A politikus
Olvasom a Facebookon vitázókat a mindenkori politikusokról (igazán foglalkozhatnék ennél bölcsebb olvasmánnyal is…). Ahány vélemény, annyiféle, egyben azonban valamennyi egyetért: a politikus az a gyanús személy, aki semmihez sem ért a „népboldogító‟ szólamok ismétlésén kívül, és a társadalmi vagyon megkurtítása köti le idejének nagyobb részét. Gondolatokat sorjázó megállapítás. Azaz nincs hozzáértő és tisztességes politikus, csak üresfejű, hazug és tolvaj. Csakugyan így lenne?
A politikus az az ember, aki részt vesz a közéletben és a köz javára munkálkodik – így a szót meghatározó szócikk. Tehát részt vesz a közéletben. Alsó, középső és legfelsőbb szinten. A helyi polgármester és a képviselők (tanácstagok), a megyei elöljárók (a helyben választott és a mindenkori kormány által kijelölt tisztségviselők) és hasonlóképpen a választott megyei képviselő-testület, valamint az adott ország szervezett vezetésével – választás útján – megbízott képviselői és szenátorai, felettük pedig a legfőbb politikus, az államelnök tartozik ide. A választók joga és kötelessége számon kérni, hogy miképpen szolgálják azokat a vezetési elveket és gyakorlatot, amelyek meghirdetésével megbízatásuk előtt megszerezték szavazóik bizalmát.
Szintén a választók joga, hogy elvárják az általuk megválasztott politikusok időnkénti beszámolóját arról, hogy miképpen teljesítették megválasztásuk előtti ígéreteiket. Ha ezt nem teszik meg, a választóban két feltételezés variáns mocorog: vagy nem teljesítette, s ezért nincs miről beszámolnia, vagy teljesítette ugyan, de azt „elfelejtette‟, hogy erről tájékoztatnia kell választóit is.
Álpolitikusnak a „megélhetési‟ politikust tekintem. Befolyásos támogatóinak köszönhetően sikerült elfoglalnia egy politikusi tisztséget, mivel létező vagy nem létező munkahelye, civil foglalkozása nem növeli eléggé vagyonát, és nem szolgálja szereplési törekvéseit. Az ilyen politikus nem késlekedik – állásának lehetőségeit kihasználva, korábbi vagy utóbb szerzett ismerősei révén – „többletkeresethez‟ jutni, azaz korrupt politikussá lesz. Aztán vagy lebukik (ha valakivel szembemegy az érdeke), vagy sikeresen túléli leleplezés nélkül a mandátumát. Ez még korántsem biztosíték, hiszen ha már nem „politikus‟, rá kell jönnie, hogy cinkosai elfordultak tőle és feljelentették. Politikusnak lenni nem foglalkozás. Mégis, munkakörében széles körű tájékozottságra és a hierarchikus kapcsolatok előírás szerinti betartására és gyakorlására kötelezett a vonatkozó törvény és szabályok alapján. Mindig megterheli az a rossz szokás, hogy rendelkezési területén családtagot vagy rokont alkalmaz. Nincs biztosíték arra, hogy nevével és tisztségével saját javára nem él-e vissza a protezsált. Ez olykor a jóhiszemű és segítőkész felettes rokont akár meg is buktathatja, még mandátumának lejárása előtt.
Szándékosan nem nevesítettem sem kedvelt, sem elutasított politikust. Nem tisztem – bármelyik polgártársamnál jobban – valakit elítélni vagy magasztalni. Pusztán azt akartam, hogy a POLITIKUS mibenlétét a magam módján és eddigi tapasztalataim alapján körülírjam emlékeztetőül, okulásra.
Puskás Attila / Háromszék
