A kvótareferendum tétje és a baloldal nagy problémája
Elképesztő bejelentések érkeztek a napokban migránsügyben az Európai Bizottság háza tájáról: kiderült, hogy szinte teljes mértékben alávetették magukat Soros György amerikai dollármilliárdos akaratának, aki nemrég adta elő az elképzeléseit egy európai parlamenti bizottság meghallgatásán.
Ezek lényege a bevándorlók folyamatos, szervezett befogadása, ehhez különböző pénzforrások hozzárendelése, amelyeket az unió kohéziós alapjából és agrártámogatásaiból vennének el, illetve adókat vetnének ki és hiteleket vennének fel. Mindez főként a közép- és kelet-európai országokat sújtaná. Soros szerint egy tagállamok feletti menekültügyi hivatalt kellene létrehozni, amely önállóan, a tagállamok megkérdezése nélkül döntene a migránsok beengedéséről (mert erről van szó).
A bizottság meghajolt e javaslat előtt. Ám korántse gondoljuk, hogy ezzel az unió pusztán Soros Györgynek vetette alá magát. A Juncker-féle Európai Bizottság nem egyszerűen Soros Györgynek adja meg magát, hanem a mögötte álló pénzügyi-gazdasági világelitnek. Teszi mindezt az Európai Bizottság itt, a szemünk láttára, látványosan, sőt pimaszul őszintén. Az unió már nem ura a döntéseinek. A tervezett koncepció legsúlyosabb pontja kétséget kizáróan az a Sorostól származó javaslat, hogy egy közös menekültügyi hivatal felállításával a bevándorlási és migránskérdésben minden jogkört elvonnának a tagállamoktól.
Ha jobban belegondolunk, ez valóban sarkalatos kérdés. Ha ugyanis ezek után egy tagország nem szabhatja meg, nem döntheti el, kik élhetnek a területén, és kik nem, hányan jöhetnek be az országba, és hol van a határa a befogadásnak, akkor valóban megszűnik a szuverenitás. Mondjuk ki: egy közös, tagállamok fölé emelt, centralizált migránsügyi döntéshozatal óriási lépést jelentene egy európai szuperállam megteremtéséhez.
A bizottság (és a mögötte álló világelit) szándéka most már eléggé világosan látszik, azt pedig már jó ideje tudjuk, hogy Brüsszelnek esze ágában sincs megkérdezni az európai polgárok véleményét az ő terveik felől, mint ahogyan nem teszik azt számos más kérdésben, többek között a tervezett Egyesült Államok–EU kereskedelmi és beruházási egyezmény (TTIP) ügyében sem.
Ebből viszont az fakad, hogy az október 2-i, a kötelező betelepítés elutasítását célzó népszavazás különleges politikai jelentőséget kapott. A népszavazás fontossága eddig is nyilvánvaló volt, hiszen ennek révén üzenhetik meg az EU-nak a magyar állampolgárok, hogy ragaszkodnak hazánk önálló döntési jogához menekültügyben. Ugyanakkor Brüsszel a fent említett legutóbbi bejelentéseivel önmaga emelte feljebb a referendum tétjét. Innentől kezdve nem pusztán arról van szó a népszavazás kapcsán, hogy ragaszkodunk az önálló migránspolitikánkhoz, és nem fogadunk el semmilyen, a bizottság felől érkező fenyegetést vagy oktrojációt, hanem már arról is, hogy milyen unióban akarunk élni: egy koncentrált szuperállamban avagy a tagállamok szuverenitására és egyenlőségére épülő, alulról építkező laza szövetségben.
Kiemelt jelentősége van tehát annak, hogy a népszavazás érvényes és eredményes legyen. Mi kell ehhez?
Először is vegyük észre, hogy a kozmopolita globális körök szándékait egy az egyben követő baloldal nem kis gondban van. Természetesen azt szeretnék, ha a népszavazás kudarcba fulladna, de jól tudják azt, hogy nincs esélye az igen győzelmének (annak tehát, hogy szabad kezet adjunk az uniónak betelepítésügyben és lemondjunk szuverenitásunk jelentős részéről). Nem igazán mernek az igen mellett kampányolni és részvételre buzdítani a híveiket, mert tisztában vannak azzal, hogy az emberek egyértelmű többsége a nemhez áll közel, tehát ahhoz, hogy megőrizhessük önálló döntési kompetenciánkat migránsügyben. Ha a részvételre és igenre buzdítanák a választókat, akkor ahhoz járulnának hozzá, hogy a népszavazás közelebb kerüljön az érvényességhez, tehát az ötven százalék feletti részvételhez.
Mi következik ebből a baloldalnak? Kínjukban leginkább a népszavazás bojkottjára, a távolmaradásra szólítanak fel, hiszen az egyetlen esélyük az, ha kevesen mennek el október 2-án, vasárnap szavazni, és akkor a referendum, illetve az Orbán-kormány politikai kudarcáról beszélhetnének. Hiszen ha a nemek elsöprő többségbe kerülnének, de a részvétel, mondjuk, 30-40 százalék körül maradna, akkor arról papolnának hetekig, hogy csak a választók kisebbsége követi a Fideszt és a kormányt. Ebből fakad, hogy a választóknak roppant tudatosan kell eljárniuk: fel kell ismerniük, hogy az ország, a nemzet alapvető érdekét szolgáló nemet nemcsak helyeselni kell és egyetérteni vele, hanem felelős honpolgár módjára ezt aktívan ki is kell nyilvánítani – azaz október 2-án el kell menni szavazni, ez most valóban állampolgári kötelesség!
2008-ban pontosan tudta mindenki, hogy az úgynevezett háromigenes népszavazás sem csak a három kérdésről szólt, hanem a Gyurcsány-kormány menesztéséről is. 2016 októberében sem csak a migránsügyről van szó, hanem hazánk szuverenitásának megvédéséről. 2008-ban a részvétel ötven százalék fölött volt, elsöprő fölénnyel győztek az igenek, és a Gyurcsány-kormány két év múlva csúnyán megbukott. Most legalább akkora a tét, ha nem nagyobb. A közös, többségi választói szándék akkor érvényes és eredményes volt. Egyszer már sikerült tehát: ezt kell megismételni!
Fricz Tamás
(magyaridok.hu)
