Elnyílt az akác 1998-ban: az emlékezet éteri szárnyain
Itt járt nálunk a világ és nem fért el a téren, kinőtte az erdőt. Szinte káprázott a szemünk a színektől, zúgott a fülünk a hangoktól s néhány napra bár, de kisimult a lelkünk, az arcunk és jól esett tapasztani, hogy el tudnak tűnni a határok nemzedékek között, ha mindannyian nekibuzdulva felrázzuk magunkat a közös cél és siker érdekében. Volt számos előadás, tárlat, könyvbemutató, egyszóval minden, ami szemnek és fűlnek kedves. Közben szólt a zene, folyt a tánc égen és földön, volt mámor és Izgalom, ismerős és ismeretlen, gyermekkori jóbarát és első szerelem…
Sokan közülük rég kikoptak már az emlékezetből, de most ott álltak az utcán, talán a világ végéről kerültek elő e pár napra, és nem voltak szavak, mert Isten tudja, miért, ilyenkor homokként peregnek szét… Csak az jut eszedbe, hogy huszonötöt alszunk, és újra itt leszek, mondtad neki egyszer, valamikor, s már kérdeznéd is: mit csinált az elmúlt huszonöt évben, de az emlékezet rostáján kihullt az ígéret. Szerencsére a tekintete kárpótol mindenért, még ha újra el is marad az a bizonyos szó, ami általában mindig elmarad… Gondolatban csalnál is már egy kicsit, megint beállsz a sor végére, hátha kiosztják újra szőke haját, barna copfodat, de itt a nyers jelen, itt állsz negyvenesen, ötvenesen s honnét-honnét nem, hajadban ökörnyállal, hát persze, hogy csak attól fehér imitt-amott egy kicsit…
És ugyan ki emlékszik már rá, hány karikából állt a gyermekláncfű-nyaklánc, mikor a bújj, bújj, zöld ág szabályai is rég megváltoztak. Jaj, én még a szövegét is elfelejtettem, valahogy kiment a fejemből, ahogy hirtelen egymásra fordult a tekintetünk ott az újságos bódé előtt. Most itt áll egy újabb lehetőség, a nagy romantikák ideje, ami szintén lekerült a palettáról. Most akácillatban fürdik a fantázia, de vigyázat, az örökkévalóság is lehet néha rövid, van úgy, hogy csak néhány napig tart, de volt rá eset, hogy csak néhány percet csalhattál.
Ébresztő, te ott az utcai galéria előtt, egészen ott felejtetted magad, fordulj csak a színpad felé, más felvonás jön más szereplőkkel, s tán mire újra megjönnél a világ végéről, elnyílik az akác a fejed felett…
Sütő Éva
(Virtuális nosztalgia ezen a hivatkozáson.)
