Az igazság kimondásával nem csorbulhatnak emberi értékeink
Baricz Nánási Ferenccel, az EMNP mihályfalvi polgármesterjelöltjével folytattuk a beszélgetést emberségről, polgári értékekről, tervekről és a változás szükségszerűségéről…
– Nem tősgyökeres mihályfalvi, bár meglehetősen hosszú ideje él a városban, itt alapított családot. Aki pedig elvállal egy felelősségteljes tisztségre való jelölést, azonosulnia kell az idevalósi emberek gondjaival, problémáival… Mit gondol erről?
Valóban, nem vagyok tősgyökeres mihályfavi, és ugyanúgy nem tagadhatom le származásomat, mint ahogyan katolikus hitemet és neveltetésemet sem. Az igazság kimondásával és saját énünk vállalásával azonban nem csorbulhatnak emberi értékeink. Azzal, hogy ide költöztem a feleségem családjához és otthagytam szülőföldemet, idős szüleimet és minden ottani ismerősömet, egy új kihívás elé álltam, az elé, hogy beilleszkedjek az itteni közösségbe, amit szerintem sikerült is elérnem minden túlzás nélkül. Nem lettem ugyan a középpontban helyet foglaló fő hangadó, de éppen ennek köszönhetően ismerem az itteni emberek gondjait és problémáit. A gyerekeken keresztül pedig, akiket tanítottam vagy tanítok, megismerem a szülők nehézségeit, elvárásait és reményeit is. Egyáltalán nem nehéz tehát mindezt észrevenni, ha nyitott füllel, szemmel és főleg nyitott szívvel járunk bárhol a világban.
– Milyen anyagi körülmények között illene, illett volna élnie egy polgári családnak a ’89-es változások után (arról a csekély rétegről beszélek, amely túlélte a kommunista rezsimet), ahhoz, hogy ez a réteg betölthesse társadalmi szerepét?
Egy polgári család anyagi körülményeit nem pénzben, hanem csak azokban a lehetőségekben lehet megbecsülni, amelyekkel ez a réteg betöltheti társadalmi szerepét. Ezeket azonban mindenki ismeri, ezért én inkább csak egy axiómát állítok fel, melyet majd az idő és az utókor igazol, vagy eldob: egy város polgári rétege akkor fog megfelelő anyagi jövedelemmel rendelkezni és kellőképpen megerősödni, amikor a civil szervezetek nem fognak rászorulni semmilyen párt vagy befolyásos támogató kegyeire és támogatására. Ha majd lesz egy olyan nőszervezet a városban, amelynek tagja lehet minden nő, azzal a feltétellel, hogy becsületes legyen, és nem kell hozzá semmilyen politikai hovatartozás vagy meggyőződés. Akkor igazi polgári rétegről beszélhetünk majd. De mindez ugyanúgy érvényes minden egyesület, alapítvány, kör vagy akár karitatív jellegű szervezet majdani működésére.
– Egy néppártos polgármester(jelölt) meglátása szerint melyek lennének a helyi prioritások, hogyan lehetne helyretenni Mihályfalva dolgait, természetesen az anyagi lehetőségek függvényében?
Mint néppártos polgármesterjelölt sajnos nincs pontos rálátásom a jelenlegi anyagi lehetőségekre, mert a jelenlegi vezetés nem mindig tesz közzé minden adatot, mellyel rendelkezik. De ismerjük a legszükségesebb tennivalókat, melyek ennyi év és késlekedés után már nem tűrnek halasztást: a közművesítés befejezése és a szennyvízhálózat beüzemelése, az utak aszfaltozása, az ivóvíz minőségének javítása, az adósságok felszámolása, a közpénzeknek nyilvánosság által követhető és bármikor ellenőrizhető felhasználása, az adóterhek és közköltségek lehetőség szerinti csökkentése, és nem utolsó sorban az ésszerűtlen különadók eltörlése.
– Mit tenne jobban elődeinél?
Először is nem ígéreteket tennék, hanem nyilvánosságra hoznám azt az anyagi keretet és erőforrásokat, melyekkel a város rendelkezik. Aztán meghallgatnám az itt élő emberek véleményét és javaslatait (akár kritikák, akár építő jellegűek), megbeszélésre, közvitára bocsátanám azokat. Mivel bízom az új vezetésbe bekerülő tanácsosok bölcsességében és felelősségtudatában, arra kérném a döntéshozókat, hogy döntésüket nem egy párt, hanem a város érdekei szerint és saját józan eszükre hallgatva hozzák meg. Egyetlen dolgot mégis megígérek: a nyilvánosság előtt heti rendszerességgel be fogok számolni arról, hogy mit szeretnénk tenni, mit sikerült, illetve mit nem sikerült megvalósítani abból, amit terveztünk az illető hétre.
– Mi a véleménye a megélhetési politizálásról?
Ha egyszer valaki bekerül egy város tanácsába, akkor már nem lehet csak néppártos vagy RMDSZ-es, csak román vagy magyar, csak az egyik vagy a másik mesterség, szervezet képviselője, csak nő vagy férfi, csak fiatal vagy a közép- illetve az idősebb korosztályhoz tartozó, hanem a város képviselőjévé lép elő. Ugyanez vonatkozik a polgármesterre, bárki legyen is az, bármelyik párt jelöltje, ő a város minden polgárának a polgármestere kell hogy legyen. Mindannyiuknak a város javát kell előtérbe helyezniük, és nemcsak vezetniük kell azt, hanem szolgálniuk is. Mindez természetesen olyan lemondásokkal jár, mely teljesen összeférhetetlen a megélhetési politizálással, melynek célja pontosan az a haszonszerzés, amelyre egy becsületes közszolgának nem jut ideje.
– Erdélyi szinten egyre gyakrabban tevődik fel a kérdés: biztonságban van-e a ’89-es változások után a magyar ember Romániában? Miért van olyan érzésünk, hogy már nem is annyira a román szélsőségesektől, mint inkább a saját fajtánktól, saját „érdekképviseletünktől” kell tartani?
Én az erdélyi behatárolást kiterjeszteném az egész országra. Nem titok, hogy az érdekképviselet, amelyet a kilencvenes években mi magunk is támogattunk, mert úgy gondoltuk, hogy már annak is értéke van, ha valaki magyarul képvisel bennünket, visszaélt a bizalmunkkal. Mára már nemcsak a helyi, és a megyei közigazgatási hivatalokba és intézményekbe juttatta be az embereit és foglalt funkciókat, hanem az állami intézményekbe és minisztériumokba is. Ezért van szükség még mindig, 26 év után is a befolyásos „ismerősökre”, ha valami igazán fontos ügyet akarunk elintézni. Mert ha nincs meg a megfelelő támogatónk, a bürokrácia kisördögei nagyon meg tudják ám akadályozni a mi „kis piti” ügyünket, ide-oda tologatva és küldözgetve, a mappa vastagságára hivatkozva fiók mélyére süllyesztve azt, késleltetve a megoldást, hogy aztán a végén felfedezzük mögötte azt a magyar nevet, melynek más körülmények vagy kedvező döntés esetén még a szemünk is felcsillanna.
Viszont nagy örömmel számolhatok be arról, hogy megkezdve a helyi közigazgatással, fel a megyei vagy fővárosi állami hivatalokig, beleértve a tanügyminisztériumot és az államelnöki hivatalt is, jómagam eddig még nem találkoztam egyetlen olyan román emberrel sem, aki arra hivatkozva, hogy magyar vagyok, vagy akár anélkül is, nem segített, vagy megakadályozta volna, hogy elintézzem azt a számomra nagyon-nagyon fontos intézni valót, amelyért hozzájuk folyamodtam.
Sütő Éva
