Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe van
A katolikus egyház február 2-án tartja Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét.
Ezen az ünnepen a katolikus hívők arra emlékeznek, amikor Szűz Mária, negyven nappal születése után, bemutatta Jézust a jeruzsálemi templomban. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt az agg Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust.
A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Jézus jelképévé vált.
A hagyományos paraszti kultúrában a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított; a fiatal anya gyertyát vitt kezében, amikor először ment templomba; gyertyát égettek a súlyos beteg mellett; és szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe is. A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában vagy szalaggal átkötve a falon tartották.
A néphiedelem szerint, ha ezen a napon szép, napsütéses idő van, és a barlangjából előbújó medve meglátja saját árnyékát, akkor hosszú tél várható. Ha azonban borult az idő, és árnyékot nem látni, a rossz idő már nem tart sokáig.
A múlt század derekán, de sok helyütt még ma is a szentelt víz, a barka, a búza, vagy a gyertya minden érmelléki katolikus családnál elengedhetetlen szentelménynek (sacramentalia) számított. Február második napján útra keltek a nagymamák a fekete húzott derekú posztókabátjaikban, meleg hárászkendőikben és a szentmisére hívó harang irányába sorakoztak. A becsomagolt fehér gyertyák már el voltak készítve, amelyeket a tisztelendő úr megszentelt. Ezekből maradt a vízkeresztkori házszentelőre is, hisz olyankor minden fehér abrosszal leterített asztalon annak kellett égnie. Régi házak ereszei alatt még ma is találni több tízéves barka kötegeket, amelyeknek a gyertyákhoz hasonlóan az volt a hivatásuk, hogy megvédjék az otthonokat a természeti csapásoktól.
S. É.
