Spiró és Alföldi kopogtat a váradi színház ajtaján. Persze nem ők személyesen, csupán az általuk fémjelzett latrinaszellemiség, a helyi képviselőik által színpadra vitt patkányperspekíva, csatornavilágkép. Nem akarnak sokat, csak gyermekeink világszemléletét formálni. Elhitetni, hogy a trágárság menő, a káromkodás sikk, az örök értékek kigúnyolása fiatalos lázadás, világpolgárian fölényes felvilágosultság, az öncélú szexualitás, – lehetőleg minél perverzebb változat – kiskorúak, gyermekek előtti nyílt színi bemutatása pedig maga a normalitás. Posztmodern kísérleti színház, mondják ők, minden nemes és szép sárba tiprása, mondjuk mi. Szigligeti vajon mit gondolna? Ezt soha nem tudjuk meg, de az tény, hogy egy ideje a Szigligeti Színházban is felütötte fejét a liberálissá kozmetikázott, Bertolt Brecht féle marxista szellemiség.
A nagyváradi Szigligeti színház művészei kiválóak, rendkívül magas szinten művelik hivatásukat. A rosszat, a selejtet, a közönségeset is el tudja „adni” az, aki ahhoz szoktatta „vevőit” (lásd még: közönség), hogy a színpadról értéket, igazi művészi élményt, katarzist kap. A színész azt adja elő, amit a rendező, a művészeti vezető elé tesz. Ha alpárian, mocskosul, a blaszfémiát súroló módon káromkodni kell (valamilyen a felhők felett lebegő „magasabb művészi cél” érdekében nyilván), akkor azt teszi. Az sem baj, ha mindez kisiskolások előtt történik, akik otthon, vagy az iskolában netán azt hallották, káromkodni csúnya dolog, Isten nevét hiába nem vesszük a szánkra. Ha vetkőzni, pucérkodni kell, szexualitást imitálni ugyancsak gyerekek előtt, (Fekete-Körös Völgyi Magyar Napok, Bányavakság című darab) akkor azt teszi a színész, hisz ez a dolga: előadja amit a rendező kér. Hogy ez milyen hatással van arra a gyerekre, eh kit érdekel, minek ment oda? Nézne inkább tiktok videókat, a szülő és a pedagógus a hibás, minek engedi színházba?
Apu minek mondta azt a bácsi a színpadon, hogy „a faszomba a vagyonnal”? És mit jelent az, hogy „hülye kurva”? – teheti fel a kérdést egy kisiskolás, a színházi „élmény” nyomán.
Tényleg, minek mondta? Beaumarchais nem írt ilyet „Egy őrült nap avagy Figaro házassága” című művében. Legalább is Forgách András fordításában nem lelhető fel ilyesféle trágárság. Igaz, a Szigligetiben még februárban színre vitt, Botos Bálint által rendezett darabban Ungár Júlia 2010-es fordítását használták fel, aki műfordítóként és dramaturgként, valamint egyetemi tanárként –minő meglepetés Bertolt Brecht – életművével foglalkozik. Egyelőre mi ne foglalkozzunk Brecht személyével, csak tegyük fel a kérdést: mit tett hozzá a színdarabhoz a trágárság? Nyilván semmit, öncélú volt. Vagy talán az volt a célja, mint minden romboló, dekonstruáló, szellemileg alacsony színvonalon álló embernek, hogy bemutasson valamit saját magából? Mert az aki ezeket beleírta, fordította a szövegbe, csupán magáról állított ki szegénységi bizonyítványt. Mint ahogyan az is, aki tudta, hogy gyerekek előtt fogják előadni a darabot, mégis helyénvalónak látta a trágárkodást.
Persze dolgozik a Szigligetiben olyan ember is, aki egy azóta megszűnt szélsőbaloldali lap (Erdélyi Riport) korábbi szerkesztő-tudósítójaként is csak gúnyosan, cinikus éllel, nyegle stílusban volt képes írni annak idején a köröstárkányi magyarok 1919-es tragédiájáról, majd pedig színházi rendezőként ugyanerről a véres, tragikus eseményről „Kettős ünnep” címmel egy végtelenül aljas, a blaszfémia határát súroló darabot írni, és színpadra vinni, egyszerre gyalázva meg a magyar öntudatot, és a kereszténységet. Aki ilyet kisebbségbe szorult magyar közösség véleményformáló értelmiségieként felvállal, az nagyon is tudatosan cselekszik, és mindenre képes. Annak a besározás, a rombolás, a szép, a nemes, és a jó megszüntetése a végső célja az ujságírás, majd pedig a színház adta eszközökkel. Csak, hogy lássuk kiről is van szó, ugyanő írt már „Magyarok futószalagon” címmel gúnyos, lekezelő, cinikus hangvételű cikket a magyar állampolgárságot megkapó külhoni magyarokról, az ő szavait haszálva „gyülevész társáságról”. És ugyanő volt aki az említett lap szerkesztőjeként kiállt a legvéresebb szájú erdélyi magyar liberális propagandista, Parászka Boróka mellett. Ne áruljunk zsákbamacskát, Tasnádi-Sáhy Péterről van szó, aki szintén Brecht rajongó, de legalább is közel áll hozzá a kommunista német szerző gondolatvilága. Ez a vele készült interjúból derül ki.
Brecht: „A művészet nem egy tükör, amely megtartja a társadalmat, hanem egy kalapács, amellyel formálható.“
És akkor néhány szó Bertolt Brechtről, a Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Díjával, és a Nemzetközi Sztálin-békedíjjal kitüntetett szélsőbaloldali, kommunista német drámaíróról, költőről, rendezőről. Anélkül, hogy életét és műveit részleteznénk, lényeges elmondani róla, hogy élete végéig kommunistának vallotta magát és művészetét is „a proletariátus szolgálatába” kívánta állítani. Az általa kitalált úgynevezett „epikus színház” egyik fő elve, hogy a színház drámai formájával ellentétben, melynek középpontjában az ember ösztönei állnak és a tudat határozza meg a létet, itt a középpontban az ember indítékai állnak. Brecht szerint a társadalmi lét határozza meg a tudatot. Ismerős ez valahonnan?
„A lét határozza meg a tudatot.” Ezzel a rövid mondattal – mely Marx és Engels Német ideológia című művében szerepel -,ifjabb korunkban nap mint nap találkozhattunk, mint olyan alapvetéssel, mely meghatározta a korszak kommunista világképét. Utáltuk is rendesen, a rendszerrel együtt, mely anyanyelvünkkel, gyökereinkkel, vallásunkkal együtt akart elpusztítani minket, magyarokat. Nos ezt a szemléletet akarják a Tasnády- Sáhy félék ezúttal a színház segítségével ismét beleerőltetni az agyakba, (főleg a fiatal agyakba) ezzel a materialista, Isten, nemzet és családellenes ideológiával rombolják tovább amúgy is agonizáló társadalmunkat. A dolog persze nem áll meg, hiszen mint az nemrég kiderült, a Szigligeti Színház 2023-2024-es évadában színpadra viszik Brecht „Állítsátok meg Arthuro Uit” című darabját. Mit kell tudni a darabról? Nos talán senkit nem fog meglepetésként érni, de a mű egyértelmű szimbolikus ábrázolása Adolf Hitler hatalomra jutásának, persze szélsőbaloldali szemüvegen keresztül nézve. A – idézzük – „gengsztersztori” azonban „nemcsak a nácik gengsztertechnikáját írja le, hanem minden hasonlót is. Ezért mutatják be újra meg újra, általában konkrét, aktuális politikai üzenettel.” Talán jó lenne tudni, miért is érdekelné ez a téma 2024-ben a nagyváradi magyarokat, miért egy kommunista szerző szemüvegén át kellene erről a témáról bármilyen ismeretet szerezniük, egyáltalán mi az aktuális politika üzenet, ki az, akit a művet színpadra álmodó Balogh Attila rendező a jelenben meg akar állítani, vagyis milyen irányba szeretnének minket manipulálni? Miért kellene a váradi magyar közönségnek a liberálisok és marxisták legnagyobb örökös rémálmára, az úgynevezett „fasiszta veszélyre” időt, pénzt, türelmet szánnia? És ezek után miért csodálkozik a színház vezetése, ha a közönség jelentős része elpártol a társulattól?
Ne felejtsük: a színház jellemformáló, és tudatot befolyásoló erővel bír. A közönség nagy része ahhoz fog idomulni, azt tekinti irányadónak, értékesnek, követendőnek, amit ott lát, hiszen részben azért is megy oda: reflexióért, visszaigazolásért. Ha pedig a színpadról a mindenünnen ömlő liberális világkép tükröződik vissza, annak normáit (vagyis inkább a normák teljes leépítését) látja egy-egy darabban megjelenni, akkor azt tekinti majd mérvadónak, követendőnek, etalonnak. Különösen igaz ez a gyerekekre, fiatalokra. Márpedig nekünk, nagyváradi és tágabb értelemben partiumi magyaroknak nem lehet célunk a liberális világban való feloldódás. A színházra nemzedékek óta mint a magyar kultúra és az egyetemes értékek fellegvárára tekintünk, ezért küldjük gyermekeinket előadásokra, ezért veszünk színházbérletet, nem pedig azért, hogy a tv 2, az rtl klub és a tiktok színpadi változatát „élvezhessük”, sem pedig azért, hogy marxista szemináriumokon vegyünk részt.
Üzenjük tehát azoknak, akiket illet: sem szülőkként, sem színházbajáró emberként nem kérünk a „dekonstrukcióból”, nem kérünk az alföldik és spirók, brechtek és tasnádi-sáhyk szellemiségéből. Klasszikus, örök értékeket képviselő darabokat, drámát, vígjátékot, gyerekeknek szóló előadásokat szeretnék látni, fölösleges káromkodások, trágárkodások, meztelenkedések, agymosó, átnevelő társadalommérnöki szándékok, és gyanús kísérletezések nélkül. És míves, szép magyar beszédet. Ahogyan Reményik írta:
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
(kszalárdi)
