„Ne legyen hiábavaló hőseink, vértanúink áldozata!”
Bár számos forrás 1989. december 16-át adja meg a romániai forradalom kezdőnapjának, valójában egy nappal korábban, december 15-én zajlott le a temesvár-belvárosi református templom előtt az a szimpátiatüntetés, amely élőlánccal próbálta megakadályozni Tőkés László lelkipásztor és családja erőszakos kilakoltatását és deportálását. A spontán védő-tiltakozó akció alatt az egyházközség magyar tagjaihoz más nemzetiségű és felekezetű helybéliek is csatlakoztak. A békés demonstráció másnap fejlődött az egész Temesvárt átfogó rendszerellenes lázadássá, amikor a kommunista karhatalom erőszakkal próbálta megfékezni a népharagot.
A Mária téri református palotán álló emléktáblák a történeti hűség jegyében, tárgyilagos rövidséggel, négy nyelven jelzik: „Innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom. 1989. XII. 15.” Az erről megfeledkezni nem hajlandók az idei, immár 27. évfordulón is elhelyezték koszorúikat az épület falán, az akkori főszereplő, a volt temesvári református lelkipásztor jelenlétében. Tőkés László európai parlamenti elfoglaltsága miatt nem december 15-én, hanem egy nappal később, 16-án gyűlt össze a maroknyi emlékező az emléktábláknál, hogy felidézzék az egykori bátrak kiállását, a hősök és áldozatok – sajnos egyre halványuló – alakját. A püspök szóvá is tette itt a forradalom mai hivatalos értelmezésének kettőségét, a román állami intézmények és a temesvári önkormányzat álságos viszonyulását az akkor történtekhez. Nemcsak az események alattomos „magyartalanítása” fölháborító, hanem az is, hogy a forradalomban való részvételük okán olyan személyek is díszpolgári címet kaphattak Temesváron, akik 1989 előtt együttműködtek a kommunista politikai rendőrséggel, a hírhedt Securitatéval. Tőkés László azt is fájlalta, hogy ma már szinte nyoma sincs annak az etnikai és felekezeti összhangnak és egyetértésnek, ami 1989 decemberében Temesvárott, majd pedig az egész Romániában megnyilvánult a nyomorító hatalom ellenében. Az emlékezés és tisztelgés koszorúinak elhelyezése, a közös fohászkodás és zsoltáréneklés előtt annak a reményüknek adtak hangot a fejet hajtók, hogy mégsem lesz hiábavaló a néhai forradalmárok kiállása és a lázadók vértanúsága.
A belvárosi templomtól az Új Ezredév Református Központba vonultak az emlékezők, ahol közösségi fórumra és kerekasztal-beszélgetésre került sor „1989. Forradalom! Ellenforradalom? Párbeszéd. Szabadság. Demokrácia” címmel. Gazda István lelkipásztor igei köszöntője és az énekkar szolgálata után a rendezvényt – amelynek a temesvári „Baráti esték” idei utolsó alkalma nyújtott keretet – Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke nyitotta meg, köszöntve a szép számban egybegyűlteket, majd átadta a szót Szilágyi Zsoltnak, aki az egykori forradalmi közösség tagjaként és Tőkés László mellett mindmáig kitartó munkatársként moderálta a fórumot. Mind Bodó, mind Szilágyi utaltak rá bevezető mondataikban, hogy az 1989-es sorsfordító események két főszereplőjét köszönthetik a két előadóban, Borbély Imrében és Tőkés Lászlóban.
A bukaresti parlament volt tagja, a Magyarok Világszövetségének sok éven át egyik vezetője, Tőkés László egyik harcostársa és stratégája, Borbély Imre a tisztázás szándékával igyekezett rövid áttekintését adni annak, ami 1989-ben és azután történt a rendszerváltás vonatkozásában. Úgy vélte, Romániában mintegy másfél évtizede a történelem arcátlan átírása zajlik, melynek az a célja, hogy feledtessék az 1989-es temesvári események magyar komponensét és Tőkés László szerepét. Ehhez különféle ügynökelméleteket és hamis forgatókönyveket gyártanak, amelyeket a hazai és külföldi média segítségével hint el és nagyít fel a román nemzetállami propagandagépezet. Borbély szerint a Tőkés László ellenállásából kibontakozott temesvári népfelkelés és az ezzel szembeni fegyveres fellépés érlelte meg a Temesvárra rendet teremteni küldött katonai vezetőkben azt a meggyőződést, hogy innen már nincs visszaút. Ezért a hadvezetés és a titkosszolgálat egy része megszervezte azt az államcsínyt, amely Moszkva kiválasztottját, Ion Iliescut emelte pajzsra. A puccsisták a televízióban közvetített, terroristákra vonatkozó álhírekkel teremtették meg a forradalmi hangulatot, és sulykolták a köztudatba Iliescu és cinkosai forradalmi szerepét.
Borbély Imre szerint az államcsíny kitervelőinek szükségük volt Tőkés Lászlóra a puccs külföldi legitimációjához. Ennek fényében 1990-ben még esély lett volna a magyar autonómia elfogadtatására, de a magyarság önszerveződésében az autonómiától rettegő, Iliescuék által Király Károly ellenében preferált Domokos Géza nézetei érvényesültek. A most vasárnap tartott romániai választásokon kirajzolódott erőviszonyok, az „ország térképének bevörösödése” pedig tovább gátolják majd a magyar autonómiatörekvéseket.
A fórumot moderáló Szilágyi Zsolt, aki egyben az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, azzal a kérdéssel adta át a szót Tőkés Lászlónak, hogy vajon 27 évvel a forradalom után milyen érzésekkel tér vissza Temesvárra az, akinek a kommunista rendszerrel szembeni ellenállása vezetett el 1989 decemberében a Ceaușescu-rezsim bukásához. „Elindultunk akkor az ígéret földje felé. Huszonhét év telt el a negyven évi vándorlásból. Most az eltévelyedés állapotában vagyunk” – élt a bibliai párhuzammal az egykori temesvári lelkész, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében, annak elnökeként is üdvözölte az egybegyűlteket, köztük több egykori hívét és védelmezőjét. Sajnálatosnak nevezte, hogy akkor nem sikerült gyors és egyenes úton elindulni a közösség céljai felé. „Kár, hogy nem tudtuk kamatoztatni Románia szempontjából is, magyar szempontból is azt az óriási politikai tőkét, amit Temesvár jelentett” – mondotta. Ezzel a politikai tőkével az autonómia ügyét is elő lehetett volna mozdítani – utalt Borbély Imre megállapítására. Ám oly hosszú ideje tart az erdélyi magyarság útkeresése, hogy felemás érzésekkel jön Temesvárra is a forradalmi évfordulóra, mert azt tapasztalja, hogy a Securitate túlélte a rendszerváltozást. A forradalomban betöltött szerepéért kapott Románia Csillaga érdemrend megvonása mögött is az egykori kommunista politikai rendőrség erőit sejtette Tőkés László, aki egyetértett az előtte szóló elemzésével, amely a titkosszolgálatok háttérhatalmi, állam- és társadalomszervezési szerepét domborította ki. Egyúttal aggodalmának is hangot adott, amiért gáttalanul és büntetlenül rágalmazzák az egykori rendszerváltókat, minden lehetséges fórumon és alkalommal. Lépten-nyomon hazaárulónak és a román nép ellenségének kiáltják ki őt magát is. „Maholnap jön értem a fekete autó” – jegyezte meg keserű iróniával erdélyi EP-képviselőnk.
Tőkés László a továbbiakban méltatta a Temesvár Társaságot mint az egyik fehér foltot a román posztkommunista feketeségben, de megemlített olyan hajthatatlanokat is, akik máig küzdenek a múlt maradéktalan feltárásáért és a bűnösök elszámoltatásáért. Kitért az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának áldásos tevékenységére – amelynek egyik védnöke ő, míg Szilágyi Zsolt a vezetőségi tagja –, a prágai székhelyű szervezet nemzetközi szinten képviseli a kommunista múlttal való szembenézés és a törvényes igazságtétel programját. Egyúttal köszöntötte is a repülőtérről időközben megérkező Neela Winkelmanovát, az platform igazgatóját, aki a hozzászólások rendjén a szervezet törekvéseiről és eredményeiről tartott rövid beszámolót.
A hallgatóság soraiból jövő kérdések és megállapítások után válaszokra és konklúziókra került sor, Tőkés László például azt mondta: „Magyarországon a kádári ellenforradalom a forradalmat kiáltotta ki ellenforradalomnak. Á kommunisták úgymond átpozícionálták magukat. Nagyjából itt is ugyanez ment végbe az átrendeződéskor, csak itt nem fojtották vérbe a forradalmat, hanem az élére álltak, és kikiáltották magukat forradalmároknak.” Majd három évtizeddel a diktatúrától való megszabadulás után a rágalmazás és a történelemhamisítás szabadsága valósult meg Romániában, a szabad szólásért pedig továbbra is büntetés jár – lásd a román állami kitüntetés megvonását.
December 17-én a Temesvár Társaság rendezvényeivel folytatódtak a „nem hivatalos” forradalmi megemlékezések a Béga-parti városban. Délben kerekasztalnak volt helyszíne a civil szervezet Teréz bástyabeli szalonja, ahol a kommunizmus bűneiről való megemlékezés Romániában, valamint a kommunizmus utóhatásainak megszüntetése a román társadalomban, beleértve az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának munkáját volt a fő téma. Délután a Securitate dossziéinak kutatásairól szóló tényfeltáró kiadványt mutattak be egy Dóm téri könyvesboltban, majd ebben a témában folytattak eszmecserét a Temesvár Társaságnál. Kényszerű távollétében Tőkés László román nyelvű levélben fordult az emlékkonferencia szervezőihez és részvevőihez, amelyet Szilágyi Zsolt olvasott fel.
Temesvár, 2016. december 17.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája
A Temesvár Társaság által szervezett
Évfordulói Konferenciához
Temesvár
ÜZENET
Tisztelt Elnök Úr!
Kedves Részvevők!
Kényszerű távollétemben ezúton tartom fontosnak üdvözölni a Temesvár Társaságnak az 1989-es temesvári népfelkelés évfordulója alkalmából megrendezett tematikus konferenciáját, mely a totalitárius kommunista rendszer által elkövetett bűncselekmények ügyében szükséges igazságtétel kérdését tűzte napirendjére. Huszonhét év után Romániában még mindig frissek azok a sebek, melyeket ún. ismeretlen tettesek ejtettek a forradalom idején, s melyek alapos felderítésére mindmáig nem került sor.
Kegyelettel adózom a most eltávozott Lorin Fortună forradalmi vezető, valamint az 1989-es felkelés hősei és áldozatai, illetve az időközben eltávozott egykori harcosainak emléke előtt. Az ő áldozatuk is mementó gyanánt indítson bennünket az igazság maradéktalan feltárására, az egykori bűncselekmények elkövetőinek a törvény elé állítására.
Ebben az ügyben jelent számunkra hathatós támogatást az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának jelenléte, mely az Európai Parlament 2009 áprilisi határozati állásfoglalásának szellemében nemzetközi szinten képviseli a kommunista múlttal való szembenézés és a törvényes igazságtétel programját. Ezen a téren jelentős előrelépésnek számít az Unió mintegy tíz országának az igazságügy-miniszterei által elfogadott, azon Tallini Nyilatkozat, mely a kommunizmus bűneinek nemzeti és nemzetközi szinten való elbírálását irányozta elő (2014).
A forradalom 20. évfordulóján, 2009-ben én magam is a kommunista bűnök nemzetközi büntetőbíróságának a felállítását kezdeményeztem. Néhány évvel ezelőtt az Európai Platform intézményes módon foglalta határozatába ezt az elképzelést, a Justice 2.0 projektje keretében rendszeres és módszeres formában, nemzetközi részvétellel indítva útjára a kommunizmus bűntetteinek az országonkénti felkutatását és dokumentálását.
Az utóbbi hónapokban Romániában is biztató fejlemények történtek a múltfeltárás és az igazságkeresés terén. Mindenekelőtt őszinte elismerésemet fejezem ki az 1989 December 21 Egyesület, személy szerint pedig Teodor Mărieş elnök úr iránt azért a sürgősségi törvénykezdeményezésért, mely a Legfőbb Ügyészség keretében egy önálló igazgatóság létrehozását irányozta elő a kommunizmus bűneinek és az emberiség ellen elkövetett bűncselekményeknek a kivizsgálása céljából. Ebben a törekvésében az Egyesület komoly szövetségesére talált a Temesvár Társaságban.
Hasonlóképpen örvendetesnek tarthatjuk, hogy október hónap folyamán Augustin Lazăr országos főügyész bejelentette a bányászjárás dossziéjának az év végéig történő véglegesítését. Novemberben viszont a forradalom dossziéjának ügyében történt előrelépés, amikor is a Katonai Ügyészség emberiség ellen elkövetett bűncselekmények megalapozott gyanújával indított vizsgálatot az 1989-es erőszakos cselekmények felderítésére. Ennek vonatkozásában a Legfőbb Ügyészség a ’89-es eseményekkel kapcsolatos iratok titkosításának a feloldását is elrendelte. Emlékeztetek rá, hogy tavaly mi magunk is ugyanezzel a kéréssel fordultunk Klaus Iohannis államelnökhöz – akkor még eredmény nélkül.
Szintén októberben került sor arra, hogy a Parlament képviselőházában hallgatólagosan átment a szekusdossziék titkosításának feloldását célzó törvénytervezet. Hogyha a szenátus végül is megszavazza, ez fontos lépést jelenten a régi titkosszolgálat elszámoltatása és továbbra is érvényesülő befolyásának a korlátozása irányába.
Most, amikor a parlamenti választások alkalmával országunk térképe újból bevörösödött, és ki tudja hányadszorra, ismét a volt kommunista párt utódpártja veheti kezébe a kormányzást, csak remélni merem, hogy a régi-új hatalom nem a forradalmárigazolvány-biznisz „fejlesztésére” fogja fordítani erejét, hanem a bemutatott kedvező fejleményeknek szabad utat engedve nem fogja útját állni a tényfeltárásnak és az igazságtételnek.
Végül, de nem utolsósorban, az elmondottak összefüggésében, a következőket ajánlom a szíves figyelmükbe.
- Úgy gondolom, a kommunista múlt feltárására irányuló igyekezetünk nem volna teljes, hogyha nem foglalkoznánk ennek kisebbségi vonatkozásaival. A Temesvári Kiáltvány pontja szellemében, valamint a Tismǎneau-jelentés irányvonalán haladva, mindenképpen ki kellene terjesztenünk a figyelmünket az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc okán vagy ürügyén elkövetett azon megtorlásokra, melyek mind a románokat, mind a magyarokat egyaránt sújtották, köztük is különösképpen a magyar értelmiséget és egyházakat.
- Ebben a kategóriában külön is felhívom a figyelmüket a néhai érmihályfalvi református lelkipásztor, Sass Kálmán és csoportja kirakatperére. 1958-ban törvénytelenül halálraítélt és kivégzett lelkipásztorunknak mindmáig még a sírhelyét sem ismerjük, a Bǎrǎganra kitelepített népes családja pedig 1989 óta is eredménytelenül pereskedik rehabilitációja érdekében.
- Időbeli sorrendben Újvárossy Ernő volt egyházi építészünk ügyét vetem fel. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a temesvári ellenállásnak ő lett az első hősi halottja. A rejtélyes körülmények között elhunyt gyülekezeti vezetőnket feltételezhetően a Securitate tette el láb alól, a törvényhatóság azonban öngyilkosságnak állította be halálát. Keresetünket azzal utasították el, hogy ügyében kizárólag családtagjai kérésére indíthatna eljárás, ők viszont vagy kihaltak, vagy nem vállalják a jogi eljárással járó terheket.
- Nem utolsósorban az 1990-es márciusi, marosvásárhelyi véres eseményeknek a kivizsgálását szorgalmazom – egyetértésben a Pro Europa Liga meghiúsult indítványával. Marosvásárhely „fekete márciusa” a forradalom 1989 decemberi, valamint a bukaresti bányászjárás 1990 júniusi erőszakos cselekményeinek a sorába illik, hátterükben ugyanazzal a „főszereplővel”: Ceauşescu hírhedt titkosszolgálatával, a Securitatéval. A forradalom és a bányászjárás dossziéi mellett mindenképpen ott a helye a marosvásárhelyi dossziénak.
„Temesvár egy román és európai város, melynek nemzeti közösségei visszautasították és visszautasítják a nacionalizmust” – olvassuk a Temesvári Kiáltványban. Ennek szellemében kívánom, hogy közös európai erőfeszítéseink eredményre vezessenek, és amint az Ige tanítja: „És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.” (Ézs 32,17)
Temesvár, 2016. december 17.
Tőkés László
