Csónak a hullámverésben
Olyan mértékű a káosz, amit a tanügyi rendszerben a szélsebesen egymást követő módosítások okoznak, hogy annak is beleszédül a feje, aki felszínesen követi a napi szinten változó történéseket.
Adott volt ugye a járványidőszak előtt is a romániai oktatás meglehetősen nagy mértékű kiszámíthatatlansága és változékonysága, amire most jókora lapáttal tett rá a pandémia okozta kapkodás, fejetlenség. Percről percre változik, hogy kinek mikor lesz (kényszer)vakációja, az meddig is tart, sűrűn módosul az elvárásrendszer, infrastruktúra és egységes felkészítés hiányában még mindig nem tud felzárkózni az online oktatáshoz minden pedagógus és diák, sokan morzsolódnak le a rendszerből, és a többi.
És a minden szinten bizonytalanságot szülő járványhelyzetben, mit ad isten, olyan oktatási miniszter irányítja a tanügy dolgait, aki még számos korábbi, szintén kapkodó és összevissza intézkedő elődjénél is kuszábban viszonyul a nem könnyű helyzethez. Hab a tortán, hogy nem átallja a kiszámíthatóságnak mint a tanügyi rendszer egyik legfőbb jellemzőjének a szem előtt tartását emlegetni, miközben nap mint nap újabb és újabb változtatásokat lebegtet meg, mintha egy, a hullámok miatt különben is hánykolódó csónakon ugrálna. Így nem csoda, ha az még ingatagabbá válik.
A jövőre vonatkozóan úgy nyilatkozik a tárcavezető: „a minisztérium nem zárja ki sem az iskolai év meghosszabbítását, sem az évharmadokhoz való visszatérést, sem semmilyen más módszert, ami a tanárok, a diákok és a szülők képviselői szerint a tanulók érdekeit szolgálja. Bizonyos módosítások csorbítanák a kiszámíthatóságot, ami pedig a tanügyi rendszer egyik jellemzője kellene hogy maradjon. Ha nem lenne mélységesen elkeserítő, talán nevetni lehetne azon, milyen groteszk, hogy éppen az állandósággal hozakodik elő a tárcavezető, amikor legtöbb intézkedésük épp a kiszámíthatóság ellenében történik, ami azt eredményezi, hogy nagyfokú esetlegességnek van kiszolgáltatva az amúgy is egyensúlyát vesztett oktatási rendszer.
Az persze mindenki számára világos: a pandémia közepette naivság lenne bárminemű „normálisnak” nevezhető jövőképet várni egyelőre: nemcsak az oktatásban, de az egészségügyben, gazdasági és társadalmi életben, közösségi és kulturális szférában is ingatag, képlékeny minden.
Bár a világjárvány lefolyásának megvan a talán mindenki számára láthatatlan, előre láthatatlan és rejtett forgatókönyve, fölöttébb üdvös lenne, ha bár jottányi állandóságot észlelnénk magunk körül. Ha a hatóságok, a kormány, a döntéshozók bár részlegesen azt a látszatot keltenék, hogy egyfajta megbízhatóságot, részleges stabilitást sugallnak intézkedéseik. De nem ez történik. Így mindannyian azt érezhetjük, belülről is erőteljesen mozgatják a lélekvesztőt, amit kívülről ide-oda dobálnak a hullámok.
Kiss Judit / Krónika
