A lecsupaszított város
A napokban Érmihályfalván, a Republicii/Köztársaság utcán kiirtották a mintegy két évtizede ültetett járdaszegélyező tujafákat, amelyeknek egyforma lándzsaszerű alakzatuk már messziről nézve is szemet gyönyörködtető látvány volt, sőt az Érmelléken tán egyedülálló módon díszítették ilyenekkel a főutcát.
Pár évvel ezelőtt a Bernáth-Bujanovics-kert famatuzsálemei, a főtér több öreg árnyékadója, a Zelk Zoltán-iskola előtti hatalmas fűz, a Vörösmarty utca végében álló japánakác (a baloldali képen) vagy a posta épülete előtti gesztenyefák (utóbbiak éppen a közelmúltban tűntek el) és egyéb évtizedes lombhullatók több tiszteletet és védelmet érdemeltek volna a városrendezés láncfűrészeinél.
Nem arról van szó, hogy kétségbe vonnánk a mihályfalvi önkormányzat városrendezési osztályának szebbítő szándékát, ám az elmúlt esztendők klímaváltozásait tekintve árnyékadók (jobb oldali képen a Széchenyi-téri fűzfa összepocsékolása) nélkül hagyni egy egész városközpontot, nem vall jól átgondolt tervre. A közel 40 Celsius fokos nyarak egyébként is megviselik az emberi szervezetet, vannak olyan időszakok, amikor legtöbb idős ember alig várja, hogy a főtéren, vagy a főutcán naptól védett helyre érkezzen. A jövő nyáron annyi esélyük sem lesz erre, mint eddig volt. A tujasort pedig, amelynek egyedüli „bűne” az volt, hogy elterebélyesedett, nyesegetéssel karban lehetett volna tartani – vélik a helybéliek -, hogy ne foglaljanak teret a járdából, ne takarják az üzletek cégéreit.
A tuják kivágása miatt békétlenkedők részéről feljelentés is érkezett a Bihar megyei környezetvédelmi hivatalhoz, ahonnan a helyszínre érkező felügyelők megállapították, hogy a tuja díszcserjének számít, amelyre nem vonatkozik a fák illegális kivágását szabályozó környezetvédelmi törvény, bár a válaszban leírtak szerint ez nincs egyértelműsítve. Az átiratban az is benne áll, hogy a tujákat gömb csepleszmeggy (prunus fruticosa) csemetékkel pótolták, így az ügy városrendezési munkálatnak számít, amelynek szükségszerűségét az önkormányzatnál iktatott dokumentummal igazolták. Az átiratban viszont az már teljesen egyértelmű, hogy az évszázados, illetve egyéb lombhullató fákra szigorúan kötelező a Bihar megyei környezetvédelmi hivatal engedélye, sőt tanácsi határozat is szükséges a kivágásukhoz. Hogy ezeket eddig miért nem tartotta be a helyi önkormányzat, arra nincs elfogadható magyarázat. A posta épülete elől frissen kipusztított gesztenyefákra sincs, a feljebb felsoroltakról nem is beszélve.
Egyébként az a szóbeszéd járja Mihályfalván, hogy mindannyiszor az önkormányzati vezetők „udvartartásához” vándorol a kuglizott tüzelő, amikor fairtás folyik a városban. Az elöljáróság természetesen cáfolja ezt. Az ígéret szerint idős magatehetetlen, ráutalt embereknek fogják eljuttatni a tujarönkökből származó összeaprított fát.
Végezetül, de nem utolsó sorban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az előző városvezetőség sem kímélte az urbis zöldövezetét: a városháza udvarán álló ecetfák és más évszázados faóriások, az egykori dohánygyár matuzsálemei, a Bernáth-Bujanovics-féle angolpark öreg platánjai, díszcserjéi, aljnövényzete, amelyeken szekerek jártak és jószágok legeltek, mind-mind következmények nélkül maradtak.
A tujasort Torda Imre egykori polgármester idejében ültették. Mellesleg elég sok kínnal-bajjal járt a főutcára kiültetett csemeték megőrzése, nevelgetése és emlékezetünk szerint a beszerzésük sem számított olcsó mulatságnak.
Összegzésképpen a város értékei iránt érzett felelősség és mentalitás az évtizedek során semmit sem változott, bárki is ült a városháza hőn áhított bőrfotelében. Jobb híján minden csak pótcselekvés volt: tenni valamit, bármit, hogy lássa a plebsz, aktív a választott ember.
Kérdés, a kiültetett új díszfák, amelyek 2–2,2 méternél nem nőnek magasabbra, és koronájuk sem fejlődik nagyobbra, hogy véd majd az egyre fehérebben szikrázó, égető nyári naptól?
Sütő Éva
(Főoldalon: a Zelk Zoltán-iskola előtt álló fűz, amelyet szintén engedély nélkül vágott ki az önkormányzat. Toroczkai Károly László örökítette meg.)
