Albis, az Irinyiek és a 12 pontos kiáltvány
Szinte hihetetlen, világviszonylatban hogyan kapcsolódnak a világ eseményei egymáshoz. Ki gondolná, milyen módon kerülhet be egy ilyen érmelléki kisfalu, mint Albis, a világtörténelem véráramába. Pedig úgy kezdődött, mint ahogy általában kezdődni szokott: emberek születtek itt is, majd egyik közülük történelmet írt a nyolcszázas évek közepén
Albis Érbogyoszlóhoz tartozik. Még saját közigazgatással sem rendelkezik, noha szülöttei nem egyszer voltak történelemfordítók. A falut 14. század elején említik először a feljegyzések, ezt követően szinte minden században előfordul a neve, már a Zólyomiakra való tekintettel is, mely családnak ősi fészke és temetkezőhelye volt. Zólyomi Dávidnak főnemesként és hadvezérként is meghatározó szerepe volt abbéli nemes ügyben, ki ül az ország trónján. Feljegyzések szerint I. Rákóczi Györgyöt is ő segítette uralkodásra. S mintha nem lett volna elég egy ilyen történelmi személyiség, adott a falu még kettőt a világnak, Irinyi József hírlapíró, műfordító, országgyűlési képviselő személyében, aki az 1848-as tizenkét pontos kiáltványt megszövegezte, és testvérét, Irinyi Jánost (1817–1895), kinek nevéhez a közhasznú gyufa és a számológép feltalálása fűződik.
Irinyi József tehát 1822-ben született a Bihar megyei Albison, Irinyi János mezőgazdász és Jánossy Róza gyermekeként. Nagyváradon, majd 1838-tól Debrecenben tanult. 1843-ban a pozsonyi országgyűlés alatt letette az ügyvédi vizsgáját. 1844-ben a Pesti Hírlap munkatársa, a külföldi hírek rovatát szerkesztette 1848-ig.
Az 1848-as pesti forradalomban tagja annak a választmánynak, amelyik követelte a Helytartótanácstól a cenzúra eltörlését, Táncsics Mihály szabadon engedését. Ő javasolta, hogy követeléseiket foglalják össze pontokba. Ez volt a 12 pont.
Az 1848-as nemzetgyűlés megnyitása előtt tagja volt annak a bizottságnak, amelyik előkészítette a képviselőházi szabályokat. A nemzetgyűlésnek végig a tagja maradt, jelen volt Debrecenben és Szegeden is. 1848. október 8-án a kormány követségi tanácsosként Párizsba küldte a magyar érdekek képviseletére. Az 1849. április 14-én elfogadott függetlenségi nyilatkozat híre után idegen névre szóló útlevéllel hazatért, és még részt vett két debreceni ülésen. A szabadságharc bukása után külföldre akart menekülni, de Grazban elfogták. Pestre, az Újépületbe hozták, majd több havi fogság után halálra ítélték. Haynau megkegyelmezett neki. A visszavonult Irinyi ettől kezdve haláláig a szépirodalommal foglalkozott. 1859. február 20-án szívgyulladásban hunyt el, élete 37. évében.
Haláláról Jókai Mór is megemlékezett a Vasárnapi Újságban: „Irinyi valóban az egész hazai intelligenciának halottja, kinek sírjára annyival nehezebb gondolnunk, mert oda nem egy bevégzett, hanem egy megkezdett munkásság van eltemetve”.
Albison lévő szülőháza helyén emléktábla van elhelyezve.
Sütő Éva
