A Partiumban találhatóak még ma is olyan kivételes falvak, amiknek lakossága még napjainkban is többségében magyar. Ezeken a helyeken nem kérdés, hogy mikor bemegyünk, a boltban először magyarul szólnak hozzánk és majd csak azt követően váltanak át román nyelvre, ha észreveszik, hogy a vásárló nem érti őket. Az utcákon magyar köszönések hangzanak el és a házak előtt lévő lócákon a nénik és bácsik ízes magyar nyelven beszélgetnek késő délutánonként.
Az érmelléki kis zsákfalu, Érkeserű lakossága a 2011-es népszámlálás adatai szerint 1047 fő amiből 1021-en magyarnak vallották magukat, tehát lakossága többségében magyar. Nyéki Terézia, aki 1942-es megszületése óta a faluban nevelkedett, élt, és gyermekét is itt nevelte fel, mesélt arról, hogy milyen érzés volt magyarnak lenni 1989 előtt és után úgy, hogy ő csupán csak látogatónak számított azon városokban és falvakban, ahol az ő szavával élve „egyre kevesebb magyar szót lehetett hallani évről – évre”.
K: Mesélne nekem arról, hogy milyen volt magyarnak lenni a kommunizmusban?
Ny.T: Ha valaki nem tudott az ország nyelvén beszélni, akkor az nem érvényesült, mert elküldték, vagy azt kérdezték, hogy miért nem tanulta meg. De ahol tiszta magyarság van, hogyan tanulsz meg románul? Sehogy. Mert itt minálunk a faluban mindenki magyarul beszélt még azok a románok is, akik ide bekerültek. Én is éltem úgymond a románok között, de azok is beszéltek magyarul. Soha nem volt egymással gondunk. De ha hivatalos helyre mentünk ott nehéz volt, ez a mai napig nehéz pláne annak, aki idősebb és már kinőtt abból a korból, hogy megtudjon tanulni. Mi, ahogy mondtam nem volt kitől tanuljunk körülöttünk mindenki magyar volt. Azok, akik nem kerültek el a faluból olyan helyre, azok nem tudták megtanulni a nyelvet.
K: Az iskolában nem volt lehetőség tanulásra?
Ny. T: Az iskolában nem volt más csak mindig az a 10 szó, amit megtanultunk, ez ezt jelentette az meg azt. Bemagoltuk és ennyi.
K: Tehát akkor igazán nem is beszélgettek gyakorlás képen románul esetleg a tanítóval?
Ny. T: Nem, mert nagy részben a tanító is magyarul beszélt. Mondjuk már az orosszal másképpen volt, nem úgy foglalkoztak vele. Volt egy tanítónő, aki ha bejött órára az nem is szólalt meg magyarul vagy románul csak oroszul. Azt könnyebben is lehetet tanulni, mert ugye csak hallottunk orosz szót.
K: A falun kívül, mikor bementek a városba milyen volt?
NY. T: Ha eleinte, még gyerekkoromban, a városba mentünk nem mondom azt, hogy nem hallottunk román szót, mert hallottunk, de nem úgy, mint később. Később egyre többet, és egyre kevesebb magyar szót lehetett hallani évről – évre. Egy idő után, ha bementünk a boltba ott is románul szólaltak meg, de nem is volt ezzel semmi gond megértettük valahogyan egymást.
K: Tehát a kommunizmus vége felé már jobban érződött, hogy a magyar lakosság száma megcsappant?
Ny. T: Persze. Persze, még itt falun nem annyira mert ugye itt ugyan úgy, mint most is nagy részben magyarok vagyunk, habár egyre kevesebben, mert a fiatalok közül sokan mentek el. Mi öregek is egyre jobban fogyunk.
K: Mit gondol, miért megy el annyi fiatal?
Ny. T: Mert elégedetlen a keresettel. Az emberiség oda jutott, hogy mindig többet és többet akar, szebbet meg másmilyent, mint amije pont van.
K: Ha most bemegy a városba mi a helyzet?
Ny. T: Az, ami régen volt csak most fordítva: ritkán hallunk magyar szót és gyakrabban románt.
K: Mit gondol az elkövetkező 20 év, mit fog hozni a romániai magyarság számára?
Ny. T: Az a 15 – 20 év, ami jönni fog megváltoztatja majd a dolgokat. Ugye a fiatalok elmennek, de akik maradnak, az országba azok sem maradnak annyira a faluba, mert itt nincs annyira munka. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de úgy sejtem, hogy időről – időre egyre kevesebben leszünk, mert hát az idősek eltávoznak és egyre kevesebb gyerek születik.
Vannak még gyöngyszemek, magyarlakta falvak, olyanok, mint Érkeserű, ahol elevenebben élnek az érmelléki és a partiumi hagyományok és tradíciók, mint a nagyvárosokban. Ahol lehet még olyan idős embereket találni, akik mesélhetnek a múltról, a gyökerekről, akik átadhatják mindazt a tudást, amit ők is úgy kaptak az előttük lévőtől és válasszal szolgálhatnak az újabb generációk sok-sok kérdésére. De ez a korosztály, ahogyan Nyéki Terézia is mondta lassan elfogy, a fiatalok pedig elmennek, egy idő után kikopnak a hagyományok meg annyi szép szokás, amit elődeink évtizedeken és századokon át ápoltak, gondoztak, megtartottak. Így a sok kérdés között marad egy, ami nagyon sürgető és talán a legfontosabb: Vannak még kivételek, de vajon meddig?
Gellén Kitty
