Csótányhang, egyszólamra
Azt hiszem, Nagy Ferót, lejárató szándékkal, legutóbb a kommunista magyar titkosszolgálat ügynökei nevezték a „nemzet csótányának”, mint ahogy azt is terjesztették róla, természetesen igaztalanul, hogy élő csirkéket darál le koncert közben, és a fehér ingén csorog a piros vér.
De lám, a Biharországban az újságíró szakma csúszómászójaként ismert figura, leporolta a módszert és beépítette szánalmas eszköztárába. Régen a szekus ügynökök jól képzettek, műveltek voltak, ő azt sem tudja, hogy a célszemélyt akkor nevezték a „nemzet csótányának”, amikor Aczél elvtárs ízlése szerint, a „nemzet csalogányának” állt a világ. Csalogányok között csótánynak lenni, felért egy erkölcsi bizonyítvánnyal.
Most akadt Nagyváradon valaki, aki ezt nem tudja, de a kommunista titkosszolgálatok lejáratási technikáit jól ismeri, ezért annak a szabályai szerint, lenyom egy posztot a Facebookon arról, hogy a „csótány” nem illik a nemzeti ünnep emelkedettségéhez, gondolván, hogy ezzel a váradi Beatrice koncert szervezőjét is lejáratja. Nos, aki egy kicsit is utána néz a rocklegenda múltjának, olyan kommunista ellenes ellenzéki szerepvállalásról, nemzeti elkötelezettségéről olvashat, hogy március 15-én tiszteleghet előtte az egész RMDSZ-es huszárbandérium.
Kérdem én, ki az, aki belerondít a nemzeti ünnepbe csak azért, hogy a magyaroknak ez is büdös legyen. Ki az, aki a hatalom pórázáról megugatja a székely kocsárdi születésű Nagy János és a nyárádszentbenedeki születésű Náznán Sarolta erdélyi menekültek gyermekét, aki félévszázados pályáján sikeres koncertek ezreit, albumok sokaságát, film és musicalszerepeket tudhat maga mögött.
Hogy ki az? Hát ő az a magyarok között száz éve viszályt keltő, kipusztíthatatlan féreg, amit, ha eltaposnak, újjászületik és megjelenik mindenütt, hogy megfertőzze a teret, ahol a magyarok egymásra találhatnának.
K. Szalárdi István
