetik nyugodtan életüket, annak dacára, hogy a számok az egekig ugranak, megszületik a kétely. Egy kis falut rögtön lezárnak, ha az esetek száma hat ezrelék fölé ugrik, pedig ott kisebb a fertőzésveszély, mint a továbbra is nyugodtan működő nagy bevásárlóközpontokban. Hogyan hihetne bárki az intézkedések szükségszerűségében, ha azt tapasztalja, a főváros esetében a járványügyi megfontolásokat felülírják a gazdasági szempontok, vagy a tavaly tavasszal folyamatosan fenyegetőző, szigorú, büntető belügyminiszter most fittyet hányhat minden szabályra. És miképpen vehetnénk készpénznek a hivatalosan közölt napi esetszámot, ha az egészségügyi miniszter azt állítja, kozmetikázták az adatokat a választások előtt, és koalíción belüli csatározás helyszínévé válik még a számok egyébként objektívnek tűnő birodalma is.
Napról napra, ahogy romlik a helyzet, szaporodnak az ellentmondásos döntések. Lakat került a színházakra, mozikra, múzeumokra, pedig oly szigorú előírások szerint működtek eddig is, hogy kisebb volt a fertőzésveszély, mint a sarki boltban, de a kultúra helytartói nem termelnek, ugye, csak viszik a pénzt, senki nem vonul utcára értük. Az egyházakkal azonban nem mernek ujjat húzni, húsvét éjszakáján feloldanak minden korlátozást, szabad lesz az út a templomokba. Egy másik elképzelés szerint, bizonyos fertőzöttségi arány fölött ezentúl korábban bezárják az üzleteket, amivel tulajdonképpen csak annyit érnek el, hogy rövidebb idő alatt zsúfolódik majd ezekbe ugyanannyi ember. Itt-ott kicsit szigorítanak, máshol enyhítenek, mi meg kapkodhatjuk a fejünket, ha még értünk az egészből valamit, ha még hiszünk egyáltalán valakinek. A járvány pedig tombolhat nyugodtan, hisz Romániában nem ellene, hanem mintha érte dolgoznának a döntéshozók.
Farkas Réka / Háromszék
