Akik megmondják saját maguknak a tutit
Nemrégiben tisztújítások zajlottak az RMDSZ háza táján, alsó-felső szinten egyaránt.
A megyében, illetve ezen belül az érmelléki településeken évek óta dívik az a tendencia, hogy a regnáló polgármester legyen a helyi szervezet elnöke is. Köztudott, hogy a zömmel magyarlakta helységekben az önkormányzati képviselők nagy hányada tulipános, emide-amoda akad néhány okvetetlenkedő néppártos vagy egy-két szociáldemokrata, meg liberális tanácsos, de ennek ellenére nyugodtan ki lehet jelenteni, a döntések zömére mindannyiszor az RMDSZ-es önkormányzati képviselők teszik rá a pontot.
Nos, itt áll elő az a furcsa helyzet, hogy az adminisztrációs szabályok szerint az önkormányzati képviselők alkotják a döntéshozó testületet, a polgármesterek pedig a határozatok kivitelezői, végrehajtói. Vagyis a zömében a tulipános tanács irányítja a polgármestert. Ez így nagyon szépen is hangzik, egészen a havi rendes vagy rendkívüli tanácsüléseket megelőző, szervezeten belüli egyeztető ülésekig, amikor a polgármester immár RMDSZ elnöki minőségében mondja meg a frakciónak, azaz a szövetség színeiben megbízott tanácsosoknak, mit és hogyan kell megszavazni, eldönteni. Na mármost az a kérdés, végül is ebben a faramuci körforgásban ki irányít, kit?
A választók felé természetes, hogy a demokratikus változatot mutatják. Ez a kettősség azonban csak addig hasznos és hiteles, amíg egyik-másik választott ember le nem köszön – csendesen vagy csúfosan. Ha utóbbi módon, akkor bagatellizálva a maga szerepét, visszamutogathat az önkormányzati frakcióra, hogy kérem szépen, náluk volt a döntés lehetősége, én csak végrehajtottam, mosom kezeimet. Afelől persze nagyokat hallgat, hogy a tulipános döntéshozó testület kezét, szervezeti elnökként maga irányította.
A kommunista vagy szocialista múltra hajazó pártok soha nem fogják tudni kinőni az effajta totalitárius törekvéseket. Az utódpártok vezetőinek hatalmi éhsége kielégíthetetlen. Ha csak egy mód van rá, minden tisztséget begyűjtenek maguknak, hisz minél több a funkció és ezek által a befolyás, annál nehezebben lehet őket elmozdítani a zsíros fazék mellől.
Tekintsünk csak vissza az egykori kommunista kondukátorokra, hány tisztséget viseltek azért, hogy hosszú távra bebiztosítsák maguknak a főtitkári bársonyszéket. Az átörökített módszer ma is jól kamatozik, hisz manapság sem elég egy-két funkció. Van olyan sokoldalúan képzett választott ember, aki nemcsak a politikában ül meg több lovat egyszerre, de egyházi tanácsokban, presbitériumokban is cefetül buzgólkodik, ügyeskedik, mi több, a párteszmét is teljes gőzzel propagálja. A hatalom minden szinten való kézben tartásától lehet manapság is remélni a folytonosságot. Történelmi tény, hogy a hatalomba való becsontosodást még soha sem lehetett szépszerével megtörni. És nem akadt még politikus, aki önszántából feladta volna…
Sütő Éva
