Éljen a szilva! – II. Kémeri Szilvafesztivál
A szilágysági Kémeren másodszor szervezték meg a vidék legkedveltebb gyümölcsének, a szilvának ünnepét. A tavalyihoz képest több csapat versengett szilvalekvár- és szilvásgombóc-főzésben, emellett a messze földön híres szilágysági pálinkák minőségét is megmérették. A rendezvényt a Szilágysági Gazdák Egyesülete, valamint a Bethlen Gábor Alapon keresztül a Magyar kormány támogatta.
Az eseménynek ezúttal is a kémeri művelődési ház udvara adott helyet, itt állították fel a hagyományos szilvalekvár készítéséhez kötelező akónyi üstöket is. A szervezők ezer kilogramm szilvát vásároltak erre az alkalomra – szigorúan beszterceit – majd elosztva a lekvárfőzők között, tizenöt üst állt „csatasorba” a szilvamagvalást és egyéb előkészületet követően.
Kémerről a polgármesteri hivatal, a helyi általános iskola, valamint a református presbitérium csapata mellett további tizenkét csapat (más településekről is) nevezett be az egész napos munkát igénylő foglalatosságba. Míg fortyogtak az üstök és kavargatták a tartalmát, jó ízű adomákkal szórakoztatták egymást a résztvevők, sőt jó muzsikával is megadták a módját e nemes tevékenységnek. Annál is inkább, mivel a szervezők jóféle kisüstivel és igazi magyaros reggelivel várták a csapatokat és a látogatókat – Kémer testvértelepüléseiről is érkeztek vendégek, valamint az Egyesült Államokba elszármazottak is hazajöttek a hagyományteremtő ünnepre.
A szilvásgombócra esküdőket három csapat képviselte, a híres-nevezetes szilágysági pálinkának pedig tizenegy fajtáját sorakoztatták fel a zsűri asztalára, amelynek tagjai Medveczki István (Budapest), Balogh Sándor (Sarmaság), Vincze Ferenc (Sarmaság), Varga Gyula (Kémer) és Kui Attila Zsolt (Egrespatak) voltak.
A benevezett pálinkákat ebéd után bírálták el: a legzamatosabb, legférfipróbálóbb „papramorgó” a Boros Lajosé volt, második helyre Kovács Vilmos „tüzes vize” került, a harmadik helyen pedig Kui Loránd Ede és Bákai Attila „szilvaleve” osztozott.
Miután körbe járt a ropogós fánk, a szilvásgombócokat is elbírálták. Itt különdíjak kerültek kiosztásra, Varga Tünde, Darabont Erzsébet és Egrespatak csapata részesült oklevelekben.
A lekvárfőzők munkájának dicséretére csak vacsora után került sor. Hála a szorgos asszonykezeknek, férfitürelmet próbáló kavargatásnak és az üst alatti tüzek őrzőinek, meg is lett a tisztes eredmény. A késő esti órákban, amikor már megállt a kanál a lekvárban, az ítészek kimondták a végszót: Darabont Attila lekvárját ítélték a legjobbnak, ez követte Bákai Attila, illetve a kémeri önkormányzat főzete.
A lekvárfőzés egy kihalófélben levő szokásnak számít a Szilágyságban, azonban a szervezők idén is azt szerették volna elérni, hogy mégse vesszen ki egészen e tudomány. Ezért próbálják immár második esztendeje visszahonosítani e vidékre egykor oly jellemző hagyományt. A Szilágysági Gazdák Egyesületének elnökségi tagjai mellett, akik a főszervezők szerepét is betöltötték, sok önkéntes is segédkezett a szilvafesztivál sikerre vitelében, úgymint Varga Gyula, Nagy István Károly, Szőcs Attila, Darabont Attila, Bákai Attila és még sokan mások.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács helyi tagjai – Vincze Erzsébet, Rácz Tünde, Kui Attila Zsolt (főszervezőként) – is kivették részüket a rendezvény sikeréből.
Szőcs Mártának külön köszönet a jó házikenyérért.
A Szilágysági Gazdák Egyesülete