A bevonulásra emlékeztek Nagyváradon
Szeptember 6-án, csütörtökön a Polgári esték rendezvénysorozat keretében, a nagyváradi Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székházában emlékeztek meg a magyar hadsereg bevonulásáról. A második bécsi döntés eredményeként ezen a napon vonult be Nagyváradra a Magyar Királyi Hadsereg Horthy Miklós kormányzóval az élen.
Az EMNT-székház nagytermét megtöltő közönséget Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte. Röviden felvázolta a történelmi előzményeket, majd magáról, a bevonulásról is szót ejtett. Mint elmondta, a városból kivonuló román hadsereg sajnos súlyos atrocitásokat is elkövetett. Ezeket az eseteket és a szeptember hatodikához kötődő egyéb eseményeket írja le Árvay Árpád Fény gyúlt a toronyban című kötete.
Ez a kötet olyan ritkaság lett az elmúlt évtizedekben (érthető, hogy egyesek miért törekedtek a kötet begyűjtésére, megsemmisítésére), hogy csak nehezen, a leszármazottak közbenjárásával sikerült eredeti példányt találni. A könyvritkaságot végül 2011-ben sikerült újra kiadni Nagyváradon.
2007-ben egy másik hiánypótló kötetet is sikerült kiadni a témában, az azóta több kiadást is megért, Jósa Piroska nagyváradi helytörténész által írt, Virágszőnyeg a váradi utcaköveken című kötetet.
Nagy József Barna elmondta, hogy nem elég csak emlékezni, emlékeztetni is kell ezekre a történelmi eseményekre, hiszen a mai ifjúság ilyen irányú felvilágosítását nem várhatjuk az iskoláktól, nekünk magunknak kell beszélnünk erről gyermekeinknek, unokáinknak.
Farkas László nagyváradi helytörténész rövid előadásában egykori újsághírekből, a bevonuláshoz kapcsolódó visszaemlékezésekből olvasott fel az érdeklődő közönségnek.
Az est során a közönség tagjai közül is többen megszólaltak, elmondva a bevonuláshoz fűződő élményeiket, mindazokat a történeteket, amelyeket szüleik osztottak meg velük erről a felejthetetlen, örömteli napról.
A tartalmas rendezvény végén a szervezők levetítették azt a rövid összeállítást, amely eredeti filmfelvételeken mutatja be a nagyváradi bevonulást.
Az est főszervezője ezúttal is a Magyar Polgári Egyesület volt.