A fagylalt

A fagylalt

Álltam a napokban az egyik élelmiszerüzlet pénztáránál. Előttem két idős ember téblábolt, kosarukban egy zacskós tejjel. A bácsi kezében egy ötlejes bankó. A néni megkérdezte a pénztárosnőtől, hol vannak az olcsó fagylaltok. Szerettek volna venni kettőt, ha kifutotta volna az öt lejből. De nem futotta ki a kettő, mert a legolcsóbb másfél lejbe került.

Vegyél csak magadnak, szívem – szólt a bácsi lemondóan, de látszott rajta, nagyon szeretett volna ő is egyet, hisz vasárnap délután van, ez az egyetlen luxus, amit megengedhetne magának egy romániai nyugdíjas. De nem. Csak a néninek tellett az öt lejből a másfél lejes nyalánkságra, amire öreg párja is annyira vágyott.

A pénztárnál ülő fiatal nő pedig egyre idegesebben várta, hogy döntsenek. Van hát pénz kettőre, vagy nincs. Vagy marad a tej meg az olcsó „akármi”. Maradt a tej, meg az olcsó akármi.

Szerettem volna kipótolni, de nem tudtam, hogyan tehetném, hogy jó legyen. Hogy ne sértsem meg az önérzetüket. Viszont a pénztárnál fújtató fiatal hölgy megtehette volna „ha majd ismét erre járnak, behozzák a többit” alapon. De nem tette. Blokkolt, majd odébb tolta a sovány árúval „rakott” kosarat.

Nem hiszem, hogy az otthagyott aprók ne pótolták volna ki az aznapi fél lejes „hiányt”.

De mi már rég nem látunk egymás lelkébe…

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál