Érmelléki álom
Mivel elintézni valóim voltak Szent László városában, egy csütörtök reggel kényelmesen felcihelődtem, hogy kisétáljak a közeli vasútállomásra. Azért döntöttem a vasút mellett, mert az elektromos autómat elfelejtettem feltölteni előző este, és nem volt kedvem foglalkozni vele, a vonatok meg amúgy is óránként járnak. Így reggel hétkor elindultam, hogy elérjem a vonatot, ami mindig pontosan jön 7.56-kor van benn, és 8.00-kor indul tovább. A csendes, kihalt utcákon sétálva vetettem egy futó pillantást az egyik hirdetőoszlopon díszelgő plakát feliratára (Jövő, Jólét, Biztonság), majd betértem az ízléssel felújított kis boltba, és vettem egyet a friss, helyben sült kiflikből. Az eladónő udvariasan mosolygott, beszélgettünk pár szót az időjárásról, majd tovább sétáltam. A módos, gondosan rendben tartott porták katonás sorban maradoztak el, a felújított templom tornya ragyogott a szikrázó napsütésben. Emberek nemigen voltak az utcán, mindenki vagy iskolában, vagy munkában volt már, a helyi szövetkezet zöldség feldolgozójában, amely a legnagyobb munkaadó a faluban. Lassan tovább sétáltam a nemrégiben átadott, első osztályú járdán, és megcsodáltam a járda mellett ültetett díszfák míves kovácsoltvas kerítését. Mikor kiértem a vasútállomásra, az önkormányzat szakemberei éppen a napelemes lámpákat szerelték fel az ötven méterenként álló villanyoszlopokra. A nemrégiben felújított állomáson beültem a fűtött váróterembe, vettem egy kávét az automatából, és az órára nézve láttam van még időm elolvasni a napilapokat a vonat érkeztéig. Levettem hát a Reggeli Újságot a váróterem újságtartójából, és átböngésztem a lapot. Miután átfutottam, bekapcsoltam a wifit a telefonomon, és az állomás internet szolgáltatását használva megnéztem hol jár a vonat. Majd lassan kiballagtam a hótól gondosan letakarított peronra, éppen időben, mert a kanyarban már feltűnt a vadonatúj alacsony padlós motorvonat. Kényelmesen elhelyezkedtem egy ülésen, a tisztaságtól csillogó kupéban, és már jött is a kalauz. Udvariasan köszönt (természetesen magyarul) majd kifizettem az öt lejes jegyárat, és kaptam egy 24 óráig érvényes jegyet. A vonat lassan el is indult … majd a vekker éktelen zajjal elkezdett csörögni.
Felébredtem, ránéztem az órára, láttam, hogy késésben vagyok, és mivel naponta csak két vonat jár, sietnem kell. Magamra kaptam a ruháimat, és rohantam. A faluközpontba érve ránéztem egy kerítésen, (amit csak a Szentlélek tartott össze) díszelgő plakát feliratára – Jövő, Jólét, Biztonság – majd tovább bukdácsoltam a bezárt bolt salétromos falai előtt. A kihalt, üres porták között nem volt nagy mozgás, akinek munkája van az már elment Váradra a hajnali busszal, a gyerekek iskolában, amúgy meg minden harmadik porta üres … a dombtetőre érve visszanéztem a hóba burkolt néma falura, majd a köves úttal küszködve törtettem tovább a lerombolt állomás irányába. Jeges szél fújt, de szerencsére a vonat ezúttal nem késett, mert beállni nem lett volna hová, ha sokat kell várni. Felkászálódtam a kiszuperált, negyven éves francia motorvonatra,, elhelyezkedtem egy szotyihéjtól mocskos padlójú, szakad műbőr ülésen, és jól beburkolóztam, mert fűtés ezúttal sem volt. A mogorva, borostás bakter ellenséges szemmel méregetett. „La Oradea” közöltem vele, és kivártam, míg visszaadja a húsz banit. A szomszéd ülésen a szokásos, egylejes, nagy, koszos batyut cipelő utasok hangoskodtak, a telefonjukról közben bömbölt „A nézését meg a járását”. Hátradőltem, és visszagondoltam az álmomra. Megborzongtam. Még szerencse, hogy csak álom volt…
Barta Béla
Asszonyvására
