Margittai diákok Rákóczi és Márai nyomában
Istennek és a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjának hála, a reformáció 500. évében, október hónap folyamán, Kassára, Sárospatakra, Tokajra és Nyíregyházára látogathattak a margittai Horváth János Elméleti Líceum diákjai.
Nemzeti ünnepünknek, október 23-nak a közös ünneplésén túl a kirándulás célja volt még a reformációra és a reformációhoz szoros szálakkal kötődő Rákócziakra való emlékezés is. Így nem is volt kérdés, hogy Kassára is el kell látogatnunk! Senkit sem ismertünk Kassán, de mire való az internet, ha nem arra, hogy ismeretlenül is bekopoghassunk bárhová, ahol magyarul beszélnek. Így találtuk meg és választottuk ki véletlenszerűen a kassai Márai Sándor Gimnáziumban tanító Lázár Csilla földrajztanárnőt, aki megkeresésemre szívesen válaszolt és odaadóan segített a kassai programok megszervezésében. Ugyanígy kérezkedtünk be a Sárospataki Református Kollégiumba, kértünk és kaptunk tőlük fogadó nyilatkozatot és nagyszerű vezetőt Demkó Ferenc tanár úr személyében.
Ötvenfős csapatunk nagy izgalommal indult útnak kirándulásunk első állomására, Kassára. Több mint öt óra utazás után- beleszámolva a vámnál való szinte másfél órás várakozást is – érkeztünk meg. Lázár Csilla tanárnő Hancsák Zita idegenvezetővel várt bennünket, aki szeretettel és nagy szakmai tudással mutatta be nekünk Kassa nevezetességeit. Gazdag múltról, hajdan pezsgő életű magyar városról szólt a történet. Szinte minden épülete egy-egy híres történelmi személyünknek állít emléket, s azt hiszem, épp ettől szomorodik el egy kicsit a ma Kassán járó magyar szíve, hogy a dicső múltat őrző épületek, templomok még állnak ugyan, de szinte eltűntek a városból az építők utódai. Az épített örökség néma mementóként áll, de jelenkori lüktető magyar életet nem tapasztalni.
Szívmelengető találkozásban volt mégis ott részünk: épp a XIV. században épült, gótikus Szent Mihály templom előtt fotózkodtunk, mikor egy másik diákcsoportra lettünk figyelmesek. Csakhamar feltűnt nekik is a magyar beszéd, és kíváncsian nézegettek felénk.
-Szervusztok, magyarok!- köszöntöttük és öleltük meg egymást. Mint kiderült, ők is rákóczis programmal érkeztek Kassára Kárpátaljáról, Beregszászról. Így történt, hogy Felvidéken találkozott a kárpátaljai meg a partiumi magyar. Közös fotózkodás és egymás vendégül hívása után vált el a két csapat.
Ezt követően tekintettük meg a Felvidék legszebb gótikus katedrálisát, a Szent Erzsébet Székesegyházat. Lenyűgöző látványt nyújtott kívülről és belülről is. Sikerült lemennünk az altemplomba, ahova 1906-ban helyezték örök nyugalomra a Rodostóból hazaszállított II. Rákóczi Ferenc fejedelem földi maradványait. Közös kőkoporsóban nyugszik édesanyjával, Zrínyi Ilonával és egyik fiával, Józseffel. A fejedelem imádságának, a Győzhetetlen én kőszálom eléneklése után nyughelyüket megkoszorúztuk.
Ellátogattunk a szabadságharc leverése után száműzetésben élő fejedelem törökországi házának hasonmásába,a Rodostói – emlékházba és a Miklós- börtönbe is. Az utóbbiban, bár magyar felirat egyáltalán nem volt, magyar idegenvezető kalauzolt bennünket. Nem hagyhattuk el Kassát Márai Sándor író szobrának és házának meglátogatása nélkül. Késő délután vettünk búcsút kedves kísérőnktől, szálltunk buszra, és indultunk Sárospatakra. Addig még csak – csak tartotta magát az idő, ám mire a sárospataki szállásunkra értünk, már javában esett az eső, és el sem állt másnap estig.
Így aztán kénytelen-kelletlen esőben látogattunk el másnap délelőtt a Sárospataki Református Kollégiumba. Kicsit megilletődve léptük át a nagy hírű Kollégium küszöbét, hol annak idején Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Kossuth Lajos és megannyi híres-neves ember tanult. Látogatásunkat a Nagykönyvtárban kezdtük, ahol még azok a gyermekek is érdeklődve szemlélődtek és hallgatták a tárlatvezetést, akik amúgy nem nagy könyvbarátok. Biztos vagyok benne, ha tehették volna, belelapoztak volna a régi könyvekbe, annak ellenére, hogy semmit nem értettek volna belőle, hisz nagy részük latinul íródott. Még időztünk volna a Nagykönyvtárban, de a következő látogatásra váró csoport miatt mennünk kellett. Na, nem mentünk messzire, csak a Kollégium udvarán álló, 1771–1772-ben épült múzeumig, Berna-sorig, ahol szintén érdekes kiállításokat tekinthettünk meg. Mielőtt elhagytuk volna a nagy hírű iskolát, kertjében koszorút helyeztünk el az 1956-os emlékoszlopnál. Nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével és néma főhajtással emlékeztünk a forradalom hőseire.Útban a Rákóczi-vár felé megtekintettük és megcsodáltuk a szerves építészet jeles képviselőjének, Makovecz Imrének az alkotását, az Árpád Vezér Gimnázium különleges épületét. A várba érkezve tovább bővítettük a Rákócziakról való ismereteinket. Felkapaszkodtunk a Vörös-toronyba, közben megismerkedtünk a vár és a Rákóczi család történetével is. A gyermekek nagyon érdekesnek találták az ágyúöntő műhelyt. Mint kiderült, I. Rákóczi György feltárt ágyúöntő műhelye egy igazi kuriózum, melyhez hasonlót Európában máshol nem láthatunk. Fáradtan, éhesen, ám sok ismerettel, élménnyel gazdagodva hagytuk el a várat, és tértünk be a Ristorante Collegno étterembe, ahol nagyon kedvesen fogadtak és szolgáltak ki bennünket.
Kirándulásunk második napja mozizással ért véget.
Harmadik nap reggel napfény köszöntött bennünket. Bár a szél nem állt el, de meg sem akadályozott bennünket abban, hogy Sárospatakot elhagyva megálljunk a Világörökség részét képező Tokaj-hegyaljai borvidék híres városában, Tokajon. Városnézés és szuvenír vásárlás után tovább folytattuk utunkat a Nyíregyházi Állatparkba. Bár a kiránduló gyermekek zöme már nem először látogatott el ide, mégis nagy örömmel, kisebb-nagyobb csoportokban járták be újra a páratlan élményt kínáló állatparkot. Csodás élményt jelentett az Ócenáriumban való séta. Minden gyermek más-más állatot talált szépnek, érdekesnek. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy a sárga bóbitás, beszélő kakadu semmihez sem hasonlítható! – Helló! Szia! Köszi!- kiabálta gyerek és madár.
Néhányan ellenállhatatlan kényszert éreztek arra, hogy „új” szavakat tanítsanak újdonsült barátjuknak. Szerencsére, arra már nem volt elég idő, hogy a madár mindezeket meg is jegyezze, így csak egy sima „ Köcsög!”-öt rikoltott a távozó társaság után, mindenki megelégedésére és nagy mulatságára.
Késő este jókedvűen, életre szóló élményekkel gazdagodva érkeztünk haza, Margittára.
Bordás Mária, a kirándulás szervezője
