Felejtsük el az autonómiát?
Ideje lenne az autonómia kifejezést elfelejteni, valami mást találni helyette, ha szeretnének előrelépni a magyar közösség jogainak bővítésében – javasolta egy amerikai közvetítő néhány évvel ezelőtt. Múltja és szándékai sem feddhetetlenek, sokakkal tárgyalt mindkét oldalról, és a 90-es években ő hozta tető alá a magyar közösség számára némi előnyt, de sok-sok hátrányt is hozó neptuni paktumot. Az elmúlt hetek történései mégis bizonyították: észrevételén érdemes lenne elgondolkodni.
Az autonómia kifejezés szitokszóvá vált a román társadalomban, a függetlenedési szándékkal azonosítják, sokan nem tudásból, a politikum képviselői pedig elsősorban manipulációs céllal. Az egyszerű polgárok jelentős része el sem gondolkodik, valójában mit fed e szó, területi elszakadást, Románia szétesését vizionálja. A nacionalista, titkosszolgálatok által irányított erők – melyek élére most az államelnök állt – mindent megtettek az elmúlt három évtizedben, hogy ezt a félelmet erősítsék, a magyar ősellenség-imidzset táplálják. Elég tehát bedobni az autonómia szót, a Székelyföld elnevezést, és máris robbantható a bomba, elszabadulnak a magyarellenes indulatok.
És söpörnek, sodornak magukkal mindent, elfogadhatatlanná válnak a korábban még megtűrt magyar feliratok is, hadüzenetnek számít az egyébként ártalmatlan, de a közösségünk számára fontos jelkép: a székely zászló.
Láthattuk ezt az elmúlt hetekben, és nagyon kevés józan hang próbált gátat vetni a Iohannis által gerjesztett viharnak, a román véleményformálók közül alig néhányan mertek szembeszegülni az árral és magyarázni, hogy a magyarok nem kiszakítanák Székelyföldet Románia szívéből, csupán itt szeretnének egyenrangú állampolgárként, egyenlő jogokat gyakorolva élni, egy Európában jól bevált közigazgatási formában: az autonómiában. Kevesen, nagyon kevesen voltak, akik arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy a román állam úgy tehetné lojális állampolgáraivá a magyar közösség tagjait, ha azon igyekezne, hogy jól érezzék magukat itt, ha nem Magyarországnak kéne pénzt adnia Székelyföld fejlesztésére, a kulturális, oktatási intézmények fenntartására, hanem megtenné ezt a bukaresti hatalom. Hogy nem elegendő folyamatosan azt szajkózni, mily példaértékű Románia kisebbségpolitikája, ha az érintettek ezt nem így érzékelik. Szavuk azonban halk és csekély, nem tud áttörni az autonómia szó által gerjesztett félelmeken és ellenérzéseken.
Érdemes lenne hát elgondolkodni azon, kell-e ragaszkodnunk ehhez a kifejezéshez, melyet jócskán kiüresítettek, elkoptattak és kampányeszközzé degradáltak az erdélyi magyar politikusok is, vagy taktikai szempontból hasznosabb lenne, ha a román közvélemény előtt egy időre jegelnénk használatát, hisz csak munícióval látjuk el azokat a sötét, nacionalista erőket, amelyek végső beolvasztásunkat akarják, azt, hogy eltűnjünk őseink földjéről. A küzdelemben nem szabad meghátrálni, a cél továbbra sem lehet kevesebb, mint hogy saját sorsunkról mi rendelkezzünk, hogy megmaradhassunk magyarként szülőföldünkön. Lássuk be, tulajdonképpen mindegy, milyen kifejezés fedi azt, ami szavatolja mindezt.
Fakas Réka / Háromszék
