Betáblázott rommagyarság
Aki csak átutazik Bihar megye névadó településén, Bihar nagyközségen, annak első látásra talán fel sem tűnik a település két bejáratánál álló, mostanában zöld hátterűre cserélt üdvözlő és névtábla. Ezeken nagyon helyesen két nyelven szerepel a község neve, illetve üdvözlő felirat is köszönti az átutazót. Ami a naponta erre utazónak annál inkább szemet szúrhat, hogy a táblákról ezúttal sem maradt le egy eléggé furcsa kompozíció, ami Románia címeréből, Románia túlméretezett zászlajából, és az Európai Unió csillagos jelképéből áll össze, kissé diszharmóniában a zöld háttérrel. El lehet azon gondolkodni, hogy mi szükség lehet minderre egy (egyelőre még ) 85%-ban magyarok lakta nagyközségben? Ki az, akinek bizonyítani akarnak az efféle táblákkal, hiszen azt nem feltételezzük, hogy senki ne tudná: Bihar község Románia területén található, az ország pedig az EU egyik tagállama. Ezt tehát nem kell senkinek sem demonstrálni, főképpen úgy hogy semmilyen törvényi kötelezettség nincs erre nézve. Mivel ezeket a táblákat az önkormányzat helyeztette ki, nyilván az ő felfogásukat tükrözi ez a furcsa „nagyrománkodás” amire nézve, nem győzzük hangsúlyozni, semmilyen törvényi elvárás, vagy presszió nem létezik.
Erős magyar képviselet, kicsit másképp
Bihar községet jelenleg RMDSZ-es polgármester vezeti, a magát magyar érdekképviseletnek aposztrofáló párt tagjai a helyi önkormányzatban is többségben vannak, így ők állíthattak alpolgármestert is, a román nemzetiségű (!) Coborzan Adrian személyében. A jelek szerint sem az önkormányzat vezetői, sem a képviselőtestület tagjai nem érzik visszásnak a kihelyezett táblák jelképeit, melyekből a tájékozatlan átutazó legfeljebb arra következtethet, hogy egy román településen hajt keresztül, ahol kis számban élnek magyarok is.
A település első embere, Szilágyi Zoltán bár közösségi oldalán (ahol az ékezetek hiányoznak nevéből) a magyar összefogással kampányol, mégis gyenge lábakon áll a nemzeti önazonosság tekintetében. A magánélete természetesen mindenkinek a magánügye, de ahogyan mondani szokták fejétől bűzlik a hal. Kérdés, mennyire hiteles valakinek a politikai tőkeként is használt magyarsága, akinek román nemzetiségű a házastársa, és akinek gyermeke román iskolába jár? Mennyire lehet hiteles például egy ilyen ember részvétele egy, a magyar iskolaválasztást támogató kampányban? Egyéni szinten ugyan saját választás az identitás feladása, de egy közösségnek semmiképpen nem jó példa. Mint ahogyan annak sincs jó üzenete, sőt egyenesen visszatetsző, ha egy választott elöljáró, aki a magyar érdekképviselet színeiben kerül pozícióba esetleg a román manele hangos „dallamaival” is megünnepli választási sikerét.
Jól látszik, hogy nem szükséges ahhoz 50 százalék alá esnie egy településen a magyarság arányának, hogy a szimbolikus és valós térvesztés folyamata meginduljon, főleg akkor, ha az ezt lassítani, netán megállítani hivatottak is a másik csapatban játszanak. A magyar történelemben egykor komoly szerepet játszó Bihar község a lassú, de biztos nemzeti önfeladás útjára látszik lépni. Legalább is, ami jelenlegi vezetőit illeti, akik a jelek szerint nem olvasták el a földvárban a magyar hon(vissza)foglalás ezredik évében állított emlékoszlop északi oldalába vésett feliratot, vagy ha mégis, nem érdekli őket:
„Állj kőemlék, állj a végtelenségig! Jelképeként a honszeretetnek. Hont szeretni végleheletéig Tanítsd minden fiát e nemzetnek.”
Nota bene: az oszlop, üzenetével együtt ma a református templom udvarán, kvázi szem elől elrejtve található, harminc év „erős magyar érdekképviselete” sem volt képes elérni, hogy eredeti helyére visszakerülhessen.
A főúton álló román zászlós, címeres, EU csillagos táblák üzenete ezzel pont ellentétes: adjuk fel magunk, merjünk kicsik lenni, bizonyítsuk, hogy jó románok lettünk. A kérdés csupán az biztos, hogy a bihari magyarok így képzelték az erős magyar képviseletet és összefogást?
(kászalárdi)
(Főoldali fotó: a bihari földvár)
