Az iskola illata
Ki ne emlékezne a múlt század elejéről fennmaradt, az iskolamúzeumokban még fellelhető palatáblára, tollra, kalamárisra, pennára vagy a falábakon álló régi számológépes szerkezetre, amelynek egymáshoz pattanó fagolyóinak jellegzetes tompa hangja még ma is több generáció fülébe visszacseng. Vagy az osztálytermek régi öntöttvas kályháiban pattogó tűz zenéjére, régi tanító bácsik, tanító nénik biztató szavaira, vagy a nagy rézcsengő hangjára a folyosókon…
Az iskola szó hallatán önkéntelenül is a tanítás, a tanulás fogalma jut először az ember eszébe. Az erre vonatkozó történelmi adatok azt bizonyítják, az oktatásnak mintegy háromezer éves múltja van. Úgy tartják, a tanítás egy időben jöhetett létre az írásbeliséggel. Régészek szerint az első csoportos oktatást Mezopotámiában alkalmazták először. Kuriózum, hogy a világ legnagyobb felsőoktatási intézményei szintén Ázsiában vannak, ahol a legnagyobb létszámmal – mintegy három millióan – az egyik pakisztáni egyetemen tanulnak. Ezt India, Irán, Törökország és Banglades főiskolái követik. Az utóbbi ország legnagyobb egyetemét 800 ezren látogatják. Azonban tévedés ne essék, a tudás fellegvárainak magas létszáma, nem mindig jelent egyet a minőségi oktatással is.
Honnan ered?
Az ókori görögöknél időszámításunk előtt ötszáz évvel már különböző iskolatípusok léteztek. Az erős testalkatú, sportolni vágyó athéni fiatalok „gümnaszionokban” (sport arénákban, a mai stadionokhoz hasonló létesítményekben) fejleszthették tovább képességeiket. A reneszánsz idején a tudományok, a szellemi dolgok elsajátítására szolgáló iskolákat kezdték el gimnáziumoknak nevezni.
Sok olyan, iskolával kapcsolatos kifejezés él még ma is a köznyelvben, amely a művelt görög néptől ered. Ilyen például az akadémia szavunk. Manapság nemcsak a tudósok testületét jelenteti, hanem egyes felsőfokú oktatási intézmények megnevezésére is szolgál.
Platón, a görög iskolaalapító, a tanulni vágyó fiatalokat a mitológiai Akadémosz – egyes eposzok szerint félisten – templomát körülvevő parkban gyűjtötte össze, és gondolkodni tanította őket. Ugyanezt tette Arisztotelész is Lükeiónban (mai líceum megnevezés őse), amely szintén szabadtéri zöld övezet volt. A hallgatók tanítómesterüket követve, sétálva sajátították el a tudnivalókat, miközben kérdéseket intézhettek hozzá. A tanítót ekkor még nem azonosították a pedagógussal, annak ellenére, hogy ez utóbbi is görög eredetű szó. „Paidagogosznak” nevezték azt a rabszolgát, aki az iskolába járó fiúkat kísérte haza a tanításból. Míg a felsőfokú képzés, sétálgatás közben történt, írni és olvasni már akkor is tantermekben tanultak a fiúgyermekek. A görög tanítók saját lakásuk egyik helyiségét alakították át tanteremmé, ahol díjazás ellenében tanították a gyerekeket az írás, olvasás elsajátítására, majd az eposzok tanulmányozása által, a görög történelem és mitológia megismerésére.
Előbb az iskola, azután a királyság!
Érdekesség számba megy az is, hogy a magyarságnak előbb volt iskolája, mint önálló királysága. Istvánt 1000. karácsonya körül, vagy 1001. január elején koronázták királlyá. Az államalapítás tehát ehhez a dátumhoz fűződik. Azonban az első iskolát, a pannonhalmi bencés monostort még Géza fejedelem létesítette, amely 998-ban már működött is. A 11-ik században a Pannonhalmi Évkönyvekbe be is jegyeztettek eme fontos eseményről szóló hírek. A magyar állam területére elsőként letelepedett szerzetesek a Benedek-rendiek voltak. Ez egy mai napi működő és ismert tanító rend, amelyet utólag más rendbeliek is követtek. Kolostoraik nemcsak a tudás, valamint az írásbeliség műhelyei lettek, nem csak a hit terjesztését és megszilárdítását végezték, hanem a földművelést, benne a kertészetet, szőlészetet, borászatot is tanították. Az állam közigazgatási rendszerével párhuzamosan fejlődött a magyar egyházszervezet is a maga iskoláival egyetemben.
Palatáblától, a laptopig
Gondolta-e valaki, hogy a tábla és a letörölhető írás is ógörög találmány, ugyanis „irkalapnak” puha viasszal bevont fatáblát használtak, melyre pálcikával rajzolták a betűket, szavakat. Ha megtelt a „lap”, a viaszt elsimították. Később évszázadokon át – még az 1900-as évek elején is – palatáblára, palavesszővel írtak a gyerekek. A viaszos „írólapot”, majd a palatáblát hirtelen felváltotta a füzet és a ceruza.
Az iskola is görög eredetű szó. Kezdetben nem épületet vagy helyiséget jelentett, hanem szívesen végzett kellemes foglalatosságot (szkolé), amelyet aztán a rómaiak, akik minden szépet és hasznosat igyekeztek átvenni a görögöktől, scholának, azaz iskolának neveztek. Dióhéjban ennyi lenne annak az intézményrendszernek a története, amely évezredek óta viszi előre a világot. S hogy mennyit fejlődött Arisztotelésztől, a Benedek-rendieken keresztül, mondjuk Anglia legdrágább egyeteméig, a pennán, a kalamárison, a fagolyós számológépen át a mai modern „palatábláig” – a laptopig –, arra nem kell külön magyarázat. Ám arra sem, mennyire magányos eme modern „palatábla” gazdája, annak dacára, hogy szobájában ott az egész világ. Bár az előbbihez hasonló tanítási eszközöknek sem a régi itatós papírok, sem a nehéz, fából készült tolltartók jellegzetes illata, sem melege nincsen, mégis fogva tartanak mindent, ami emberi a világon.
Sütő Éva
(Fotók: Az érkörtvélyesi iskolamúzeum)
