A temesvári megemlékezésről és konferenciáról
Huszonhat évvel a kelet-közép-európai rendszerváltozások megindulása után a romániai forradalom szikravárosában, Temesváron – akárcsak az előző években – felemás módon emlékeztek meg az 1989. decemberi eseményekről. A Ceaușescu-diktatúra bukásával hatalomra került posztkommunista főhatóságok a domináns állam- és nemzetpolitika szája íze szerint emlékeznek és emlékeztetnek másokat az akkori történésekre, szerte az országban, mintegy igazolva azt a közvélekedést, hogy a forradalmat gyakorlatilag ellopta egy puccsista politikai-katonai-rendőri klikk. Temesvár sem lóghat ki a sorból, a helyi hatóságok és a fővárosból érkező hivatalosságok itt is rendre szelektíven emlékeznek az egykori neves és névtelen hősökre, a református gyülekezet hitbeli kitartására, a belvárosi református templomból kiindult és onnan tovahullámzó ellenállásra, a soknemzetiségű és sokvallású városnak, majd az egész országnak a zsarnokság elleni lázadására és szabadságharcára.
Idén is az egykori parókus lelkész, Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája, a református egyház és a hajdani felkelők Temesvár Társasága vállalta magára a forradalmi kezdetek hiteles felidézését, egybekötve az elmúlt negyedszázad fejleményeinek mérlegelésével.
A 2015. december 18–19-én a Bánság fővárosában tartott megemlékezésnek voltak sajátosan magyar, általános romániai és specifikusan európai vonatkozásai. Péntek délután Balogh László rendező-operatőr, volt országgyűlési képviselő, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke számolt be 26 évvel ezelőtti élményeiről, amikor is az elsők egyikeként érkezett meg Szegedről Aradon át Temesvárra gyógyszersegély-rakománnyal és kamerával. Meghatódva idézte fel az akkori forradalmi hangulatot, korabeli filmkockák vetítésével pedig a helyszíneket. A mai magyar közmédiának a nemzetegyesítésben játszott szerepéről is beszélt az Új Ezredév Református Központban tartott közönségtalálkozón, amelyen Csallóközi Zoltánnal, a magyar miniszterelnök-helyettes főtanácsadójával együtt vett részt.
A Baráti esték című hagyományos rendezvénysorozat idei utolsó alkalmát is itt tartották meg, ezen Bodó Barna szórványszakértő szolgált rövid bevezető helyzetjelentéssel, majd Tőkés László próbált visszaemlékezni egykori küzdőtársa, Gazda Árpád újságíró kérdései mentén a negyedszázaddal ezelőtti történések bizonyos részleteire, s ebben a hallgatóság soraiban ülők is segítségére siettek. A hangulatos, bensőséges találkozón az egykori ellenállókra, az áldozatokra és meghurcoltakra is visszaemlékeztek.
Szombaton az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának Justice 2.0 című projektjét mutatták be egy konferencia keretében a Temesvár Társaságnak a Teréz-bástyában található Vega-szalonjában. A Szilágyi Zsolt néppárti politikus, Tőkés László kabinetvezetője által moderált rendezvényen előbb premierként vetítették le a hasonnevű dokumentumfilmet, amely egyes kelet-európai kommunista diktatúrák emberellenes, máig megtorlatlanuk maradt cselekményeiből tárt fel néhányat. Ezt követően a platform vezetői, Göran Lindblad elnök és Neela Winkelmanova igazgató elmondták: 11 európai állam képviselőiből munkacsoportot hoztak létre, amelyik a kommunizmus bűneiben illetékes nemzetközi bíróság létrehozását készíti elő. Tőkés László emlékeztetett, hogy a Temesvár Társasággal közösen már évekkel ezelőtt kezdeményezte: a kommunizmus bűneit feltáró nemzetközi bíróság székhelye éppen Temesváron legyen. Sajnálkozva állapították meg, hogy a nyugat-európai országok kevéssé mutatkoznak érzékenynek a téma iránt. Mi több, Eugen Gherga, a forradalom egykori részvevője azzal lepte meg a hallgatóságot, hogy még mindig titkosítottak azok a filmek és fotók, amelyeket az 1989-es romániai forradalom napjaiban a Securitate, a rendőrség és a katonaság készített. Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke hozzátette, Romániában az államfő által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) hatáskörébe tartozik a dokumentumok titkosságának a feloldása. Az akkor készült titkos dokumentumok közül eddig csak a hadsereg 1989-es operatív naplói váltak kutathatóvá. Úgy vélte, a pártoktól független technokrata Cioloș-kormány idején talán esély mutatkozhat a titkosság feloldására.
Többször elhangzott: a Justice 2.0 projekt címében a számok arra utalnak, hogy a kelet-európai társadalmak nem számíthatnak a hazai bíróságokra a kommunizmus bűneinek a felderítésében, ezért a problémát a második, nemzetközi szintre kell emelni. Lindblad platformelnök újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Nyugat-Európa politikai és akadémiai elitjében is mindmáig meghatározó befolyással rendelkeznek a marxisták és neoliberálisok, a domináns baloldali értelmiség kettős mércét alkalmaz a totalitárius rendszerek megítélésében. Szilágyi Zsolt erre erősített rá, mondván: a nácizmus megfelelőjeként legföljebb a sztálinizmust fogadják el, de már a posztsztálinista rezsimek bűncselekményeit, emberiségellenes, népeket és közösségeket megtizedelő és megnyomorító politikáját enyhébb elbírálás alá vetik. Tőkés László hangsúlyozta: az emberiség és emberiesség elleni bűnök nem évülnek el.
Az EP-képviselő Igazságot Romániának! című felszólalásában egyebek mellett kifejtette: „Az európai nemzetek közössége évek óta súlyos válságokkal és kihívásokkal kényszerül szembenézni. Ebben akarva-akaratlanul osztoznak a volt kommunista országok – köztük Románia. Minden bizonnyal nem tévedünk, amikor azt mondjuk, hogy a sokrétű gazdasági válság, az ukrajnai háborús helyzet, a migráció és a terrorizmus mellett – hogy csak néhány példát említsek – a kommunista múlttal való szembenézés is azon, prioritásnak számító, egyetemes gondjaink közé tartozik, melyekre csak közös erővel, európai összefogással találhatunk megoldást. Az eltelt negyed század, valamint a legutóbbi hazai fejlemények is azt bizonyítják, hogy a kommunizmus átkos örökségeként reánk nehezedő romániai válság nemzetközi szövetségesek és segítség nélkül szintén nem oldható meg. Más szóval szólva, előbb vagy utóbb, végre igazságot kell tennünk a kommunista múlt ügyében. Ez egyként jelenti a kommunista korszak történetének és bűneinek a valóságnak megfelelő, hiteles feltárását (1), valamint a történelmi, erkölcsi igazságtételt, lehetőleg pedig az elkövetők megbüntetését és az áldozatok iránti jóvátételt, ezeknek rehabilitálását (2).”
Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform cseh igazgatója elmondta, hogy noha a kommunizmus bűneit rejtő archívumok megnyitását a platformot alkotó 51 európai szervezet és kutatóintézet mindegyike támogatja, eddig nem folyamodtak erre irányuló kérésekkel az országokhoz, de korábbi kezdeményezéseik iránt több európai kormány is nyitottnak mutatkozott, és ezért reménykednek abban, hogy szavuk Romániában is meghallgatásra talál. A konferencia részvevői megszavazták, hogy levélben fordulnak Klaus Johannis államfőhöz kérvén a 89-es dokumentumok titkosságának a feloldását. A levelet Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett a Platform vezetői, valamint az ahhoz egy hónapja csatlakozott Temesvár Társaság elnöke is aláírja.
A temesvári megemlékezés a belvárosi református templom falán lévő emléktáblák megkoszorúzásával ért véget. Tőkés László ezt megelőzően kifejtette: „A mai évfordulós napon a romániai forradalomról is méltó módon meg kell emlékeznünk. A temesvári népfelkelés, a városunkból az egész országra kiterjedő forradalom szabadságharcosainak, hőseinek és áldozatainak a kiontott vére az az aranyfedezet, amelyből az utókor, a rendszerváltozás elkötelezett hívei és harcosai mindmáig „gazdálkodhatnak”, akiknek példája, hite, hűsége és bátorsága ezután és mindenkor erőt ad számunkra – a folytatáshoz. Eszmei téren pedig az ő szellemi tőkéjük az a kimeríthetetlen tartalék, amelyhez huszonhat év után ma is nyúlhatunk. „Temesvár szelleme” jelenti azt a lelki erőt és nemzeti-nemzetiségi-felekezeti egységet, amelyet ellenforradalmi mesterkedések és diverziók által meggyengített, de új erőt gyűjtő táborunk a posztkommunista visszarendeződés, az országot kifosztó, korrupt álprivatizáció, a tovább garázdálkodó neo-nómenklatúra, az újraalakult Szekuritáté és a nacionálkommunista gyűlöletpolitika erőivel szegezhet szembe.”
Temesvár, 2015. december 20.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
Justice 2.0 Konferencia
Temesvár, 2015. december 19.
IGAZSÁGOT ROMÁNIÁBAN!
Tisztelettel és bajtársi szeretettel köszöntöm Temesváron visszatérő vendégeinket, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának jeles képviselőit, Göran Lindblad elnök urat, Neela Winkelmanova igazgató asszonyt és Szilágyi Zsolt egykori temesvári ellenzéki egyetemi hallgatót, a
Platform igazgatótanácsának tagját. Tisztségükbe való, nemrégen történt újraválasztatásuk biztosítékot jelent arra nézve, hogy európai szervezetünk töretlenül folytatja azt az igazságharcot, melyet hat évvel ezelőtt, az Európai Parlament totalitárius rezsimeket elítélő, nevezetes határozatának (2009) köszönhetően, immár legitim módon kezdhettünk el.
Hasonló tisztelettel és megbecsüléssel köszöntöm a Temesvár Társaság jeles tagjait és vezetőit, elsősorban is Florian Mihalcea elnök urat, akik az 1989-es temesvári antikommunista felkelés idei évfordulójához méltó módon adnak teret mai konferenciánknak.
Meghatódással üdvözlöm Temesvári Református Gyülekezetünk jelen lévő Tagjait, volt ellenállóit és barátait, akik egykoron kovászai lettek az országos ellenállásnak, és akikkel éppen „ama nemes harc” folytatása céljából hoztuk létre tavaly a ’89-es Temesvári Emlékbizottságot.
Az európai nemzetek közössége évek óta súlyos válságokkal és kihívásokkal kényszerül szembenézni. Ebben akarva-akaratlanul osztoznak a volt kommunista országok – köztük Románia. Minden bizonnyal nem tévedünk, amikor azt mondjuk, hogy a sokrétű gazdasági válság, az ukrajnai háborús helyzet, a migráció és a terrorizmus mellett – hogy csak néhány példát említsek – a kommunista múlttal való szembenézés is azon, prioritásnak számító, egyetemes gondjaink közé tartozik, melyekre csak közös erővel, európai összefogással találhatunk megoldást. Az eltelt negyed század, valamint a legutóbbi hazai fejlemények is azt bizonyítják, hogy a kommunizmus átkos örökségeként reánk nehezedő romániai válság nemzetközi szövetségesek és segítség nélkül szintén nem oldható meg.
Más szóval szólva, előbb vagy utóbb, végre igazságot kell tennünk a kommunista múlt ügyében. Ez egyként jelenti a kommunista korszak történetének és bűneinek a valóságnak megfelelő, hiteles feltárását (1), valamint a történelmi, erkölcsi igazságtételt, lehetőleg pedig az elkövetők megbüntetését és az áldozatok iránti jóvátételt, ezeknek rehabilitálását (2). Egymással összefogva, erre a korszakos munkára vállalkoznak az Európai Platform és tagszervezetei, köztük is a soraikba lépett Temesvár Társaság.
A látszattal ellentétben viszont a romániai forradalom és rendszerváltozás hevében megalakult Temesvár Társaság, illetve 1990 elején közrebocsátott emblematikus programirata, a Temesvári Kiáltvány nem rekedhet meg a múlt feltárásánál és rendezésénél, hanem a kezdetekhez illő következetességgel és kitartással, mind a két lábával a jelen társadalmi valóságának a talaján állva, a jövendő útját egyengeti, és a kommunizmus visszahúzó örökségétől való szabadulás, illetve a társadalmi igazságosság megvalósítása révén a demokratikus rendszerváltozás folytatása mellett száll síkra.
A mai napon a romániai forradalom évfordulójáról is méltó módon meg kell emlékeznünk. A temesvári népfelkelés, a városunkból az egész országra kiterjedő forradalom szabadságharcosainak, hőseinek és áldozatainak a kiontott vére az az aranyfedezet, amelyből az utókor, a rendszerváltozás elkötelezett hívei és harcosai mindmáig „gazdálkodhatnak”, akiknek példája, hite, hűsége és bátorsága ezután és mindenkor erőt ad számunkra – a folytatáshoz. Eszmei téren, pedig az ő szellemi tőkéjük az a kimeríthetetlen tartalék, amelyhez huszonhat év után ma is nyúlhatunk. „Temesvár szelleme” jelenti azt a lelki erőt és nemzeti-nemzetiségi-felekezeti egységet, amelyet ellenforradalmi mesterkedések és diverziók által meggyengített, de új erőt gyűjtő táborunk a posztkommunista visszarendeződés, az országot kifosztó, korrupt álprivatizáció, a tovább garázdálkodó neonomenklatúra, az újraalakult Szekuritáté és a nacionálkommunista gyűlöletpolitika erőivel szegezhet szembe.
Félévvel ezelőtt, a bukaresti Egyetem-téri diákmegmozdulások 25. évfordulóján szintén ezen a helyen voltunk együtt, hogy megalkuvás nélkül éltessük ’89-es forradalmi hagyományaink folytonosságát. Engedjék meg, hogy – kivételes módon – akkori beszédemből idézzek: „1989-ben – Istennek hála – megértük volt a Ceaușescu diktátorházaspár bukását. Klaus Johannis elnökké választatását követően közel állunk ahhoz, hogy az »ifjúkommunista« Victor Ponta is nyomukba lépjen. Ion Iliescu és tettestársai demokratikus és törvényes számonkérése azonban még mindig várat magára”. Jóslatszerű szavaim magukért beszélnek. A Colectiv-klubban bekövetkezett szörnyűség magával sodorta Pontát és dicstelen kormányát, sőt időközben Iliescu elnökkel szemben is beindult a büntetőjogi eljárás. Ezzel együtt azonban az is igaz, hogy idén októberben a Katonai Ügyészség bejelentette: nem folytatja a nyomozást az 1989-ben elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban. Ennek megfelelően Ion Iliescut – és vele együtt Virgil Măgureanu volt hírszerzési igazgatót is – kizárólag az 1990. júniusi bányászjárás ügyében vonják felelősségre. Pedig igencsak a számlájukra írhatók az 1989-es hírhedt „terrorista”-ügyek, no meg 1990 marosvásárhelyi „fekete márciusának” véres eseményei.
Teodor Mărieș, a December 21. Társaság elnöke azonban ez alkalommal sem hátrál. Az Európai Emberi Jogi Bíróságnak a panasztévő romániai áldozatok számára kedvező döntése háttértámogatásával a Katonai Ügyészség szégyenletes döntését a bíróságon támadta meg. Joggal állítja, hogy: „A román igazságszolgáltatás cinkosa volt a bűnözőknek, akik 1989-ben több mint ezer embert gyilkoltak meg.” Hozzá hasonlóan Marius Oprea is méltán rója fel, hogy: mindezidáig „a Szekuritáténak egyetlen hivatalosát és egyetlen pártaktivistát sem állítottak törvény elé ezekért a bűncselekményekért”.
Mindezek láttán különösképpen elismerésre méltó, hogy – sokszor szembe menve a már-már érthetetlen európai unióbeli közegellenállással – az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja komoly előrelépést tett a kommunista diktatúra bűntetteinek feltárásában, és a Justice 2.0 elnevezésű programja keretében a mai napon nyomtatott formában teszi asztalunkra az 1948–1989 közötti Csehszlovákiában, valamint a kommunista Bulgáriában elkövetett gaztettekről szóló esettanulmányait. Ebbe a sorba kívánkoznak még az – előbb említett – 1989 előtti és utáni, az emberiség ellen elkövetett romániai kommunista bűncselekmények, melyeknek számonkérését mi magunk is kezdettől fogva sürgetjük.
Végezetre, egy időszerű székelyföldi magyarellenes diverzió kapcsán, engedjék meg, hogy az 1989. decemberi és az 1990. júniusi kommunista, illetve posztkommunista cselekmények mellett külön is hangsúlyosan kitérjek az 1990-es marosvásárhelyi erőszakos eseményekre. Sokak számára nem kétséges, hogy a mostani kézdivásárhelyi terror-affér mögött ugyanazok az erők állnak, akik a vásárhelyi „fekete március” magyarok ellen irányuló forgatókönyvét is megírták. Nevezetesen arról a Román Hírszerző Szolgálatról (SRI) van szó, amely a Szekuritáté csausiszta gyakorlatát folytatva, időről-időre előhúzza a „magyar kártyát”, és az 1989–1990-es „magyar szeparatizmussal” való riogatás vagy a későbbi Har-Kov-jelentés diabolikus szellemében a magyar, illetve a székely közösség kriminalizálása és a közvélemény velük való szembeállítása által próbálja leplezni a posztkommunista rezsim romlottságát, és próbálja elterelni a figyelmet a romániai társadalom valós problémáiról és válságáról.
Ezt a célt szolgálta az a december elsejei, kézdivásárhelyi felvonulás is, amely a székelyföldi román civil fórum és a vasgárdista Új Jobboldal hathatós közreműködésével, valamint konstancai, buzăui, prahovai és bukaresti vendégünneplők „importálásával” provokálta a város magyar többségű lakosságát. Ezzel kapcsolatban találóan állapítja meg az egy román újságíró, hogy Románia nemzeti ünnepén, Kézdivásárhelyen „nem pro-román, hanem anti-magyar felvonulásra került sor”. Mindezek fényében és összefüggésében az is igen fontos volna, hogy a kommunizmus bűncselekményei sorában az 1990. márciusi, már-már polgárháborús marosvásárhelyi viszonyok előidézőit is felkutassák és felelősségre vonják. Huszonöt éve már, hogy – többekkel együtt – a Smaranda Enache vezette Pro Európa Liga is ezt szorgalmazza.
Az igazi demokratikus rendszerváltozás körébe – értelemszerűen – a kisebbségpolitikai viszonyok demokratikus átalakítása is beletartozik. Ezen a téren is szabadulnunk kell a nacionálkommunista Ceauşescu-diktatúra asszimilációra, sőt homogenizációra irányuló, intézményi és titkosszolgálati örökségétől. A soknemzetiségű és sokvallású Temesvár dicső forradalma, megbékélésre és összefogásra indító egyházi és politikai/polgári ökuméniája erre nézve is világos példával szolgál. „Temesvár egy olyan román és európai város, melynek nemzeti közösségei visszautasították és továbbra is visszautasítják a nacionalizmust” – olvassuk az irányadó Temesvári Kiáltványban.
Tőkés László
