De hol az autonómia?
A múlt év végén összeeszkábált, a választói akaratot távolról sem tükröző új román kormány karácsony előtt egy 268 oldalas kormányprogrammal állt elő. (A választói akaratot azért érdemes ehelyt emlegetni, mert a december 6-án megrendezett törvényhozási választásokat a Szociáldemokrata Párt nyerte meg, mégis a mögötte 2., 3. és 5. helyen végzett három politikai szervezet, a Nemzeti Liberális Párt, az USR–PLUS nevű ultraliberális pártszövetség és az RMDSZ nevű, román versenypártként működő magyar kisebbségi szervezet alkotta koalíció alakíthatott kormányt, az államfő és az újonnan létrejött parlamenti többség jóvoltából.)
A magyar média – határon innen és túl – nagy vívmányként jelentette be a kormányprogram megjelenésekor, hogy „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével alakuló koalíciós kabinet négy évre szóló, 270 oldalas programja kétoldalas külön fejezetet szentel a kisebbségek védelmével kapcsolatos törvényalkotási és kormányzati intézkedéseknek, de a közigazgatási anyanyelvhasználatra és anyanyelvű oktatásra vonatkozó célkitűzések átszövik a dokumentum egészét, és számos más ágazati politikánál is megjelennek.” Ezzel szemben a „külön fejezet” valójában a kormányprogram (lásd itt: https://gov.ro/fisiere/pagini_fisiere/Program_de_guvernare_2020_2024.pdf) Művelődési Minisztérium című 15 oldalas fejezetének – ami a 210. oldalon kezdődik – egy alig másfél oldalas alfejezete (223-224. o.). Ennek egyik, kétsoros alpontjában történik egy ígéret arra, hogy az új koalíciós kormány a következő négy évben véget vet egy sokéves alkotmányos mulasztásnak, elfogadva „a nemzeti kisebbségek státuszát szabályozó törvényt” – ami az RMDSZ vissza-visszatérő kampányszövegeiben „kisebbségi kerettörvényként” szerepel.
A (romániai) magyar nemzeti közösség önrendelkezéséről és önigazgatásáról, vagyis az autonómiáról sehol semmi…
A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszék című lapban Farkas Réka tegnapi összegző jegyzete erről (is) szólt, íme:„Minden új kormány felállása nagy tervektől, ambiciózus programoktól övezett és a reménytől, hogy a most hatalomra kerülők végre valamit tesznek is ezért az országért, van elképzelésük és képességük a szekérrúd jó irányba fordítására. Az elmúlt harminc esztendőben azonban már nagyon sokszor kiderült, a nagy tervekről megálmodóik is tudják, nem megvalósíthatók, vagy nincs elég tudásuk egy-egy terület megfelelő irányításához, illetve az önös és pártérdekek felülírják a közösségi és országos érdekeket. Így vánszorgunk három évtizede, egyre jobban lemaradva nemcsak Európa nyugati, de immár keleti felétől is. Újra és újra belekapaszkodva a szalmaszálba, hátha ezúttal másképp lesz, a jelenleg hatalomra kerülők nem okoznak ismét keserves csalódást. Ilyen körülmények között nem kis kockázatot vállalt az RMDSZ, amikor elfogadta, tagja lesz a kormánykoalíciónak. Vitathatatlan, hoz hasznot a régi-új szerepkör: hűséges pártkatonák sokaságának jól fizetett munkahelyet a helyi és bukaresti állami intézményekben, kicsit több pénzt az önkormányzatoknak fejlesztésekre és (bár látszólagos) beleszólást az ország dolgaiba. Az elmúlt esztendők bizonyították, az aktuális kormány külső, csak parlamenti támogatása, illetve az ellenzéki szerep gúzsba köti a szövetséget, nemhogy előrelépni nem tud a kisebbségi jogok bővítésében, de folyamatos hátrálásra, védekezésre kényszerül. Igaz, láttunk már arra is példát, hogy hiába volt része a hatalom belső és felső köreinek, az eredmények nem mutatkoztak.”
A cikkíró emlékeztet, hogy az RMDSZ olyan kisebbségi törvényt ígért már ezen esztendő végéig, amelyet már tizenöt évvel ezelőtt megalkottak, és amelynek elfogadásáról húsz éve az alkotmány is rendelkezik, de eddig egyetlen politikai alakulat sem teljesített, akár partnerük volt az RMDSZ, akár nem. „Előfordult, hogy a magyar szövetség legnagyobb vívmányként épp csak le tudta vetetni a napirendről, mert olyannyira megcsonkították volna, hogy értelmét veszíti. Most ismét ígéret van egy, a kisebbségek jogállását szavatoló törvény elfogadására, létezik egy elvi egyezség. Egyelőre ennyi, a tartalma ismeretlen. Lehet, a régi törvényt veszik elő, lehet, újat alkotnak – nyilatkozta Kelemen Hunor.” Hozzáteszi: Hegedűs Csilla RMDSZ-szóvivő december végi nyilatkozata szerint a kormányprogram „nagy érdeme, hogy nem vesz el a kisebbségi jogokból, hanem lehetőséget teremt az építkezésre. Sorjázta is: a közigazgatási kódexben 20 százaléknál alacsonyabbra vinnék az anyanyelvhasználati küszöböt (ez legutóbb a parlamentben épp a liberálisok miatt bukott el), rendeznék a MOGYE ügyét, több pénz lenne magyar kultúrára, kisebbségi projektekre, növelnék a fejkvótát a kisebbségi oktatásban.”
A szerző végül igyekszik optimista hangütéssel zárni írását: „Volt már hasonló ígéretes indulás, amely csúfos kudarccal zárult. Töretlen derűlátásra nincs okunk, de reménykedni szabad és kell is, hisz bár a nagy célok (autonómia, önálló, román állam által finanszírozott magyar egyetem stb.) már szóba sem kerülnek, hátha az elmúlt évek hátrálása után most mutatkozik némi esély az előrelépésre is.”
R. Balogh Mihály
