Barangolások Váradon
Mikor a városunkba látogató turista végigmegy Nagyvárad belvárosának utcáin, tényleg sok építészeti csodával találkozik. Megcsodálhatja a mostanában megújult, hatalmas, múltszázad elei bérházakat, amiket mi váradiak, kis nagyzolással palotáknak nevezünk. Rendben, ha már Körös-parti Párizs a város, hát legyenek paloták! Jobban is hangzik az Ullmann Palota elnevezés, mint Ullmann-féle ház, nem?
De most nem a palotákról akarok eszmét futtatni, hanem arról, amit a turista vagy az átutazó nem lát! Arról a láthatatlan, megfoghatatlan, csak lélekben érezhető kedvességről beszélek, amit ez a 20. század elején, pár év alatt poros vidéki kisvárosból igazi nagyvárosivá nőtt Nagyvárad kellene sugározzon! De nem teszi azt! Pedig a belváros házai tényleg igényesen vannak felújítva! Kívülről! De a hatalmas, gangos udvarok, a tűzfalak rendbetétele még várat magára! Ami a tereket illeti, bizonyos szempontból megfelelnek a kor követelményeinek! Igen, áttekinthetők és ami a legfontosabb, remekül érvényesülnek az épületek! Most nem leszek népszerű, de merem állítani, hogy a tereken kialakított zöldövezet épp elég. Mondom ezt úgy, mint egy olyan váradi, akinek az elvadult, a kommunista rezsim által mindenféle bukszussal és fenyőfákkal teleültetett Szent László tér nem tetszett! Igaz, a mostani sem tetszik, azért, mert ízléstelen, snassz és egyáltalán nem illik a tér épületeihez! A Bémer teret meg majd meglátjuk, milyen lesz!
Még a kirakott szobrok ellen sincs kifogásom, hisz néhány kivételével, legalább olyanok szobrait állították ki, akiknek valami köze volt a városhoz! Az pedig egy íratlan szabály, hogy az állítandó szobrokról mindig a mindenkori hatalom dönt, ezt pedig jól észbe kell vésnünk! Ha nem, akkor a mindenkori hatalom állandóan emlékeztet erre! Ezért is kapunk néha-néha szobrot!
Elérkeztem hát oda, ahova indultam, vagyis a város által sugárzott kedvességhez! Ezt a kedvességet pedig (ha már mosolygós, kedves arcú városlakók nincsenek), interaktív szobrocskák „sugározhatnák!” Hosszan sorolhatnám a témákat a figurákról. El tudnék képzelni, mondjuk egy bolt ajtajában várakozó kereskedőt, (hiszen híres kereskedőváros voltunk, vagy mi a szösz), vagy a vendéglő teraszán rendelést felvevő pincért, és még sok más dolgot is. Emlékszik még valaki, hogy nemrégen a Lactobar utóda, a Retro vendéglő előtt volt egy gipsztehén, aminek az ölébe lehetett ülni? Hú de sok embert láttam fotózkodni, azzal az egyszerű állatfigurával! Na, ilyesmire gondoltam!
Nincs rá pénz, mondják majd a városgazdák, ha esetleg támad egy ilyen ötletük! Pedig…
A végére hagytam a lényeget! A múlt napokban, az egyik facebookos csoportban olvastam egy hozzászólásban, egy szenzációs ötletet, ami a következő:
állíttasson a város a Bémer térre, mondjuk a színház elé egy konflist, amire akár fel is lehet ülni! Ma arra járva eszembe jutott ez a kitűnő ötlet és arra gondoltam, hogy megírom ezt a kis szösszenetet, hátha… Tessék csak tovább gondolni, kérem szépen! Mondjuk egy kimustrált villamoskocsit, a színház és a Bazár épület köze, oda ahol a kitérő volt?
Tovább is van, mondjam még?
Farkas László, Nagyvárad
