Akiknek a folyamatos magyar-magyar ellentét a lételemük
Hamis illúziókba ringatta magát az, aki azt képzelte, hogy nyugvópontra jutott Nagyváradon a magyar-magyar viszony. Akik azt gondolták, hogy az RMDSZ beállva a váradi magyarok és a Néppárt követelése mögé a Szent László lovasszobráért vívott harcban végre felismeri, hogy a magyarokért, nem pedig belőlük élve és ellenük dolgozva kell működnie, az súlyosan tévedett.
Az ürügy, ami ismét lerántotta a bárány maszkot az RMDSZ farkasvigyoráról, néhány förtelmes helytelenséggel magyarra fordított szövegű, a város köztereire kihelyezett információs pannó volt. A valóban megalázó magyar nyelvezetű táblák arra indították a tulipános párt helyi szervezetében működő stratégákat, hogy durva lejárató kampányt indítsanak Zatykó Gyula ellen, aki történetesen Ilie Bolojan polgármester magyar ügyekért felelős tanácsadója.
Rá kenve a táblákat kihelyező külsős cég hibáját, igazi karaktergyilkosságba kezdtek. Azt kérik számon az adminisztratív hatáskörrel egyébként nem rendelkező Zatykótól, amire ők maguk a helyi hatalom birtokában harminc évig nem voltak képesek, és ma sem azok.
Az RMDSZ durván aránytévesztő támadásának több oka is van. Az első ok a frusztráció. Az RMDSZ helyi szinten már jó ideje nem tényező. Önkormányzati képviselőiken átnéznek, a román pártok szóba sem állnak velük,( kivéve a posztkommunista PSD-t,) a helyi hatalmi játszmákban így nem rúgnak labdába, kénytelenek tehát nélkülözni a hatalom éltető levegőjét.
Éppen ezért az RMDSZ a botránykeltésben érdekelt. Ha épp nincs román-magyar konfliktus majd ők kreálnak, óriási ügyet csinálva néhány valóban hibás magyar feliratból, miközben saját három évtizedes kudarcsorozatukról mélyen hallgatnak. Úgy vélik ez a stratégia majd szavazatokat hoz, de az utóbbi választási eredmények tükrében látható hogy ez súlyos tévedés.
A második ok az alkalmatlanság. A helyi RMDSZ számtalanszor bebizonyította,hogy tökéletesen alkalmatlan a nagyváradi magyarok képviseletére. Felsorolni szinte lehetetlen mennyi veszteség érte a helyi magyar közösséget az RMDSZ 3 évtizednyi „érdekvédelme” alatt. Ez a lista messze szétfeszítené jelen írás kereteit, és külön tanulmányt érdemelne. A nyereségi oldalon ugyanakkor, – az RMDSZ saját prominensei szemérmetlen anyagi gyarapodásán kívül – csupán néhány alacsony színvonalú, kulturálisnak mondott „bográcsfőző” eseményt tud felmutatni, melyek egyszerre mélyen megalázóak a kultúrára igényes váradi magyarok számára, ugyanakkor szánalmas pótlékai csak, a valós érdekvédelem nem létező eredményeinek.
A harmadik ok a rombolási vágy. Akik alkotni nem tudnak, rombolásban élik ki energiáikat. A rosszindulat végtelenül primitív megnyilvánulása az, hogy amíg Várad magyarsága az önfeledt ünneplésre készül, az RMDSZ boszorkánykonyhája épp akkor tartja fontosnak egy álságos aggodalomba, és hazug felháborodásba csomagolt aljas karaktergyilkossággal célba venni a város legnépszerűbb fesztiváljának, a Szent László napoknak főszervezőjét, Zatykó Gyulát.
Az irigység, a kicsinyesség, a nemzettársak hátba szúrása sosem volt idegen sem a nagyváradi sem a Bihar megyei RMDSZ vezetésétől, és nem is lesz az, amíg erkölcseiket, világnézetüket, saját nemzetük tagjaihoz való viszonyulásukat, a Szabó Ödön-féle komprádor szellemiség határozza meg. Szövetségként szeretik emlegetni magukat és valóban: bűnszövetséget alkotnak, akként viselkednek és nyilvánulnak meg majd minden tekintetben.
Mindaddig, míg el nem zavarjuk őket a Bánat utcába, Várad magyarsága nem számíthat másra tőlük.
K. Szalárdi István
