A kapu
Gyere, mutatok valamit – húzott Prücsök a Köves utca felé, Prücsök, akivel egyszer már világgá is mentünk. Láttam, napok óta gyűlt benne a mehetnék. Prücsökről tudni kell, hogy már gyermekkorában sem volt mindennapi dolgok hőse.
Battyogtunk hát a nagy Prücsökkel a Köves utca felé. Jöttek szembe régi zsindelyes-zsalus házak, a macskaköves út mentén sarkantyúvirágos árokpartok. Itt vagyunk – szólt a száz év támasztotta kapu előtt. És? Néztem értelmetlenül a mohás, lakatlan, roggyant házra. S amint nyújtanám a kezem a régi kovácsolt vaskilincs után, emlékezetemben megjelenik Teréz néni kendőcsücske, csontos hegyes álla, s rám vigyorog a kapufélfák közül, mint valami képkeretből. Még most is úgy voltam vele, hogy szívesebben álltam volna az utca túloldalán, mint gyermekkorunkban, arra az eshetőségre, ha netán Teréz néni átlépne az időből. Teréz néni, akinek ábrázatával a csintalan gyerkőcöket tartották sakkban, ha már a szép szó nem hatott elevenségükre. S ahogy álltunk a kapu előtt, láttuk is, hogy minden lehetséges, amire rálicitáltak a kapufélfák, élő bizonyítékai a párhuzamosok találkozásának, na meg az örök életnek, mivelhogy korhadtságukból kihajtott a fű.
Tán a széltől segítve, tétova kezünktől csikordult a leszállt ajtó, és Prücsök meg én beléptünk pár évtizedre…
Sütő Éva / Fohász a szigetekért – kötet (Fotók: Érolaszi – illusztrációk)
