A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának üléséről

2024 június 13-án a budapesti Országházban tartotta plenáris ülését a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak az elnökletével. A házelnök megnyitóbeszédét követően Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter tartott előadást a múlt hét végén lezajlott európai parlamenti választások összefüggésében, majd Potápi Árpád János államtitkár nyújtott tájékoztatást a nemzetpolitikai államtitkárság munkájáról. A KMKF külhoni küldöttségvezetőinek a nemzetrészek helyzetéről szóló beszámolói rendjén – többek között – Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Zakariás Zoltán EMSZ-elnök tájékoztatott a romániai helyhatósági és európai parlamenti választások eredményeiről.

 A KMKF tiszteletbeli tagjai sorában – többek között – Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is részt vett a tanácskozáson. A magyarországi pártok vezető küldöttei között a Fidesz képviseletében Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szólalt fel. A KMKF plenáris ülésének Állásfoglalása – egyebek mellett – aggodalmát fejezi ki az ukrajnai háború súlyos megpróbáltatásait elszenvedő kárpátaljai magyarság sorsa és jövője iránt, továbbá gratulál az erdélyi és a délvidéki szervezeteink választási sikereihez.

A KMKF-tagok felszólalásai rendjén Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő váratlan módon alantas támadást indított az Erdélyi Magyar Szövetség, személy szerint pedig Csomortányi István, az EMSZ elnöke ellen, karaktergyilkos „vádiratot” olvasva a fejére. Későbbi felszólalásában Csoma Botond Kolozs megyei képviselő szintén az EMSZ-et kárhoztatta, ugyanakkor pedig személyeskedő támadást intézett az EMNT elnöke ellen.

Tőkés László felszólalásában mindenekelőtt köszönetet mondott a magyar kormány minden eddigit meghaladó támogatásáért, melyben a külhoni magyarságot részesíti. Ez a dolgoknak a „színe” – mondotta –, mely azonban nem feledtetheti velünk a határon túli magyar közösségek helyzetének „fonákját”: vészes pusztulásunkat. A „15 millió búzaszem” narratívája igencsak beidegződött a politikai közbeszédbe, pedig tudni lehet, hogy ma már alig 12 millióról beszélhetünk.

Az EMNT elnöke ugyanakkor gratulált az RMDSZ kétségtelen választási sikeréhez, amelyet azonban aligha lehet „történelminek” minősíteni, hiszen 2009-ben, az akkori tényleges összefogás három európai parlamenti mandátumot és közel 9%-os szavazatarányt eredményezett, a mostani két EP-képviselői hellyel szemben. Sajnálatosnak minősítette, hogy az idei RMDSZ–EMSZ együttműködési megállapodást az RMDSZ több esetben megszegte. Aggodalommal hívta fel a figyelmet az EMSZ-től elcsalt székelyhídi polgármesterválasztás botrányos esetére, valamint a nagyváradi Bihari Naplóban alkalmazott cenzúrára. Ennek ügyében már április folyamán panaszt tett a Mediaworks Hungary Zrt-nél, a napilap tulajdonosánál. Tudnivaló, hogy miközben az EMSZ teljes tilalom alatt áll a lap részéről, ezzel szemben a román pártok (PNL, PSD stb.) vaskos kampányanyagaikkal buzdíthatták a magyar szavazókat az ő javukra való átszavazásra. Az EMSZ ellenben még fizetség fejében sem jelenhet meg a Bihari Naplóban.

Nem utolsósorban Tőkés László visszautasította az EMSZ szervezetét és elnökét ért vádaskodásokat, amelyek igencsak a balliberális kampány- és pártpropaganda eszköztárába illenek. Az 1989-es temesvári népfelkelés és romániai forradalom 35. évfordulójára emlékeztetve, a demokratikus politikai pluralizmus és az akkor elkezdett rendszerváltozás folytatása mellett szállt síkra.

Nagyvárad, 2024. június 14.

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál