Segélynap
Élelmiszerbolt az egyik érmelléki kisvárosban. Hatalmas lárma, tolongás, könyöklés, tolakodás bontja a rendet. Segélynap van.
Az üzlet egyik végéből a másikba családtagok, rokonok kiabálják, ordítják át egymásnak, mit hozzanak még a pénztárhoz, hány csirkecombot méressenek meg, és persze hány flakon sört meg rúd szalámit tegyenek még a többi kosárba, mert a kasszánál lévőbe már nem fér. És ilyenek hangzanak el hogy „húzzad mán a beled, mer’ tartom a sorodat”, vagy „siess mán, mert beléd rúgok”, meg ilyenebbek is, de azt már az írott sajtó nem tűri.
Mindenki türelmesen kivárja, míg elvonul a veszedelem és minden, ami ezzel jár, majd helyreáll a rend és a nyugalom. Bár egy-két alkalmazottnak még gondot okoz a bevásárló kosarak visszaszerzése, amelyeket az utcára vittek, de amúgy már fellélegezhettek a sorban állók.
Kint azonban tovább folyik a trágárság és a huzavona. Az egyik pohos férfin látszik, hogy nagyobb tekintélynek örvend, mint a többi, így neki van a legnagyobb szava a mintegy húszfős társaságban. Az árúval megrakott raffia szatyrokat átalvetőként az asszonyokra parancsolja, akik betartva a tisztes távolságot, követik őket. Mert a tekintély, az tekintély. Sereghajtóként a kaszt legfiatalabbjai bukdácsolnak. Közülük kettő-három a kisváros CEC Bank fiókjának fala mentén végzi el kis- és nagydolgát, majd ordítva szalad a többi után, akik ott hagyták őket. Közben az egyik fiatalabb nőt egy keleti harcművészeti figurával szabályosan lerúgja a csapat egyik hímje, erre a társaság megbolydul és kitör az újabb gyalázat. Pár percnyi adok-kapok után továbbmennek, s már röhögnek is, mintha semmi se történt volna.
Vízvezetéket szerelő munkások – nyakig kastosan, csatakosan a rozsdás víztől –, még szemlélik őket egy darabig a gödörből. S mivel déltájra jár, előveszik ők is a napi zsíros kenyeret, és csak úgy szavak nélkül, csendben maguk elé nézve, esznek. Mélázva az adók és egyéb állami „dézsmák” útjáról.
Sütő Éva
