Csörte a magas lóról
Olvasom itt a hetek óta tartó Csomortányi–Szabó (ezúttal nem Szabó Ödön parlamenti képviselő, hanem Szabó József RMDSZ-es ügyvezető alelnök) folyamatos csörtéjét a megszokott adok-kapok hangnemben.
Ha egy hétköznapi magyar ember szemével nézném mindezt, csak legyintenék rá, mint egykoron a nagyapám tette, amikor a „nagyemberek nagydolgai” kerültek szóba, és hozzá hasonlóan, szép ízes érmelléki kiejtéssel csak ennyit mondanék rá: űk dóguk.
Ám sem újságírói, sem emberi minőségben nem hagyhatom szó nélkül Szabó József megalázó stílusát, amellyel már nem csak Csomortányit, de valamennyi adófizető polgárt sért.
Ugyanis az ügyvezető alelnök már régóta nem a kiinduló alaptémáról beszél, eképpen nullázva le azokat az adófizetőket, akik komoly válaszokat vártak volna tőle.
Kanyarodjunk hát vissza kicsit a kályhához, és nézzük meg alaposabban, mitől buzdult neki ennyire Szabó József, az RMDSZ újdonsült takarító embere, hogy már a másik fél általános vagy középiskolás viszontagságait is érvként ássa elő arra az október eleji nagyváradi sajtótájékoztatóra, ami valójában arról szólt, miért nem adnak ki közérdekű információkat a választó- és adófizető polgároknak az Érmelléken és a Hegyközben.
A Csomortányiék által feltett kérdések lényege tehát abban csúcsosodott ki, hogy az érvényben lévő adminisztratív törvényekre alapozva folyó év júliusában a Néppárt megyei szervezete tizenhét érmelléki és hegyközi, illetve a nagyobb városok közül a margittai és a nagyszalontai önkormányzatokhoz két-két kérelmet juttatott el. Az elsőben kérelmezte, hogy az említett önkormányzatok adják közre az alkalmazottak jegyzékét és azok munkaköri leírását. A második kérelem a nevezett önkormányzatok 2012–2015 között megkötött szerződéseire, azok értékeire, tárgyára és alanyaira vonatkozott. A kérelmekre csak a margittai önkormányzat válaszolt érdemben, nyolc hivatal pedig figyelmen kívül hagyta azokat, a másik nyolcból hat sablonszerű, betűre egyező román nyelvű elutasító választ adott – állt a Csomortányi-féle közleményben.
Mert ugye ez volt az affér kiindulópontja, amire jött aztán az október 12-i reagálás (Nem kell több csömörkeltés címen), ami leszűkült arra a nagy semmire, hogy Csomortányi István nem mondott igazat, sőt olyan településeket is megemlített a felsorolásban – például Kiskerekit –, ahová kérést sem tettek le, és nyilván a hatásvadászat kedvéért nem említette, hogy Csatárból igenis kaptak választ. Méghozzá magyarul. Nemleges választ.
Még egyszer említeném, a közérdekű információkhoz való hozzáférés volt az alapkérdés, amire azóta is csak a Csomortányi „nehéz gyermekkorát”, a nem létező vagyonának be nem vallását, a Gárdával való szimpatizálását és egyéb homokozós, ovis vagy kisiskolás dolgait említi.
Nem csak újságírói, de józan paraszti ésszel is feltenném a kardinális kérdést: mikor mondja már el végre az ügyvezető alelnök úr, hogy egyes önkormányzatoknál mitől lesz hadititok egy-egy közbeszerzés, vagy az alkalmazottak jegyzéke, munkaköri leírása?
(Bocsássa meg nekem a tulipános atyafiság, ha netán olyan gondolatok ütnék meg a fejemet, hogy az egykori Ştefan Gheorghiu mintájára titokban létrehoztak egy olyan kiképző pártiskolát, ahol ezt a rengeteg mellébeszélést, terelést, hárítást tanítják, mi több, új kádereket képeznek ki.)
Hogy mi történik a Partiumi Keresztény Egyetem pénzügyei körül, meg hogy Tőkés László éppen hol politizál, érthetetlen hogyan kapcsolódik a hivatalbeli adminisztratív ügyek módszeres titkolásához. Itt jegyezném meg, hogy egyelőre még nem a Tőkésék háza táján szaglászik a korrupcióellenes hatóság (DNA). Köztudott, kiket vegzálnak és miért.
S mivel az RMDSZ még ma is az érdekképviseleti státuszában tetszeleg (bár ez a minősége már csak névben él), még mindig ebből a pozícióból, sőt többet mondok, még mindig inkább a nagy balkáni román lóról kardlapozza – folyamatosan – a „gyalogmagyar” polgári oldalt, ami csöppet sem tisztességes dolog. Sőt, mondhatni, aljas. Mert ugye könnyű ilyen helyzetből szórni a polgári oldal fejére a vádakat, hogy ti csak okvetetlenkedtek, kerékkötők vagytok, osszátok a magyarságot, holott mindenki tudja, ha bárki is bele mer kavarni a klikk bográcsába, rögtön magyarmegosztót kiáltanak rá a haszonérdekeltek.
Amúgy meg érdemes lenne már fordítani a régi lemezen, ami ott akadt meg, hogy ugyan mit tud felmutatni a polgári oldal?
Ugyan mit tudna felmutatni, mikor még egy közpénzen fenntartott közintézmény kibérlése is kész hadviselést jelent számukra. Egyéb ügyintézésről nem is beszélve.
Végül is Szabó József túlbuzgósága egyrészt érthető. Tán azért teszi, mert kézzel-lábbal bizonyítani akar ott, ahová éppen el- vagy visszaszegődött. De minden valamire való politikusnak illene tudnia, mivel árt, vagy használ egy, már amúgy is jócskán megtépázott hitelű szervezetnek.
Rátérve az elévülhetetlen Gárda-motívumra, hadd jegyezzem meg: van, aki a Gárdával pózol, van, aki a nemzetáruló Gyurcsányékkal.
Amúgy meg nem az a legény, aki hatalomból, erőből és magas lóról üti-vágja politikai ellenfelét, hanem aki kevesebb hátszéllel és „gyalogosan” állja.
Sütő Éva
