A mi váradiságunk
Egyik kedves, egy másik romániai, valamikor túlnyomó többségében magyarok lakta, azóta félig rómaivá, félig románná keresztelt városban élő facebookos ismerősöm írt nekem egy üzenetet a napokban. Arra kért, ugyan már, magyarázzam meg neki, persze, csak „privátban”, hogy mire is vagyok én, mire is vagyunk mi, „olyan nagyon odáig, váradiságunkkal”? Ő ugyanis figyelemmel kíséri a román és magyar nyelvű váradi csoportok aktivitását, és csodálkozva látja a fotók ismétlődését, ugyanakkor nem olvas olyan hozzászólásokat, melyek azt tükröznék, hogy az ismétlődő megosztások valakit is untatnának.
Mivel nem nagyon szeretek “priviben” sokat csevegni, hát itt és most, válaszolok neki és mindazoknak, akikben ez a kérdés valaha megfogalmazódott. Persze lehet, hogy amiket itt leírok, azokat már mások is leírták, de mivel rákérdeztél kedves barátom, hát íme, itt a válaszom, ami csak és kizárólag az én nézőpontomat tükrözi, de gondolom, sok váradi ugyanígy érez, ugyanígy gondolja mindezt.
Múltkor, váradi előadásán, doktor Papp Lajos szívsebész professzor úr azt mondta, hogy mindenki egy eleve elrendelt helyre születik, egy jól meghatározott céllal. Nos, mi váradiak ide születünk, már kilencszáz év óta, ebbe a csodálatos fekvésű, sokat szenvedett városba és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindenki érzi ennek minden örömét, bánatát, súlyát és felelősségét.
Azt mondják, persze lehet, hogy ez csak egy költői túlzás, hogy ha két magyar összetalálkozik valahol a nagyvilágban, vagy van váradi közös ismerősük, vagy jártak már a Körös parti metropolisban. Igen, metropolis, így nevezi egyik munkájában a várost, Hegedüs Géza, de hívták magyar Birminghamnek, Pece-parti Párizsnak és még ki tudja hányféleképpen Váradot.
Régi fénye nem fakul e városnak, mert a régi Váradon bármerre járnál, a falakból, a kövekből sugárzik Ady, Juhász Gyula, Bíró Lajos, szelleme. Menj a Kanonok sorra, füledben ott motoszkál az “Egy kis séta”, vagy menj a Széchenyi térre, mert ott “Felszállott a páva”, de beülhetsz az EMKE kávéházba, és megcsap a Holnap hangulata, vagy a Royalba, hogy lásd a tükrös kávéházat, ahol egykor… de nem sorolom tovább, mert ezeket a dolgokat leírta nálam ezerszer szebben Dutka Ákos a Holnap városában, vagy Nagy Endre az Egy város regényében. Költők sora énekelte meg a várost számos költeményben, Janus Pannoniustól Ady Endrén, Juhász Gyulán, Horváth Imrén át kortárs költőinkig.
Minden idegenszívű erőfeszítés ellenére ennek a városnak még mindig van hangulata, bármennyire is igyekeztek, igyekeznek azt kicsinyíteni, jelentéktelenné tenni. Tapasztalatból tudom, hogy azok a hozzánk látogató anyaországiak (voltak közöttük iskolások is), akiket volt szerencsém végigvezetni a városon, megéreztek valamit a hely szelleméből s az itt eltöltött rövid idő ellenére is magukkal vitték azt, és többen közülük visszatérnek majd újra, talán akkor hosszabb időre. Hívtak ezt a várost gúnyosan, pakfon városnak, operettvárosnak, meg ki tudja még minek. Mondták a váradit beképzeltnek rátartinak és talán volt is kicsi igazság ezekben a ránk aggatott jelzőkben, de száz szónak is egy a vége, váradinak lenni ma is különleges státusz. Ezt a világon szétszóródott elszármazottak tudják talán a legjobban, akikre kicsit máshogyan néznek amikor valahol kiderül, hogy ők Nagyvárad szülöttei.
Biztos van kolozsváriság, vásárhelyiség és másmilyenség is, de mivel én váradi vagyok és szavakkal nem tudom leírni a folyó és a hársak illatát, leírni a magnóliák szépségét, Szent László királyunk tekintetét. Gyere el kedves barátom tavasszal a Püspökkertbe magnóliát csodálni, nyárelőn Körös illatot és hársillatot szagolni, sétálni a Schlauch kertben, leülni Petőfi, vagy József Attila szobra mellé egy versnyi időre, aztán sétálj végig a most, apránként megújuló, gyönyörű korzón, nézz be a Müller kioszkba, egy kis Ady hangulatot érezni a költő emlékét őrző múzeumban, de leülhetsz Ady, Juhász, Emőd és Dutka mellé és utána megcsodálhatod a piazzettát, a Bémer teret.
Aztán menj át a hídon, bámuld meg a csodás épületeket a Szent László téren, majd tölts pár órát a várban. Talán ha ezt megteszed, és kicsit megérint a város szelleme, megérted, miért vagyunk olyan nagyra mi váradiak, váradiságunkkal!
Farkas László, Nagyvárad
