Az információ
Sokszor megesik az újságíróval, hogy az elöljáróra, osztályvezetőre, neadj’Isten önkormányzati képviselőre rosszkor „tör rá” az információért. Ha nem jó órában tudakozódik a településeket érintő közügyekben, meglehet, nagy bajban lesznek mindannyian. Az sem mindegy, milyen újságtól jön az emberfia, mert az önkormányzati tótumfaktumok politikai színezete, na meg a lap arculata sem mindig passzolnak szerencsésen egymáshoz.
Miután tehát a firkász felölti a legbizalomgerjesztőbb fizimiskáját, majd kölcsönösen megbizonyosodnak egymás jószándékáról (ha létezik ilyen egyáltalán), elkezdődhet az „információ-áramoltatás”.
Ha a lapíró találomra és előzetes egyeztetés nélkül teszi fel kérdéseit, könnyen megeshet, a válaszokból dolog lesz valósághű írást összehoznia. Az évek során szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, mindenki jobban jár, ha előbb letelefonálja mi járatban lesz másnap, hogy még csak „véletlenül” se tájékoztathasson félre a városgazda, városatya, községi polgármester, illetve egyéb „hivatalok” principálisai. Így a lap háza elejét sem érheti szó. Sőt, a firkásznak sem kell orrvérzésig dokumentálódnia egy-egy témakörben, mint mondjuk egy-egy projekt vagy versenytárgyalás törvényes kerete, határon túli vendégek, meghívottak titulusai, számadatok helyessége. Az utóbbinál, annál inkább, mivel nem tudni új vagy régi lejben közlik-e vele, teszem azt egy-egy projekt összértékét, vagy éppenséggel az évi költségvetést. Ha a mafla újságíró nem kérdez rá, hát megnézheti magát. A végén még örülhet, ha meg nem reklamálják, mekkora baromságot hordott össze. Még szerencse, hogy olykor regisztrálja a beszélgetést, így utólag újra egyeztethetnek. A könyvelővel.
Az „átkosban” ebből senki nem kreált magának gondot. Az előre megírt kérdésekre, utólagosan jöttek a „pontos”, pártcenzúra-szűrte válaszok. Sokkal kényelmesebb volt így mindenkinek. Manapság is vannak régi vágású elöljárók, akik így szeretik lerendezni a sajtóval, illetve azon keresztül a választópolgárral szembeni, kénytelen-kelletlen kötelezettségeiket. Sőt, újságírók is, akik még emlékeznek ezekre a „jól bevált” módszerekre.
És ki tudja… talán még alkalmazzák is.
Sütő Éva
