Romániában köztudomásúlag óriási nehézségekbe ütközik az életpályájuk elején álló fiatalok lakáshoz jutása. A megalázóan alacsony bérekből túlnyomó többségüknek még a fölöttébb sok kockázattal járó lakáshitel felvételére sincs esélye, saját lakás önerőből történő megvásárlására pedig még annyi sem. Az állami lakásépítési programok egy része, melyeket az Országos Lakásügynökség (ANL) bonyolít, éppen a 35 év alatti kis jövedelmű, saját ingatlannal nem rendelkező fiataloknak szól. A lakásokat egy törvényben szabályozott kritériumrendszer alapján lehet kérelmezni, a kérelem pozitív elbírálása pedig a kritériumoknak való megfelelés függvénye. Elméletben tehát előnyt élveznek azok, akik alacsony jövedelműek, családosak, sok gyermekük van, nincs a birtokukban semmilyen lakóingatlan, az adott településen élnek és dolgoznak. Vagy, ha mindezen feltétleknek nem felelnek meg, legalább alpolgármesterek a városban, ahol a lakást igényelték…
Aki a tűznél van melegszik?
Margitta város önkormányzatának 2021. évi 117. határozatában 16 szavazattal egyhangúlag jóváhagyta az ANL lakások igénylőinek úgynevezett prioritási listáját, vagyis azon kérelmezők névsorát, akik lakáskérelmét a fentebb taglalt kritériumok alapján nagy valószínűséggel jóváhagyják. A 22 névből álló listán a kilencedik, tehát előkelő helyen feltűnik Demián Zsolt alpolgármester, RMDSZ-es politikus neve is. Ő az elérhető nagyjából kilencven pontból 47-et összesített, ami átlagosnak mondható. De valóban rászorul a fiatal, politikai alku árán vezető pozícióba került politikus az állami támogatásra?
„Ha nem kapok lakást, összepakolok és elmegyek”
Információink szerint korábban így summázta Demián jövőbeli terveit mások füle hallatára. Ez a keserű kifakadás érthető lenne egy olyan margittai fiatal részéről, aki a térségre jellemző 1600 lejes bérért kényszerül dolgozni – már ha van egyáltalán munkája. De minimum visszás olyasvalaki részéről, aki 2021-es vagyonnyilatkozata szerint évi 55 769 lejt visz haza, vagyis havonta 4647 lejt, ami háromszorosa a minimálbérnek. Mivel az alpolgármester nős, a felesége jövedelme is beszámítandó a lakáskérelem elbírálásánál. A nyíregyházai Jósa András Oktatókórház rezidenseként dolgozó hölgy évi jövedelme évi 4.8 millió forint, vagyis átszámítva 5422 lejt keres havonta. A Demián család nettó havi jövedelme tehát meghaladja a tízezer lejt, egészen pontosan 10 069 ron-t téve ki. Nem kell hozzá matematikai zseninek lenni, hogy belássuk, ez a jövedelem messze meghaladja a hasonló korú fiatalok zömének anyagi lehetőségeit. Persze sokat keresni sem nem bűn, sem nem szégyen, de etikátlan és visszatetsző ilyen jövedelemmel állami támogatásért kuncsorogni. Főleg úgy, ha eközben saját lakásunk is van.
Lakás ott, lakás itt?
A Demián házaspár ugyanis 2019 óta birtokol egy 75 négyzetméteres lakóingatlant, igaz nem Margittán, hanem Nyíregyházán. Nyilván az RMDSZ-es politikusok sokat hangoztatott „maradjanak itthon a fiataljaink” szlogenjének szellemében. A jelek szerint a lakást bankhitelből vásárolták, legalább is erre utal a 2039-ben lejáró, a vagyonnyilatkozatban szereplő tízmillió forintos Otp-tartozás. Elképzelhető, hogy a CSOK-ról van szó, amit köztudomásúlag bankokon keresztül lehet igénybe venni, és amit a vállalt feltételek teljesítése esetén nem kell visszafizetni. Amennyiben erről van szó, ez is arra utal, hogy Demjánék anyagi lehetőségeik ellenére sok más jóval szegényebb kortársukhoz hasonlóan nem Romániában képzelték el életük hátralevő részét. Minden esetre Demián Zsolt politikai karrierjének beindulása jótékonyan hatott a család lehetőségeire, hiszen egyedül ők azok akiknek még 2018-ban benyújtott margittai lakáskérelmét most láthatóan pozitívan bírálták el az illetékesek, a többi kérelmező mind tavaly vagy idén adta be a lakásigényléshez szükséges iratokat. Valakik tehát leporolták a három éve beadott dokumentumokat, és jótékonyan „odahatottak”, hogy a finoman fogalmazva nem különösebben rászoruló Demián család kétszobás bérlakáshoz juthasson a Berettyó-parti városban. Csak gyanítani merjük, hogy ebben némi szerepe lehetett annak a ténynek, hogy tavaly óta a kérelmező a város második számú vezetője …
De mit csináljanak a többiek?
Azon túl, hogy a választópolgárok vélhetően nem a húsosfazék körüli tolongást várták el választott képviselőjüktől, felmerül több kérdés is. Mennyire erkölcsös kihasználni egy hatalmi helyzetet saját jólétünk érdekében, elhappolva ezzel a lehetőséget más, valóban segítségre szoruló fiataloktól? Az ilyen stiklik, kiskapuk, ügyeskedések mennyire teszik hiteles emberré, a közösség példaképévé az elméletben a közösség felemeléséért közfeladatot vállaló, és ezért hatalomhoz juttatott embert? Demián Zsolt vajon mit tanácsol az alacsony jövedelmű, saját lakáshoz jutni képtelen, éhbérért dolgozó, kivándorlást fontolgató kortársainak? Kövessék az ő példáját? Három évtizeddel a rendszerváltás után, ma is az egyedül üdvözítő párt lenne az egyéni érvényesülés biztos eszköze? Csupa olyan kínzó kérdés, amit illene megválaszolni, ha kicsit is komolyan vesszük a legfrissebb szlogent mely szerint: „Nekünk szívügyünk a család”. De nem csak a sajátunk, ugye?
K. Szalárdi István
