Bözsi néni víziója
Érmellék járó utamon Bözsi néni, a mindentudó, egyik alkalommal újfent utánam szólt odaintve magához, hogy elmondja nekem észrevételeit a nagypolitikával, illetve a hazai piacgazdasággal kapcsolatban. Csak úgy, mint máskor.
Állj csak meg egy kicsit, ides – mondja tehát ismét, amint éppen kint ácsorog a kiskapuban, botjára támaszkodva, kockás posztó cipőbe bujtatott lábbal.
Na, mi a baj a világgal, Bözsi néném, kérdem, mint aki máris biztos abban, hogy a nagy bölcsességek tudora újfent megossza velem észrevételeit, meglátásait a világ dolgairól.
Na, idefigyelj „kisjányom” – kezd bele a mondókájába, miközben betereli az udvarra Csurit, a kutyát, aki éppen az ott elrobogó helybéli plébános kocsikerekének készült nekiveselkedni.
Na ládd csak, éppen erről jut eszembe… múlt vasárnap felavatták a boncházat vagy mi a nyehézségtörést… a halottasházat, na. Mondom, elbicegek már odáig, tudod, ez a jobb lábam már nagyon nehezen járódik. De csak elmegyek már, megnézem, mi a nyehézséget lehet azon avatni. Hát, drága kisjányom, olyat láttam, hogy mióta kétágú vagyok, bizisten nem találkoztam még ilyen csudasággal. Hogy felszentelni vagy megáldani még csak-csak… De nemzeti színű szalagot kötni a kiterítő ház ajtajába és nagyokat mondani előtte, na, ez már nem az én eszemnek való, gyermekem. Mondom is magamba: na, Bözske, nagy tisztességben lesz ám részed, ha meghóttál. Parlamentáris urak törik neked az utat az örökkkévalóság ösvényén. Hát mondd meg már, normális ez a világ, fiam? Éppen elgondolkodtam itt magamban… ha teszem azt egy új Szent Mihály lovát, vagy egy úgy gyászkocsit vennének… na az lenne csak az igazi látványosság! Oszt’ mielőtt elindulna a halottér’, felavatnák. Na, egyem meg a szívedet, az lenne csak a nagy kortesfogás! Egyre bolondabb ez a világ, ides – jelenti ki megingathatatlan meggyőződéssel nyolcvan év bölcsességének terhe alatt.
Elgondolkodom magam is az abszurd helyzeten, és már látom is valamelyik Bihar megyei képviselőt, amint ebben a szürreális, groteszk, bözsinénis vízióban vagdalja a szalagot a gyászkocsi lőcsénél…
El tudom róluk képzelni, hogy maholnap már az örökéletre játszanak, azaz nélkülük még az üdvösség sem lesz már elérhető bárkinek.
Ahogy elmenőben még megegyezünk Bözsi nénivel abban, hogy bizony megérett a világ a megváltásra, valahogy a megmosolyogni való kedvem is elpárolog. Az ésszerű világot lassan felváltja a bizarrá deformált valóság. A disztingválás, a történések szűrése, megítélése pedig nem lesz ám ajándékba kapott tálentum akárki lányának.
Utóbbiak lassan a Bözsi néni félék kiváltságai maradnak. Hisz rajtuk már nem fog a hülyeség, és rossz szemük dacára is átlátnak az eléjük tartott kormos üvegen.
Sütő Éva
(Fotó: illusztráció)
