Elvadult telek a királysír fölött
A nagyváradi királytemetkezések kapcsán többnyire I. (Szent) Lászlót és Luxemburgi Zsigmondot szoktuk emlegetni. Pedig a középkori székesegyházhoz közel lehet a sírja a méltatlanul elfeledett II. Istvánnak is. Az egykori premontrei prépostság helye régészetileg védett, ám mellette már elkezdtek telkeket beépíteni.
Nagyváradon Macskadomb néven ismert a Sebes-Körös túlpartján, ám a belváros tőszomszédságában magasodó kiemelkedés. A tetejére vezető keskeny utat meredek lejtő szegélyezi egész a több emelet mélységben lévő folyóvölgyig, s így Pazar kilátás nyílik a városra. Elvileg ugyan tilos építeni az agyagos felszínű homokbucka oldalára a statikai problémák miatt, ám az út belváros felőli részén több helyütt épültek házak, jelenleg is találunk rendezés, feltöltés alatt álló telket. Ingatanbefektetői szempontból nyilván a dombhát lenne építkezésre ideális terület, az itt lévő telkek azonban régészetileg védettek, építeni gyakorlatilag semmit nem szabad rajtuk. Hétvégi telkeknek sem az igaziak (többségük elvadult, gazos, látszik, hogy nemigen járnak ki), hiszen még a gyümölcsfák is satnyák a köves talaj miatt. A törmelék egy része pedig egy még jórészt ismereten épületkomplexum, Magyarország első, 1130-ban alapított premontrei apátságának a maradéka.
A premontrei rendet II. István király hívta be az országba és királyi birtokából adományozott nekik területet akkor még Nagyvárad tőszomszédságában, Váradhegyfokon. A király ezt követően egy évvel később meghalt és feltehetően itt, Szent István mártír prépostság templomában temették el. Más adatunk a váradhegyfoki premontreiekről az ezt követő több mint száz évből alig van, mert a tatárjárás során az írásos anyag jó része elpusztult a Kárpát-medencének ezen a részében. A 13 század közepéről ismerjük az akkori apátjuk nevét és tudjuk azt is, hogy hiteles helyként kezdett el működni. Az ezt követő száz év volt a virágzás időszaka, hiszen a 14. század második felétől hanyatlani kezdett a rend, s az 1420-es évektől már kommendátorok, a váradi püspök kinevezett helytartói irányították a kolostort. A 16. század elején végül az intézményt beolvasztották a püspökségbe létrehozva a Szent László király társaskáptalant. Mire a török odaért, az épületek már üresen, pusztuló félben álltak, rabolnivaló sem akadt bennük. A 17. századból ismerünk Nagyváradot ábrázoló metszeteket, amelyeken a kép előterében rendre ott szerepel a prépostság, hol álló épületek, hol romok formájában. A falak feltehetően a 18. században tűntek el a felszínről.
A városba az 1810-s években visszatelepült premontreiek kezdtek el elsőként érdeklődni a rend történetének emléke iránt. Az első régészeti kutatásra az 1870-es években került sor, 1885-ben már alapfalakat és felmenő falazatot is találtak. 1902 és 1905 között a premontrei tanárok és diákjaik folytattak hosszadalmas feltárásokat. Ezekről készült ugyan dokumentáció, azonban elveszett és a leletanyag tartalma, valamint sorsa is ismeretlen. 2009-ben vízvezetéket húztak be arra a telekre, amelyen az épületegyüttes központi része, így a templom is lehetett, s ennek során egy két méter vastag kőfalra, feltehetően a prépostság kerítőfalra, azon belül pedig sírok sokaságára bukkantak, amelyek közt az éremleleteknek hála, 12. századi temetkezéseket is tudtak azonosítani. 2017-ben egy villanyoszlop állításakor találtak szintén sírokat.
Bár a nagyváradi kutatókat foglalkoztatja a prépostság feltárásának, s előbb roncsolásmentes vizsgálatának gondolata, erre egy ideig aligha kerül sor. A tudományos szempontból legígéretesebb telek tulajdonosa ugyan felajánlotta megvételre néhány éve a területét, azonban nagyságrendileg többet kért érte a területen megszokottól. Nagyvárad azonban kulturálisan igyekszik ismét a térség meghatározó városává válni (ennek része a vár felújítása), így többen abban reménykednek, hogy a múlt bemutatásában előbb-utóbb sor kerül az első magyarországi premontrei apátság és II. István király temetkezésének feltárására is.
(Fotó, szöveg: Kovács Olivér / muemlek.hu)
