Árpád-házi Szent Erzsébet
Árpád-házi Szent Erzsébet „Magyarország szép nemes csillaga” a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt nemcsak Magyarországon.
Sárospatakon született 1207-ben. Édesapja II. András király, édesanyja merániai Gertrúd volt. Életének első négy évében a magyar királyi udvarban nevelkedett. A kicsi lányt a kor szokásainak megfelelően eljegyezték Thüringia leendő grófjával, Lajossal. El is vitték új otthonába. Ez elég rémisztően hangzik akkor is, ha tudjuk, akkoriban ez volt a királylányok sorsa. A királylány Wartburg várába, Európa egyik kulturális központjába került.
Erzsébetet hamar megszerette a környezete, kivételt anyósa képezett, aki később sem kedvelte menye „féktelen” jótékonykodásait. A feljegyzések szerint természete temperamentumos és szenvedélyes volt, szerette például a vad lovaglást, nem ám kisasszony módjára ülte meg a lovat! Csupán tizennégy éves volt, amikor Lajossal megkötötték a házasságukat. Esküvőjüket sem a megszokott pompával rendezték meg; a költségek egy részét Erzsébet inkább a szegényeknek adományozta. Bár politikai okok miatt jött létre a frigy, a házasságuk mégis igen jól sikerült. Sajnos nem sok évet élhettek együtt. Őszinte szerelem fűzte össze az ifjú párt, ami nagy adomány volt a sorstól.
Egy krónikás megemlíti, hogy a férjét hazaváró Erzsébet, messzire elébe lovagolt; és csókokkal, viharos örömmel üdvözölték egymást a fiatalok. Máskor két napon át kísérte lóháton a hadba vonuló Lajost, egyszerűen nem tudtak elválni egymástól. Első gyermekének születése után menedékhelyet alapított árva gyerekek részére, második gyermeke születése után hálából kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban. Mikor Lajos vazallusként II. Frigyes oldalán hadba indult, Erzsébet vette át a tartomány kormányzását. Az éhínségek, járványok okozta sebeket orvosolni igyekezett, kinyittatta Wartburg éléstárait, hogy a szegényeket élelmezze. A családtagok aggódva nézték Erzsébet „ esztelen pazarlását”, Lajos azonban mindenben támogatta.
Lajos 18 éves korában, apja halála után vette át a hatalmat Thüringiában. A kezdetektől mindig megvédte feleségét, aki a rászorulók legfőbb támogatója volt: például egy nagy házat építtetett, ahol befogadta a zarándokokat és koldusokat, és maga ápolta a betegeket. Kedves és gondoskodó volt hozzájuk, őt pedig anyjuknak szólították a fiatal királynét. Mindenhol népszerű volt, kivéve az udvart, de amíg Lajos élt, támogatta felesége jótékony cselekedeteit. A támogatásra szüksége is volt, s mert felesége viselkedése a nem felelt meg az udvari elvárásoknak, és ezt a hercegi család nehezményezte.
Az ifjú hitves hat év boldog házasság után, három kislánnyal özvegy lett. Férje ugyanis 1227-ben újra felöltötte a keresztet ( maga Erzsébet öltögette), a Szentföldre indult a hit védelmezőjeként, de útközben megbetegedett és meghalt. Lajos öccsei igen keményen bántak a megözvegyült Erzsébettel: megfosztották a vagyona kezelésének jogától és férje birtokainak jövedelmétől. Gyakorlatilag földönfutóvá tették. Sógora vette át a hatalmat, mondván, hogy Erzsébet nem lenne képes az uralkodásra, ebben volt is ráció. Neki más volt a hivatása, nem az uralkodás.
Ekkor Erzsébet számára már nem jelentett otthont az udvar, ahol 4 éves korától élt. Mivel jótékonykodása miatt már korábban is meggyűlt a baja férje családjával,gyermekeivel együtt el kellett hagynia a várat. Egy este újszülöttjével titkon elhagyta Wartburgot, majd másnap két másik kislányát is kicsempésztette. Fonással tartotta fenn magát, gyermekeit a megmaradt ékszereiből neveltette. .Városról városra járt, ahol szükség volt segítségére, ott dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat.
II. Frigyes császár feleségül kérte az akkor már nem túl jó partinak számító – magyarán kisemmizett Erzsébetet. Ám Erzsébet nem akart újabb házasságot kötni, visszautasította az igen kedvező ajánlatot.
A császárnői pozíció helyett inkább belépett a ferences rendbe, életét a betegek és rászorulók gondozásának szentelte. Kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket, és ő maga gondozta őket. 1231. november 16-áról 17-ére virradó éjszaka halt meg, ez az ünnepe, de mi magyarok november 19-én emlékezünk Árpád-házi Szent Erzsébetre. Csupán 24 évet élt. Számtalan feljegyzés szól csodás tetteiről. Halála után 4 évvel már szentté is avatták, sírhelye fölé templomot emeltek, a marburgi székesegyházat. Egykori kérője, II. Frigyes német-római császár e szavakkal tett aranykoronát Erzsébet koporsójára: nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának.
Alakjához számos legenda fűződik, az egyik legismertebb az úgynevezett rózsacsoda, amelyet először XIV. századi forrás említ. Szent Erzsébet neve gyakran szerepel a pünkösdi énekekben. Lehetséges, hogy az összefüggés a pünkösdirózsa és Szent Erzsébet legendájának egyik motívuma, a rózsacsoda következtében alakult ki.
A rózsacsoda-legenda szerint egy alkalommal Erzsébet ruhájában ( titokban) kenyeret vitt a szegényeknek. Férje megállította , hogy megtudja, mit visz benne. ( Anyósa többször számon kérte rajta, hogy szétosztogatja a hercegség vagyonát, amit minden bizonnyal meg is tett volna, ha lehetősége nyílik rá). Erzsébet azt felelte Lajosnak, hogy rózsákat visz. Férje felszólítására meg is mutatta kötényét, s csodák csodája, valóban rózsák voltak benne. E történet alapján az ábrázolásokon a rózsák váltak Szent Erzsébet legfőbb ikonográfiai jellemzőjévé.
