Szilágyi Ferenc Hubart:
Őszi séta
Deresre vénült már a bősz,
zsörtös november, páragőz
fátylában kertünk őszi rom,
halott dália, nőszirom…
Függöny mögül les, ím, a nap,
nincs ínyére e színdarab,
de szétszakad a vén burok,
rövid sétára indulok.
Kicsiny liget, úgy kedvelem,
egy varjú bogyót szed velem.
A szél sodor egy régi dalt:
unaloműző légi alt
boldogítja most két fülem –
eddig jól elvolt nélkülem.
Időtépázott szarkavár,
ki tudja, merre tart a nyár!
Smaragd borostyán. Eresen
font vad indáit keresem,
csábít szívforma levele,
nézem, s nem telek be vele!
Bozót zugán, az út mögött
a csipkebokor megbökött,
apró ajkakat csücsörít,
s szétnéz, hol van egy tükör itt?
És mit lát szemem? Egy achát
tócsában nézi már magát,
akár egy cserfes csitri lány.
Minden szép, de a szél zsivány,
indulok, lábamat fonom,
forró csókkal vár asszonyom.
