Bányász
Nézem a föld alól kibújó Zsil-völgyi bányászokat, a hét napja fizetésükért sztrájkolókat és óhatatlanul kibújik belőlem is a bányász. Nem akarok érzelmekre hatni, csak tényeket írok ez esetben is. Minden nap elbúcsúznak övéiktől, lemennek, kínlódnak a föld alatt, ha jó a szerencse elérik a nyugdíj korhatárt. Ha nem.., hülye volt, miért ment le, lehet azért… Szóval megkapja a nyugdíját és annyi. Él vele addig, ameddig, sokan nem sokáig. Na, és ott vannak, akik a bársonyszékekből osztják a pénzt tízszeres bányászfizetésért, eladnak, elárulnak mindent és mindenkit. Mert a többség odaválasztotta őket! És szavaznak maguknak „speciális nyugdíjat”, mert a román parlamentben, lám milyen veszélyes az élet! És adnak ugyancsak „speciális nyugdíjat” a volt szekusoknak, kommunista megvezetőknek, milicista és katonatiszteknek, cseáusiszta ügyészeknek, bíráknak. Ezek is megérdemlik az ő életük is tele volt veszéllyel. Ütötték verték, zavarták, zaklatták, bezárták a nem alkuvót, a be nem olvadót, a nem egyetértőt. Védték a hazát, mondják, a tiszti étkezdékben, az állam kosztján és ruhájában. Harc, sehol a láthatáron, életveszély, csak ha részegen mentek haza, az elsötétített utcákon. Ma is kell a jó katona, rendőr jó zsoldért harcolnak, igazán kockáztatják az életüket, de kiért? Érted, értem? Nem! Az én búzámat, kukoricámat nem védi meg senki a vaddisznóktól! A bukaresti gyökerű föld meg gyártulajdonosokat? Azok megvédik magukat! Még a roma-bandáktól is!
Megy a szerencsétlen bányász a föld alá, hogy felhozza másoknak, mások hasznára az ércet, a szenet. Nincs pénze? Viszik, csalják Bukarestbe, üt, ver, de végül véres fejjel zavarják haza. Kiért, miért, maga sem tudja. Más világ a földalatti! Ilyen az élete, mindig másért, sose magáért. Ezt szokta, ehhez ért! De ehhez sincs joga, nem értékelik a föld feletti okosak!
Gábor Ferenc, Köröstárkány
