Harag
Nem tagadom, haragos vagyok, de nagyon, pedig bölcsek mondják, mérgesen, haragosan nem szabad megnyilatkozni, hiszen az ember könnyen tévútra kerül. Olyasmit mond, ír, amit amúgy bölcsességére hallgatva nem tenne meg. És mégis legyen!
Olvasom, hogy Románia hivatalos ünneppé nyilvánította június 4-ét! Megy a felháborodás, a dühös reagálás, mondanám jogosan, annak okán, hogy a román hatalom sorozatosan, következetesen sértegeti, mi több alázza meg az erdélyi magyarságot. Mikor nem tette az elmúlt száz évben? Mikor és kik tiltakoztak igazán ellene?! Ugye Trianon után azonnal kiiktatták a magyar tisztségviselőket, hivatalnokokat, hűségesküre kötelezték vagy kiüldözték az országból. Hallgatni kellett, mert mi voltunk a vesztesek! Románná kellett lenni!
A kommunista időkben magyarral verették a magyart! A mostani nagyfene demokráciában pedig Bukarestbe küldött „magyarok” rendezik az ügyeinket! Kevés koncért a brancsnak. Száz év alatt vezetőink becsukott szemmel, karba tett kézzel tétlenül segédkeznek az erdélyi magyarság elrománosításában, nyájba terelésében. Kész röhej, hogy Bukarestbe képviseltetünk magyar ügyet. Száz év nem volt elég a létre ébredéshez. Fogadnék, hogy június 4-e román ünnepé nyilvánítása sem jelent semmit. Mi Bukarestet akarjuk! Ezután is oda küldjük sírásóinkat!
Hab a tortán, hogy még a magyar kormány is a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét! Szép és közös akarat kinyilvánítása, együtt, összefogva, egyetértésben, így lehet hülyíteni a népet.
A román hatalom kikér, kiharcol, kikövetel, megkövetel, mi magyarok pedig tudomásul vesszük csendes, na, nem együgyűséggel, hanem méltóságteljesen!
Esetleg megkérjük Bukarestet, hogy ne már, ne csinálják, jó szomszédság meg a demokrácia nevében, mint annak idején a kommunisták tették.
Kérj és meghallgattatik! Kértük Brüsszelt is, hogy nézze már meg a jogainkat, meg elesett helyzetünket, meg szánjon már meg bennünket, hiszen olyan sokan esdünk, kérelmezünk, mi nyomorultak, szerencsétlenek! Mi kisebbségek!
Eszünkbe sem jut, hogy a magyar, mint olyan, emberi minőséget, tisztességes kiállást is jelenthet. Nem siránkozást, gyászruhás fájó ünneplést, fásult beletörődést, másokra, álvezetőkre való hagyatkozást! Sem köpködést, átkozódást, hanem csak egyszerű magyar mivoltot. Ha valaki azt várja, papok vigyék a menybe, politikusok oldják meg nemzeti problémát, annak nincs joga berzenkedni, hánykolódni még tiltakozni sem! „Magyar az, akinek fáj Trianon!” Maradjunk ennyiben kedves sorstársaim.
A többi dísz, meg gyász és rommagyar!
Gábor Ferenc, Köröstárkány
