Az alkupozíció alkonya
A történelem folyamán minden párt eljut egyszer egy olyan politizálási szintre, amikor elvégzi az alapvető számtani műveleteket, és a végeredményből levonja a konzekvenciát.
Eredeti demokráciánk elmúlt harminc esztendeje alatt az erdélyi magyar politikában is volt már erre példa, bár a fejesek csak fű alatt tették mérlegre magukat, mivel a szavazók sosem értesültek konkrétan az effajta mélyrepülésekről, csak sejtéseik voltak a helyzetről.
Azokban a megyékben, ahol még tömbben él a magyarság, az elmúlt évek furcsa helyzeteket eredményeztek a politikai palettán. Az RMDSZ két magyar konkurens pártja mellett – ha egyáltalán annak lehet nevezni a Néppártot és a hol nemzeti, hol balos MPP-t – egyre több magyar képviselteti magát független vagy román pártszínekben a helyhatósági választásokon. Ilyen felállásban a józan ész önvizsgálatot tartana, sőt a nyájnak a vagdalkozások, megtorlások nélkül való összeterelését diktálná. Ennek ellenére még mindig a jól bevált diktatórikus módszerek bevetésével próbálnak rendet vágni az elcsángáltak között.
Ha a statisztikát vesszük alapul, amelyből kiderül, hogy 1990-ben még csaknem egymillió magyar választópolgár szavazott a demokrácia illúziójától fűtve, az uniós választáson, ha hinni lehet a statisztikának, ennek kb. 40 százaléka voksolt, hozzáadva a megvásárolt regáti szavazatokat. A gazdasági és politikai kilátástalanság miatt a magyarok százezrei hagyták el a szülőföldet, mert ami fontos lett volna az erdélyi közösségnek, abból nem lett semmi, vagy kimerült egy-egy zászló le vagy felvonogatásában, röhejes és fals kirakatpolitizálásban. Ma már az alkupozíció is csak üres szlogen ott, ahol egy párt a szavazóbázisának csak harminc százalékára építhet, vagy még annyira sem. Arra alapozni, hogy a román választók csömöre sem kisebb a magyarokénál, merő hazardírozás – bár erre se igen lehet már mérget venni az Ó-Romániába „migrálódott” egyre több magyar voksokat tekintve.
De egyszer mégis megeshet, hogy a román oldalon akad egy elfogadható politikai felhozatal – tán nem is állunk olyan messze tőle -, ami felkelti honfitársaink érdeklődését, onnantól kezdve nemhogy alkukról meg paktumokról, de parlamenti képviseletről se igen fog szólni a fáma, még a románoktól vásárolt szavazatokkal sem.
Amíg ezekkel az eshetőségekkel nem számolunk, maradnak a munkahelyek által zsarolható választók és azok családtagjai. A módszer magáért beszél, hisz lebontva az Érmellékre, már a traktorista is csak bizalmi ember lehet, mi több, az önkormányzati alkalmazottak állását is lehetetlenebbnél lehetetlenebb dolgok veszélyeztetik – pártvonalon.
Ez még mindig a mai magyar szavazóbázis félelmekkel telített voksolási kényszerűsége. Azé az egyre fogyó harminc százaléké, amely az alkupozíció és a tarka kutyával is kötött paktumok alkonyát is jelentheti, amelynek már jócskán fúj az előszele.
Sütő Éva
